DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen a szelíd figyelmeztetést, igyekezni fogok megfelelni elnök úr javaslatának. Talán megengedik így, a hozzászólásom elején, hogy megjegyezzem már csak a történeti hűség és a jegyzőkönyv kedvéért is: sajnálattal kell hogy megállapítsuk, hogy a kormányoldalt egyedül az államtitkár úr képviseli, aki szegény, hivatalból kénytelen végighallgatni mindazt, amit az ellenzék a kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatban elmond. (Dióssy Gábor: Egyetértek.) Sajnáljuk, hogy a kormányoldal - talán jelzésértéke is van a dolognak -, a kormányoldali képviselők nem gondolják, hogy 5 óra után még érdemes lenne foglalkozni a kis- és középvállalkozók helyzetével. De ez legyen egy szubjektív megjegyzés, nem erről szeretnék beszélni, és talán megengedik, ha a példáimat a saját szűkebb területemről, a mezőgazdaság, az agrárium területéről említem. Számos példát tudok ugyanis említeni erről a területről, és ezen szeretném bemutatni mindazt, amit néhány rövidebb hozzászólásban, illetve bizottsági kisebbségi vélemény ismertetése kapcsán is bátorkodtam megfogalmazni.

Talán annyit hadd tegyek hozzá Dióssy Gábor államtitkár úr ezen epés megjegyzéséhez, hogy valószínűleg azt gondoljuk mi, hogy önök mindent rosszul tesznek: nem gondoljuk azt, azt viszont határozottan szeretném mondani, hogy úgy tűnik, hogy amit tesznek, az nem elsősorban a kis- és középvállalkozók érdekeit szolgálja. Meghatározott érdekkörök mentén bizonyosan nagyszerű lépéseket tesznek, ezt én nem kétlem. Sosem mondtam azt, hogy a kormány nem tud kormányozni. Mindig is azt mondtam, hogy a kormánynak mások a céljai, valószínűleg más értékrend mozgatja, nem ugyanaz, mint ami például Európában a kis- és középvállalkozói réteget vagy az agrárium esetén a kis- és közepes családi gazdaságok modelljét jelenti.

Tehát félreértés ne essék, én nem gondolom, hogy ügyetlen a kormány, nekem más az olvasatom erről. Erről egyszer jó lenne vitát folytatni, hogy mi az az értékrend, ami mentén megfogalmazódnak azok az intézkedések és törvények és az ezeket bemutató jelentések, amelyek éppen napirendre kerülnek a parlamentben.

(17.10)

Szabad talán azzal kezdenem a hozzászólásomat, hogy valószínűleg félreértés van, itt hatalmas összegekről szokott szó esni, akár az európai forrásokról beszélünk, akár a saját költségvetési forrásainkról esik szó, és talán ne is vitassuk azt, hogy ezek az összegek valóban léteznek. Azt gondolom, ez is egy fontos kérdés, hogy mekkora az összeg, én ezt nem akarom kicsinyíteni. De talán ennél is fontosabb az, hogy milyen játékszabályok mentén, hova kerül ez az összeg.

Két klasszikust szeretnék idehozni, mielőtt néhány példát is elmondanék az agrárium területéről. 2005-ben, a gazdademonstráció után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr volt szíves azt mondani, hogy mit akarnak ezek a parasztok, mindegyik kap 2 millió forintot. Azután Szanyi Tibor, az ő államtitkára - tehát valóban két klasszikust szeretnék ideidézni, nem a mi oldalunkról hangzottak ezek el, a Figyelő azután hozta is ezt a nyilatkozatát -, Szanyi Tibor nyilvános fórumon, aki egyébként akkor nem sokkal korábban politikai államtitkára volt a földművelésügyi tárcának; nos, kormányoldalról azt volt szíves velünk közölni - szó szerint szeretném idézni -, hogy az agrárpénzek több mint 90 százalékát kevesebb mint száz ember teszi zsebre, pont. Idézet Szanyi Tibortól.

Azt kell mondjam, hogy ha az adatokat megnézi az ember - legyen szó akkor valóban a 2004-2006-os időszakról, és ne a mostani állapotokat nézzük -, akkor úgy tűnik, hogy Szanyi Tibornak valószínűleg igaza volt. Elgondolkodtam persze azon, hogy a miniszterelnök úr ugyan honnan veszi, hogy éppen 2 millió forintot kap minden agrárvállalkozó vagy mezőgazdaságban dolgozó vagy mezőgazdasági egység. Ez egy egyszerű kis osztás, valószínűleg nem volt nehéz ezt az osztást elvégezni; nyilván onnan jöhetett ez a szám, hogy akkortájt az FVM teljes költségvetése - nem a támogatási kerete, a teljes költségvetése - volt 400 milliárd forint körüli, és ha 200 ezer regisztrált gazdasággal ezt a számot elosztjuk, akkor kijön bizony ez a 2 millió forint.

De sajnos nem ilyen az eloszlása, és itt általában erről vitatkozunk. Milyen értékrend mentén történik a források terelése, és hova? Nem az összegeken vitatkozunk tehát, hanem azon, hogy milyen értékrend mentén történik ezeknek az összegeknek a lehívása, elköltése.

Nézzük az AVOP-ot! A 2004-2006-os időszakban 107,8 milliárd forint költődött el ebben az operatív programban. Az agráriumban 208 ezer regisztrált vállalkozás van. Ezt is szeretném tisztázni, mert itt számháború folyik a számok körül is. A statisztika egész mást tart nyilván, a Gazdasági Minisztérium egészen más adatokkal számol, és sokszor az sem derül ki, hogy az agrárvállalkozások szerepelnek-e azokban a számokban vagy sem. Gyanakszom, hogy hol szerepelnek, hol nem, attól függően, hogy mire van éppen szükség a statisztikához.

Maga a statisztika 714 ezer gazdasági egységet tart nyilván Magyarországon, ebből 208 ezer regisztrált gazdaságot tart nyilván, akik élethivatás-szerűen mezőgazdaságból élnek, és ezen belül olyan 200 ezer az egyéni gazdasági kategória, és körülbelül 8 ezer, 7800 egész pontosan a társas vállalkozás, a tőkés társaság, mondjuk így, ahol a korábbi menedzsment, privatizálván a termelőszövetkezeteket és állami gazdaságokat, magáévá tette, hogy finoman fogalmazzak, az akkori közös tulajdont. Időnként még tagi részvényeket is ad a bérmunkásoknak, de gyakorlatilag nem tudnak beleszólni a folyamatokba. Na, ez a tőkés társasági csoport ez a 7800.

De van itt 200 ezer egyéni gazdasági egység az agrárium területén. Pénzügyminisztériumi államtitkár volt itt egy korábbi vitában egyszer, aki most a Nemzeti Vagyongazdálkodási Zrt. tetején egy 50 milliárdos vagyon fölött ül, tőle kérdeztem, megtippelné-e, hogy ebből a 200 ezres sokaságból három év alatt összesen hány gazdasági egység jutott forrásokhoz. Én akkor is megmondtam, most is szeretném itt még egyszer megismételni: 4044 vállalkozás, méghozzá a felső 15 százalék.

Tessék ellenőrizni és megnézni a listát, kik kaptak az európai AVOP-forrásokból, és milyen jogcímen jutottak forrásokhoz, és melyik csoporthoz tartoznak vajon ők. Nem véletlen.

Államtitkár Úr! Én voltam egy olyan egyeztetésen a földművelésügyi tárcánál - most nem az ön minisztériumáról beszélek, de hát egy kormányban vannak, és az AVOP, azt hiszem, közös gyermek -, voltam én bizony olyan államtitkári egyeztetésen a földművelésügyi tárcánál, ahol a vidékfejlesztési terveket készítő vezető tervező, amikor arról volt szó, hogy hozzuk le az életképességi határokat, hogy többen tudjanak egyáltalán pályázatot beadni, a szó szoros értelmében a táskáját az asztalhoz csapta, és azt mondta: "Csak nem gondolod, hogy szétszórjuk ezek között azt a kevés pénzt?! Hát ezt azoknak kell odaadni" - kicsit rímel arra, amit Domokos képviselő úr mondott -, "akik ezt a leghatékonyabban tudják felhasználni! Hát ezek a legnagyobbak!"

Oda kell feltolni egy életképességi határt, ezzel dolgozik az európai források elosztásánál, de nemcsak az agrártárca, hanem ez az életképességi határ működik a pályázatok megítélésénél és befogadásánál is, államtitkár úr, általában is. Tehát nemcsak a most következő időszakra az 1400 milliárd vidékfejlesztési, agrárfelügyelet alatt álló pénzekről van szó, hanem a 8000 milliárdos strukturális alapoknál is hasonló elvek érvényesülnek, államtitkár úr!

Szeretném egy picit közelebb hozni önhöz és önökhöz ezt a bizonyos életképességi határt. Mit is jelent ez? Ugyanis ez nem egy egyszerű számháborús kérdés, hanem ennek mélyreható és hosszú következményei vannak arra, hogy egyáltalán kik jutnak forrásokhoz Magyarországon. Ez gyakorlatilag eldönti, hogy kihez kerülnek a források.

Államtitkár Úr! Aki ugyanis az életképességi határt nem éri el, amit a kormány határoz meg, az nemhogy nem nyerhet ezeken a pályázatokon - mondjuk, például agrármodernizációs forrásokat, ahol pedig ott vannak a források -, hanem be se adhatja a pályázatát.

Szeretnék néhány példát mondani arra, hogy ki minősül önök szerint életképtelennek, mondjuk, az agrárvállalkozói kategóriában. Talán aki agráriummal foglalkozik, meg tudja ítélni, hogy mennyire reális ez a határérték, ahova feltolja a határokat, ami alatt egyáltalán be sem fogadja a pályázatokat.

Államtitkár Úr! Ha valaki például lótartással foglalkozik - ne haragudjon, hogy idehozom ezeket az agrárpéldákat, de talán megítélhető -, 32 lova kell legyen ahhoz, hogy egyáltalán életképesnek minősüljön. Hát egy ménest kell fenntartani, államtitkár úr, hogy egyáltalán pályázhasson az illető!

Szarvasmarhatartóknál - ugye, mindig arról beszél a kormány, hogy az állattenyésztés bajban van, segíteni kell. Államtitkár Úr! Korcsoporttól függően, attól függ, milyen korcsoportú és tartástechnológiájú szarvasmarháról van szó, 57-150 darab szarvasmarhája kell legyen annak, aki egyáltalán pályázhat. Nem aki nyer, hanem aki beadhatja a pályázatát.

Államtitkár úr, szeretném elmondani önnek, ennek a következménye az, hogy az agrárvertikumból hány százalék tud egyáltalán pályázatot beadni a különböző gazdaságtípusokból. Van egy kilenckategóriás gazdaságtipológiája az Agrárgazdasági Kutató Intézetnek. Ha ezt a kilenc kategóriát végignézzük, államtitkár úr, akkor mondom önnek, hogy a tényleges szereplők hány százaléka tud egyáltalán beadni pályázatot. Nemhogy nyer - pályázatot adhat be!

A szántóföldi növénytermesztésben megjelenő vállalkozások vagy gazdasági egységek 21 százaléka. A kertészet-zöldség-virág vonalon 38,5 százaléka. A szőlő-gyümölcs vertikumban a szereplők 6,5 százaléka tud egyáltalán pályázatot beadni. A legeltetéses állattartásban - azokat a tipológiai kategóriákat mondom, amivel az Agrárgazdasági Kutató Intézet dolgozik - 14,3 százalék adhat be egyáltalán pályázatot.

Abrakfogyasztó állattartásról először... - ja, sertés! Mindig azt mondják, hogy nagy baj van. Kérem szépen, a sertéstartó vállalkozások, az abrakfogyasztó állatot tartó gazdaságok 1,5 százaléka az, aki egyáltalán beadhat agrármodernizációs pénzekre pályázatokat. Vegyes növénytermesztés: 5,7 százalék. Vegyes állattartásnál a szereplők 0,8 százaléka; vegyes növénytermesztés és állattartás kategóriába tartozó szereplőknek a 2,9 százaléka az, aki beadhat pályázatot. Összességében az összes szereplőnek a 6,8 százaléka az, aki beadhat pályázatot. Nem aki nyer - aki beadhatja a pályázatát!

Tudja, rossz ennek az üzenete minden szempontból. Rossz az üzenete azért, mert például - még egy elképesztő dolgot hadd mondjak el - az Agrárgazdasági Kutató Intézet működtet egy tesztüzemi hálózatot. Ez arra szolgál, hogy a gazdasági folyamatokat figyelje az agrárium területén, hogy milyen kedvező, kedvezőtlen folyamatok zajlanak ebben a gazdasági ágazatban.

(17.20)

Nem tudom, tudja-e, államtitkár úr, hogy az Agrárgazdasági Kutató Intézet meg sem figyeli azokat, akik nem tartoznak az úgynevezett életképes kategóriába. Államtitkár úr, csak a felső 15 százalék az, akit egyáltalán megfigyel, ahol leméri a gazdasági folyamatokat, és ez alapján hoz gazdasági szabályozást, ez alapján hoz törvényeket, ez alapján allokálja a forrásokat. Teljesen természetes következménye ennek, hogy a források oda kerülnek, ahova.

Készséggel elfogadom, hogy egy adott, valóban neoliberális elképzelés szerint az állam lehetőleg legyen minél kisebb, vonuljon vissza, és hagyjon nagyobb terepet a piacnak. Tudja, a közgazdaságtan azért átalakulóban van ám a világban! Ez a neoliberális elképzelés, amely a multinacionális tőkének nyit ilyen mértékben terepet, a legerősebbeket erősíti, a gyengéket pedig mintegy kisöpri a térből, mert aki nem tud forráshoz jutni, az meg fog szűnni, államtitkár úr, az tönkre fog menni. Bár lenne önöknek programjuk arra, hogy mi történik majd azzal a több százezer családdal, amelyik ebből a stratégiából következően el kell hogy hagyja a vidéket! Szóval, tudja, ehhez képest a neoliberális elképzeléshez képest, ahol az államnak az a feladata, szeretném Mihályi Pétert megint idehozni, hogy ösztönözze az embereket, hogy hagyják el azt a terepet, ahol most vannak - szó szerint idéztem Mihályi Pétert, az önök tanácsadóját ezekben a gazdasági ügyekben -, nos, ehhez képest van ám a világon egy másfajta stratégia is, és Európa nem igazán ebbe az irányba megy. Van egy úgynevezett ökoszociális piacgazdasági modell is. Van a tiszta piacgazdasági modell, amit önök képviselnek, és ami tönkretette például Dél-Amerika mezőgazdaságát, aminek következtében bádogvárosok alakultak ki a nagyvárosok körül. Megmutatta, hogy ez bukásra ítélt stratégia, államtitkár úr.

A helyi közösségeket erősítő, a környezeti és társadalmi szempontok mentén korlátokat húzó gazdaságpolitika az, ami igazán továbbvihet bennünket, és nem a piac ellen beszélünk. Itt szoktak csúsztatni. Szó nincs erről, és nem a verseny ellen beszélünk, hanem arról beszélünk, hogy az államnak dolga van a piac szabályozásában, és bizony ezek az eszközök, amelyeket az állam alkalmazhat a kkv-k esetében, nem azt mutatják, hogy ezt a mikro-, kis- és középvállalkozói kategóriát segítené, hanem a multinacionális tőke érdekei mentén, a nagytőke érdekei mentén költi el a közpénzeket is. Ha ki-ki a saját vagyonát kockáztatja, tegye, de a közpénznél a köz szempontjából hasznos dolgokra kell elkölteni azokat az adóforintokat, amelyeket tőlünk is összeszednek és tőlük is összeszednek, akikhez nem juttatnak vissza ebből, csak alamizsnát, mint ahogy ezt önök teszik. Na, ez a bajunk ezzel a kkv-jelentéssel!

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu