DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! "A C17-essel kapcsolatos kormányzati intézkedések" címmel nyújtottam be kérdést.
A SAC-program a döntést követően Pápán kerül megvalósításra. A projekt előkészítése során a magyar kormány a döntést elősegítve felajánlotta a 83-as számú főút felújítását, az M1-es autópálya győri lehajtójától Pápáig, hiszen információm szerint mintegy harminc éven keresztül zajlik ez a program.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megkezdte az útkorszerűsítés előkészítését, amely eddig nem volt azon az indikatív listán, amely a KÖZOP keretében a felújítandó, korszerűsítendő utakat tartalmazza. A programban érintett utak teherbíró-képességét 11,5 tonnára bővítik, hiszen sok esetben teherautókon szállítják a szomszédos országok a repülőtérig a humanitárius segítségnyújtáshoz szükséges eszközöket. A tervek szerint az útpályát szélesítik, a településeken műszaki megoldásokat fognak eszközölni, s itt-ott még kerékpárút építésére is sor kerül.
Az érintett program azonban nem tartalmazza a Pápa és Győr közötti községek közötti elkerülő szakaszokat, a Koroncótól Győrig tartó rész négysávosítását, annak ellenére, hogy ezek a 2003. évi XXVI. törvényben szerepelnek.
(17.20)
Kérem tehát, hogy szíveskedjenek választ adni a következő kérdésekre. Valóban harmincéves programról van-e szó a C17-es program keretében: Célszerűnek tartja-e az elkerülő utak egyidejű megépítését az említett települések mellett? Ha nem egyidejűleg, akkor mikor kerül erre sor? Megerősítik-e a csornai elágazástól Pápáig tartó szakaszt? Ha igen, mikor? Számíthatunk-e a 83-as út és a repülőtér közötti, korábban már a pápai elkerülővel egy időben előkészített szakasz megépítésére? Ha igen, mikor? Várható-e és mikor a koroncói kereszteződéstől Győrig tartó szakasz négysávosítása?
Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés