ÉKES ILONA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Pszichiátriai Társaság egyik vezetője három gyilkosságról és öt öngyilkosságról tud, amit pszichiátriai betegek követtek el az elmúlt hónapokban, a hírre az egészségbiztosító vizsgálatot rendelt el.

Mint ismertes, 2007 februárjában a regionális egészségügyi tanács javasolta az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárását. Hogy ezzel mekkora károkat okozott az embereknek a szocialista kormány, az csak évek múlva lesz pontosan felmérhető. Az azonban már most is nyilvánvaló, hogy számos betegcsoportot és hozzátartozóikat is súlyosan érinti az intézkedés. Legalább félezerre tehető azoknak a pszichiátriai betegeknek a száma, akik a Lipót bezárása után kezelés nélkül maradtak, nyilatkozta a sajtónak Németh Attila, a Magyar Pszichiátriai Társaság vezetőségi tagja. Tasnádi Zoltán, a Lipót felszámolóbiztosa is megerősítette, hogy az intézményből áthelyezett ellátások sok helyen nehéz és korlátozott körülmények között működnek, egyesek átmenetileg szünetelnek.

Korábban az intézetben működő epilepszia-központ volt Magyarország legtöbb ilyen beteget ellátó centruma. A Lipót megszűnése után már nincs olyan intézmény, ahol ezeket a gyógyításokat biztosítani tudják, közölte a Szent István Kórház epilepsziaambulanciájának vezetője. A műtét előtti kivizsgálás és az epilepsziagondozás mostantól a stroke-betegek ellátásával együtt az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet feladata. Azonban mivel a stroke a leggyakoribb neurológiai betegség, előfordulhat, hogy egyáltalán nem marad ágy az epilepsziásoknak. A skizofréniás betegek sem járnak jobban, az ő családjaikat képviselő szervezet tagjai öngyilkossági hullámtól tartanak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Kérdezem az államtitkár úrtól, hogy a 25 százalékos ágyszámcsökkentéssel párhuzamosan miért csökkentette a járóbeteg-ellátás fix finanszírozását is felére a kormány. Mit tesznek azért, hogy a pszichiátriai és neurológiai betegek teljes körű ellátásának biztosítása érdekében az újabb tragikus haláleseteket megelőzzék? (Az elnök ismét csenget.)

Köszönöm a szót, és várom válaszát, államtitkár úr. (Taps a Fidesz soraiból.)

(17.30)

Forrás: parlament.hu