ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Abban egyetértek képviselő asszonnyal, hogy a közvéleményt egyre inkább foglalkoztatják a népszavazás kérdései. Úgy látom, hogy ez az oka annak, hogy egyre több ilyen elterelő akció indul be az önök oldaláról ebben az ügyben. Merthogy, amikor az emberek meggondolják például a képzési hozzájárulás kérdését, akkor bizony már úgy teszik föl maguknak a kérdést, hogy akarok-e én más helyett fizetni, úgy teszik föl a kérdést, hogy akarok-e a jómódban élő és nem túlságosan sokat tanuló diákok helyett fizetni, vagy éppen úgy teszik föl a kérdést, hogy akarom-e azt, hogy elvegyék a pénzt a rászoruló diákoktól annak érdekében, hogy akik nem szorulnak rá, azoknak ne kelljen fizetniük. S így bizony már nem olyan egyértelmű a kép, mint ahogy ezt önök gondolták, ezért aztán azzal próbálkoznak, hogy ilyen-olyan trükköket vessenek be. Ha a képviselő úr hozzászólását ingerültnek látta, annak talán ez volt az oka.

(16.20)

Merthogy mi is a helyzet például ebben az ügyben, amelyre ön kérdezett? Az a helyzet, tisztelt képviselő asszony, hogy immár másfél éve sikeresen működik a felsőoktatási kerekasztal, ahol a felsőoktatás szereplői - rektorok, hallgatók, doktorandusok, szülők képviselői - ülnek, és tanácskoznak arról, hogy milyen megoldásokat tartanak helyesnek a felsőoktatás fejlesztésében. Ez egy demokratikus szervezet, ami azt jelenti, hogy mindenkinek van joga javaslatot tenni. Például a képzési hozzájárulás kapcsán előzetes javaslatokat, ötleteket megfogalmaztak a hallgatók is.

Érdekes, hogy most azt hallom, az ellen kampányolnak, hogy kelljen képzési hozzájárulást fizetni, miközben ők maguk tettek le egy olyan javaslatot, amely arról szól, hogy az elmulasztott kreditek után hogyan fizessenek a hallgatók képzési hozzájárulást. Bizony, van javaslata a rektoroknak, érdemes megnézni nemzetközi példákat, és egyébként számos ötletet lehet összegyűjteni.

De ha a képviselő asszony azt kérdezi, hogy mi a minisztérium álláspontja, mi a fejlesztési részhozzájárulás jelenlegi rendszerét támogatjuk, ezt tartjuk igazságosnak és minőséget ösztönzőnek, és miután a népszavazás elveti majd az önök értelmetlen népszavazási kezdeményezését, ezután e rendszer mellett fogunk kiállni a továbbiakban is.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu