SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen. Némileg én is csodálkoztam a kétpercesek mostani megjelenésén, de akkor már engedje meg elnök úr, hogy reagáljak a kormánypárti képviselőtársam által elmondottakra.

Ezek alapján számomra csak az a kérdés merül fel, hogy akkor a kormány, illetve a kormányzati képviselők, akik ugyanúgy ismerik a statisztikákat, mint mi, mivel magyarázzák azt, hogy a hazai kis- és középvállalkozások, de még a nagyvállalkozások bizalmi indexe is 18 éve, a Bokros-csomag óta nem volt ilyen alacsony, a jövőbe vetett hitük nem volt ilyen alacsony szinten, mint most. Ez vajon azzal magyarázható-e, hogy mi, ellenzéki képviselők azt mondjuk, hogy rossz a helyzet, vagy valóban a bőrükön érzik, hogy rossz a helyzet, és ellenére mindenféle kormányzati vélt vagy valós pozitív próbálkozásnak, nem érződik a hatása a vállalkozások között, és nem véletlenül ilyen alacsony?

A támogatásokkal kapcsolatban pedig egyetlenegy észrevételt engedjenek meg kormánypárti képviselőtársaim. Itt folyamatosan van egy zavar a fejekben, és az uniós pénzek elosztását úgy próbálják bemutatni, mintha az egyenlő lenne a vállalkozásfejlesztéssel. Tegyünk tisztába egy dolgot! A civilizált világban, tőlünk nyugatra ez a kettő teljesen különbözik egymástól, és a magyar valóság is azt mutatja, hogy az uniós pénzek elosztása közel sem elegendő ahhoz, hogy érdemi vállalkozásfejlesztésről beszéljünk.

(15.40)

Inkább arról kéne beszélni, ami egyébként az anyagban nincs benne, hogy a kormányzati, tehát a közvetlen hazai forrásból finanszírozott vállalkozásfejlesztés tekintetében az elmúlt négy évben a tizedére csökkent a költségvetési fősoron szerepelt kis- és középvállalkozási célelőirányzat, 30 milliárdról 3 milliárd alá. Ez a fő probléma. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu