ALEXA GYÖRGY (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ékes képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy annyira egyetértek egy csomó megállapításával, hogy a bizottság következő félévi munkatervében - ez persze nem a mostani jelentés témája, de a következő félévi munkatervében - javasoltam napirendre venni a banki lakossági pénzügyi szolgáltatásokat, a banki hitelezési gyakorlatot. Ez nagy valószínűséggel májusban kerül napirendre. Én magam is úgy látom - és miután a bizottság elfogadta, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzunk, azt gondolom, a bizottság tagjai is úgy látják -, hogy ezen a területen azért van bőven terepe a fogyasztóvédelmi lehetőségeknek, és akkor finoman fogalmaztam.

A másik terület, amit érintett, a magas kamatos pénzkihelyezés kisebb kölcsönök esetében jellemző. Ott azért szabad legyen - anélkül, hogy állást foglalnék a kérdésben - felhívni néhány nemzetközi példára a figyelmet. Vagyis azokban az országokban, ahol az ilyen típusú kölcsönkihelyezést korlátozták, amelyik egyébként legális cégek által legális módon működik, fedezet nélkül és kifejezetten kisebb kölcsönökre vonatkozik, ahol tehát ezt korlátozták, ott gyakorlatilag az illegális pénzkihelyezési tartomány az, ami teljesen megugrott, és persze az viszont illegális és ellenőrizhetetlen.

Magyarul, csak azt akarom jelezni, hogy nehéz időnként első érzelemből, első tapasztalatból ezekkel a dolgokkal foglalkozni. Az nyilvánvalóan nem lehet cél, hogy sajnos, a vidéken amúgy is meglevő uzsorarendszert - aminek semmi köze ehhez az egyébként legális hitelezési gyakorlathoz - erősítsük azzal, hogy egyébként a legális kiskölcsönök lehetőségét pedig megszüntetjük.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu