DR. LATORCAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindenekelőtt előre szeretném bocsátani, hogy Podolák György vezérszónoklatban elhangzott gondolatai koherens egységet jelentenek, és különösen kiemelésre méltónak tartom azt, és a jövő szempontjából fontosnak is, hogy ő ezt képviselte az energiapolitikai albizottságban ennek az anyagnak különböző fázisaiban való értékelésekor is. De sajnos, képviselőtársaim, nem a vezérszónoklatról folyik itt most a vita, hanem arról az anyagról, arról a határozati javaslatról, amelyet a gazdasági és közlekedési tárca a parlament részére benyújtott.

15 évvel ezelőtt a Magyar Országgyűlés lényegében konszenzussal elfogadta azt az energiapolitikát, melynek ugyan feltételei, környezete, tulajdonosi struktúrája azóta lényegesen megváltozott, de mind a mai napig - még így, kiüresedett állapotában is - fő sodorvonalát képezte az ország biztonságos energiaellátásának, a fogyasztók ellátásának, és az energia fogyasztói ára megfizethetőségének. Pedig e 15 év alatt rengeteg dolog, számos elágazás következett be. Az 1995-1996-os elhibázott privatizáció, amelyben példa nélküli módon először az energetikai szektort, az energetikai szektoron belül a szolgáltatói szektort értékesítették, miközben 8 százalékos eszközarányos nyereséget garantáltak a szolgáltatóknak az energiaárakban, az EU-csatlakozás, napjaink piacnyitása, a liberalizáció, ezek mind-mind olyan változásokat eredményeztek, amelyek az akkori szempontból, de még ma, a jövőnk szempontjából is meghatározók.

Egy nemzeti energiapolitikának és stratégiának ezekből a feltételekből kellene kiindulnia, különösen egy olyan időszakban, amikor választ kell adni az éghajlatváltozás kihívásaira is. Az az energiapolitika, amely nem a nemzet számára fontos célokból indul ki, s nem azokhoz rendelten veszi számba, vizsgálja a szóba jöhető eszközöket, csak részeredményeket hozhat, így nemzeti energiapolitikának nem tekinthető.

Az a határozati javaslatot alátámasztó anyag, amely a háttéranyag címet viseli, melynek érdemileg, mint említettem, már a mai vita alapját kellene képeznie - nem én mondom, egy szocialista képviselőtársam fogalmazta a vita során -, koherens energiapolitikai koncepciónak nem tekinthető. Én is azt gondolom, hogy nem tekinthető annak, mert nem tartalmaz részletes elemzéseket az energiaszektor privatizációjáról, a liberalizációval kapcsolatban nem vizsgálja az árak elszabadulásának kérdéseit, szakmailag pedig azért nem tekinthető megalapozottnak, mert statisztikai becsléseken kívül alig támaszkodik műszaki-gazdasági elemzésekre, vizsgálatokra. Nem vizsgálja az energiapiacok liberalizációját követően a világban bekövetkezett válságok tanulságait, ezzel kapcsolatban pedig ok-okozati összefüggések feltárására egyáltalán nem vállalkozik. Nem tekinti át az uniós energiapolitika erőterét, csak annak egyáltalán nem egységes jelenlegi politikáját próbálja kivetíteni a jövőre vonatkozóan.

Bár el kell ismerni, hogy a háttéranyag egyes megállapításai felismerni látják a liberalizált piac súlyos belső ellentmondásait, mégis kritikátlanul elfogadja az Európai Uniónak minden, az eddigi irányelvekben vagy nyilatkozatokban megjelent állásfoglalását; annak ellenére, hogy már az Európai Unió sem teszi le a voksot a verseny egyértelműen üdvözítő volta mellett, sőt az energetikai biztos elismeri, hogy a nemzetállamoknak szükségük és lehetőségük kell hogy legyen arra, hogy saját energiapolitikát, azon belül támogató rendszert valósítsanak meg.

Az anyag a vezetékes energiaellátások közül elsősorban a villamos piac kérdéseit tárgyalja, megállapítva, hogy az átviteli hálózatot úgy kell fejleszteni, hogy az elősegítse a liberalizált villamosenergia-kereskedelmet, miközben egy szót sem ejt a hálózat műszaki-gazdasági feltételeknek való megfeleléséről.

(12.20)

Nem képviseli az ország érdekeit az a megfogalmazás sem, hogy a földgáz részarányának további jelentős növekedését kell elkerülni, mert ellátásbeli kiszolgáltatottságunkat csakis a földgáz részarányának csökkentésével - és alá szeretném húzni, hogy csökkentésével - lehet javítani.

Az anyag nem foglalkozik a gázpiac, a gázpiaci tulajdonviszonyok és a gázinfrastruktúra-fejlesztések kérdéseivel, és sajnálatos módon azon a szinten nem érinti a távfűtés súlyos problémáit, ahogy az a bizottsági vitákban is előjött, vagyis hogy miközben a távhőellátás hosszú távú hatékonyságát tételezi fel és vonzóvá tételét tekinti meghatározónak, a jelenlegi támogatási rendszerben az egyedi leválásokat preferálja. Igen szűken értelmezi az anyag a fogyasztóvédelmet, az energetikai érdekegyeztetések fogyasztói oldalának megteremtésére pedig nem is tartalmaz elképzelést.

A társadalom teherviselő képességét és a mezőgazdasági realitásokat mellőző álláspontot tükröz a megújuló energiaforrásokat illetően - ezt nem én szeretném itt most kinyilatkoztatni, hanem az elhangzott mezőgazdasági szakértők húzták ezt alá nyomatékkal -, nem vállalja fel az állam ellátásbiztonsági felelősségét, nem vizsgálja annak lehetséges szerepvállalási területeit, az energetika állami intézményrendszerét, az állami hatóságok jogosítványait és kötelezettségeit, és igazából a monopóliumok kialakulásának megakadályozására sem ad megfelelően használható útmutatást.

Mindent a piacra és a versenyre hárít, így nem csoda, hogy a felvázolt célértékek csak a megújuló energiaforrásokra és az energiahatékonyságokra vonatkoznak. A választott célértékek figyelembevételével a háttéranyag 2020. évi prognózisa a primer energia felhasználásában a megújulók jelenlegi körülbelül 4,5 százalékos részarányának 15 százalékra történő növelésével a földgáz részarányát 6 százalékkal, a folyékony szénhidrogénekét 3 százalékkal, a szilárd energiahordozókét pedig 2 százalékkal véli csökkenthetőnek, ami valljuk be, tulajdonképpen egyfajta helyben járást jelent a jelenlegi viszonyokat is figyelembe véve. Az örömteli, hogy az anyag nem számol az import növekedésével; úgy hiszem, ez lehet a cél, hogy amit lehet, azt saját forrásból kellene biztosítani.

Térjünk át magára az országgyűlési határozati javaslatra, amelyik - mint már említettem - élesen elválik a háttéranyagtól, többségében azoknak a működési modelleknek és stratégiáknak az elkészítését írja elő utólag a kormány részére, amelyek vagy elkészültek, vagy már a parlament részére be is nyújtották őket, sőt például a villamosenergia-törvényt a tavalyi év folyamán el is fogadtuk. Ezért azt mondhatjuk, hogy a határozati javaslat valódi célja a nagyrészt már megvalósult liberális energiapolitika utólagos alátámasztása országgyűlési határozattal.

A magyar energiapolitika elvi alapja és célja, hogy a kormány a hosszú távú szempontokat is mérlegelve gondoskodjon az ellátásbiztonság, a versenyképesség és a fenntarthatóság mint elsődleges célok együttes érvényesüléséről, ezért a koncepciónak elsősorban azokat az állami felelősségvállalási területeket, feladatokat kellene rögzíteni, amelyekkel ez a gondoskodás megvalósítható lenne.

Ezzel szemben a benyújtott anyag szerint a jövőbeni állami szerepvállalás az energetikában alapvetően két területre irányulhat: egyfelől az energiapiaci modell kialakítására és bevezetésére, annak közvetett eszközökkel való irányítására és folyamatos korrekciójára, másfelől a nemzeti energiapiac külső, nemzetközi feltételeinek a megvalósítására. Ez az álláspont az állam teljes kivonulását jelzi ebből a szektorból, ugyanis a tulajdonosi jelenlétről, befolyásolásról szó sem esik, teljesen hiányzik az állami és közösségi tulajdonpolitika, pedig ez nélkülözhetetlen lesz az elkövetkező időszakban. Ez az, ami ennek a koncepciónak, ennek az anyagnak a legnagyobb hiánya, hiszen mint már említettem ma már, az Unió sem tekinti a versenyt mindenhatónak, és igenis lehetőséget ad a nemzeti gazdaság érdekeinek védelmére a mindenki számára elérhető és megfizethető energiaárak érdekében történő állami szerepvállalásnak. Ezek vállalása nélkül a nemzeti közösségi érdekek helyett csakis a liberális piaci szempontok, illetve a befektetői érdekek határozzák meg a koncepció megfogalmazását.

A 2. pont szerinti feladatokat a kormány lényegében már teljesítette, hiszen a villamosenergia-törvényt a múlt évben a parlament elfogadta, a gáztörvényt pedig már benyújtották. A villamosenergia-törvény vitája során kifejtettük, hogy olyan energiapolitika körvonalazódik, amely különösen kifogásolható a fogyasztói érdekek érvényre juttatása szempontjából. Természetesen egyetértünk az energiahatékonysági, illetve energiatakarékossági stratégiák megalkotásának fontosságával, de a szociális szempontú, megfizethető fogyasztói árak biztosítása véleményünk szerint nélkülözhetetlen.

Fontosnak tartjuk a nukleáris alapú villanyáram-termelés bővítését, annál is inkább, mert a piaci befektetői érdekek, úgy látszik, ma még csak földgáztüzelésű erőműveket eredményeznének. Most konszenzus látszik ezen a téren, jó lenne felgyorsítani a folyamatot, és időben lépni. Ezzel együtt egyetértünk a nukleáris hulladékok végleges elhelyezésére vonatkozó programok megvalósításában, és azzal is, hogy a kormány a rendelkezésére álló eszközökkel járuljon hozzá új, nagy kapacitású földgázszállító vezetékek megvalósításához az annyit hangoztatott import diverzifikációja érdekében. Biztonságunk érdekében ez most alapvető kérdés, az új forrásterületek elérése nemzeti cél kell hogy legyen.

Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnos a privatizáció és a liberalizáció következtében igen rendesen leépült az intézményrendszer, ez az intézményrendszer már nem tudja biztosítani a hazai energiakutatás, -fejlesztés és az oktatás magas szintű folytatását. Ezt az intézményrendszert meg kell újítani, meg kell erősíteni. A kereszténydemokraták véleménye szerint elkerülhetetlen az energiapolitika folyamatos megalapozására és támogatására egy önálló stratégiaformáló intézmény létrehozása, valamint - amint azt már több képviselőtársam megfogalmazta - a Magyar Energia Hivatalnak a parlament felügyelete alá helyezése, hogy a lényeges döntéseknél egyértelműen érvényesüljenek a szakmai szempontok. A megújulóenergia-stratégia célérdekeit - amint azt már az előzőek során kifejtettem -, elsősorban a mezőgazdasági realitásokat figyelembe véve, sajnos nem mindenki látja biztosítottnak. Már most látszik, hogy nélkülözhetetlen lesz a távhőellátással kapcsolatos szabályozás alapvető felülvizsgálata és annak közösségi érdekeket szolgáló átdolgozása.

Jövőnk szempontjából nagyon fontos az energiatudatos magatartás, ezért is támogatjuk a Nemzeti alaptantervnek az energiatudatosságra vonatkozó ismeretek oktatásával való bővülését. Fontos, igen fontos az energiapolitika céljainak megfelelő, az energia hatékony felhasználását biztosító közlekedéspolitika, struktúra, gép-, valamint eszközpark megteremtése, de tisztelt kormány, joggal tehetjük fel ezzel kapcsolatban a kérdést: ha a gazdasági tárca ennyire világosan látja a kihívást, ennyire világosan látja ezt a célt, akkor miért nem tesz annak érdekében, hogy a vasúti közlekedés, illetve a vízi közlekedés a magyar közlekedési struktúrában minél nagyobb szerepet kapjon? Az elmúlt időszakban tanúsított magatartás ennek pontosan az ellenkezőjét fogalmazta meg.

(12.30)

Nem értünk, tisztelt képviselőtársaim, és nem érthetünk egyet azzal, hogy a vezetékes energiaszolgáltatások területén a szociális problémák megoldását a fogyasztói szolidaritáson alapuló szociális tarifák alkalmazása helyett kizárólag a szociálpolitika másodlagos elosztókörébe utalják. Mi úgy gondoljuk, hogy ennek elsődlegesen is jelen kell lenni egy kormány politikájában.

Tisztelt Képviselőtársaim! Összefoglalva az előzőeket: a határozattervezet jelen formájában megítélésünk szerint nem alkalmas arra, hogy az koncepcióként elfogadásra kerüljön. A háttéranyag pedig egyáltalán nem szolgálhat magyar érdekű energiapolitika-stratégia kialakításának alapjául. Abban reménykedhetünk, és reménykedünk is, hogy a háttéranyagtól eltekintve a gazdasági és informatikai bizottságban mint főbizottságban lesz annyi erő és kitartás - figyelembe véve azt, amit az elején bevezetőül mondottam, amit Podolák György képviselőtársam itt a vezérszónoklatban meg is fogalmazott -, hogy a célok és az eszközök összerendelésével képesek leszünk egy nemzeti energiapolitika kereteit - nem többet, hangsúlyozom, csak a kereteket - kijelölni. A magunk részéről ezt a segítő támogatást a vita során biztosítani tudjuk, de jelen formájában a benyújtott anyagot támogatni egyáltalán nem tudjuk.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu