DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! 2007. november 30-án szándékoltan egy sorozat elindítására törekedtem, azokról szólni, akikről a társadalom megfeledkezett vagy meg akar feledkezni, a legszegényebbekről, ennek az országnak arról a népességéről, amely kistelepüléseken él, akik valódi szegregációban élnek, elzárva, valóban elzárva a felemelkedésnek szinte minden lehetőségétől. Figyelmeztettem arra, hogy következik a tél, következik az az időszak, amikor azok az ezrek, akiknél nincs gáz a lakásban, akiknél a fűtés csak egyetlen helyiségre szorítkozik, és fűtőanyag nélkül vannak, támogatásra szorulnának.

Aztán december elején megérkezett az első hír az újságban, amely arról szólt, hogy meghalt az első idős ember, aki kihűlt a saját kis szobájában. A többiről már nemigen érkezett hír, mert a társadalom nehezen viseli azt a szembesítést, amire pedig föltétlenül szükség lenne, hogy a magára hagyott emberek nem maradhatnak ilyen módon a társadalom támogatása nélkül.

A helyzet azóta nem javult, hanem rengeteget romlott. Tudomásul kell venni, hogy az elmúlt időszakban példátlan méretű élelmiszer-áremelkedés következett be. (Kovács Tibor: És erről a kormány tehet?) Olyan élelmiszer-áremelkedés, amely elsősorban nem a nagy pénzű és a nagy jövedelmű embereket sújtja, hanem azokat, akiknek valami módon be kell szerezniük az alapélelmiszert. Én mindig csodálkozom azokon az embereken, akik a túloldalon szocialista név alatt üldögélnek, és nagyokat nevetgélnek azokon az embereken, akiket nekik kellene talán a leginkább képviselniük. (Kovács Tibor közbeszól. - Göndör István: Akik ilyen felszólalást tesznek, képviselő úr. - Dr. Szabó Zoltán: Rajtad nevetünk.)

Nos, én azt gondolom, tisztelt Ház, világosan és egyértelműen kell arról szólni, hogy 15-18 százalékos olyan élelmiszerár-emelkedés, amely lehet, hogy egy 500 ezer, 1 millió forintos jövedelemnél nem túlzott, még elviselhető, de elviselhetetlen 25-30 ezer forintos nyomorúságos nyugdíjnál. Még inkább elviselhetetlen ott, azokban a térségekben, ahonnan pedig többen valók vagyunk itt, akik itt vagyunk ebben a Házban, többen valók vagyunk onnan, ahol világosan lehet látni, hogy nemcsak nincs munka, hanem a munkaesély lehetősége sincs. Mert azzal, amikor a nagybirtok ráült ezekre a településekre, ezekre a falvakra, attól kezdődően az a lehetőség is megszűnt, ami korábban még létezett.

Tovább romlott a helyzet azzal is, amikor adócsökkentések ígérete ürügyén már nem az történik, hogy adócsökkentés történne, hanem a legnyomorúságosabbakat, azokat, akik valahogyan a saját munkájuk szerény gyümölcsét viszik ki a piacra, azokat szorongatják.

(9.50)

Azt gondolom, minden érző embernek el kellett szoruljon a szíve akkor, amikor nem a kereskedelmi televíziókban, a köztelevízióban láthatta azokat a szerencsétlen idős asszonyokat, akik mínusz 5-10 fokban ott ülnek kinn a piacon, megpróbálják legalább a piaci díjat, megpróbálják legalább a napi pár száz forintjukat behozni abból, amit a munkájukkal termeltek meg; aztán még az elgémberedett ujjukkal nyugtákat kellene kiállítani. Nem nekik kellene a nyugtát kiállítani, hanem azoknak, akik az igazi nagy jövedelmeket besöpörték az elmúlt időszakban.

És akkor a miniszterelnök úr tegnap megint adócsökkentést ígért, na nem nekik, hanem nyilvánvalóan másoknak, megint osztogatást ígért. Azt ígérte, hogy a még maradék vagyont kuponokra fogják nyilván váltani. Fölfedezték, úgy látszik, a cseh kuponadogatást, amely azonban még vagyonból történt. (Közbeszólások az MSZP soraiból, köztük Kovács Tibor: Ilyen zöldségeket mondani nem lehet nagy nyilvánosság előtt!) Bizonyosak vagyunk benne, hogy nem a falvak népe fogja majd a Szerencsejáték kuponjait megszerezni, nekik esetleg maradhatna a MÁV óriási adóssága, mert mindig az adósság maradt nekik. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Nem figyeltél! - Göndör István: Sajnos, nem volt benn a képviselő úr a teremben, ezért nem is érti.)

Nos, igen, erről szól ez a történet, bármennyire fájdalmas, hogy az elmúlt időszaknak leginkább a vidéket sújtó része mégiscsak az a háromszáz forint, amiről itt néhány képviselőtársam, azt kell mondanom, hogy nem a képviselői jövedelméből, hanem a háttérgazdaságából azt merte mondani, itt a Házban azt merte mondani, hogy mi az a háromszáz forint. Tényleg, mi az a háromszáz forint? Mi annak, akinek el kellene tudni menni az orvoshoz, falvak egy részében ilyen már nincs is, mert hiszen mint tudjuk, több mint háromszáz faluban nincs már háziorvos, el kellene menni az orvoshoz, és le kéne pengetni a háromszáz forintot, de nincs.

Nos, én azt gondolom, hogy erről szól az olyannyira ma leszólt háromigenes népszavazás. Arról szól, hogy ezek az emberek is elmennek, elmehetnek és kimondhatják, hogy elég volt. Kimondhatják, hogy ez így nem folytatható, hogy az elkövetkezendő időben már a társadalomnak nemcsak törődnie kell velük, hanem figyelni kell rájuk, mert szavuk van, és a szavuknak március 9-én súlya lesz. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu