GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Képviselőtársaim! Az egyensúlyteremtéshez vezető út a döntéshozók számára is rendkívül nehéz feladat, és nehéz volt a társadalom számára, akiknek ezt meg kellett valósítani velünk együtt.
Lehet ezen keseregni, képviselőtársaim, de ez nem vezet sehova. A jövőbe az az út vezet, amit a miniszterelnök úr most kínál, amely egy megváltozott kormányzati politizálási módszerről szól, és benne mi, kormánypárti képviselők vállaljuk azt a feladatot, azt a felelősséget, hogy a kezdeményezést valakinek el kell végezni. A vitához a vitaindító anyagokat az asztalra kell tenni. Bízunk abban, hogy kedvező visszhangra talál az az új munkastílus, amely arról szól, hogy meghatározzuk az irányt, ezt követően széles szakmai, társadalmi vita, párbeszéd, döntés, tájékoztatás és ezt követően a bevezetés következik.
Itt hadd mondjak egy mondatot, Semjén képviselő úr! A kapitalizmusról nem a kormánypárti frakciók vagy a mi választóink döntöttek, hanem a rendszerváltáskor döntött a magyar társadalom. Hogy a kapitalizmus játékszabályait a társadalom nem ismerte, ez egy szomorú tény, ezzel együtt kell élnünk.
Amit szeretnék támogatni a továbbiakban a frakciónk nevében: nagyon fontos számunkra a munkahelyeket megtartani és minőségi munkahelyeket teremteni, ezt ösztönözni. Megerősítem azt, amit a miniszterelnök úr mondott: az adó- és járulékcsökkentés önmagában nem jelent munkahelyeket, segíthet abban, hogy munkahelyeket megtartsunk, de önmagában nem elégséges eszköz. Rettentően fontos az, hogy a tudás vonatkozásában - bízom abban, hogy nagyon sokat fogunk vitatkozni ebben a társadalomban erről - hogyan teremthető meg az azonos esély nehéz sorsú és módosabb szülők gyerekei között. Bízom abban, hogy nemcsak arról beszélnek majd, hanem arról is, hogy hogyan tudnak szerezni pontelőnyöket a felvételi rendszerhez azok, akikről önök nem beszéltek.
Az új tulajdonosi program: mi üdvözöljük ezt a kezdeményezést, és bízunk abban, hogy nagyon sokan vesznek részt ebben a programban. Ez lehet eszköze a polgárosodásnak, annak a folyamatnak, amikor az öngondoskodás megvalósulhat a társadalomban, és talán az állami cégek társadalmi beágyazottsága is sokkal erősebb lesz.
Igen, benyújtottuk azt az indítványt Gusztos Péter kollégámmal, amely arról szól - és ennyiben ez még csak kezdeményezés -, hogy igen, mire eljutunk abba a szakaszba, hogy a Ház asztalára kerüljenek a törvényjavaslatok, addigra állítsunk fel egy eseti bizottságot, amely segít abban, hogy a mögöttünk lévő tudás által - akár a kárpótlás vagy bármely más privatizációs gyakorlatból - valóban érvényt szerezzünk annak, hogy az átláthatóság megvalósuljon, és kizárjuk a rendszerből azokat, akik ezt csak ügyeskedésre szeretnék felhasználni.
Egy mondatot kell hogy szóljak Navracsics képviselő úrnak. Ebben a Házban sokszor elhangzott az államháztartási hiányra vonatkozó utalása. A naptárban közzétették 2006-ban is, hogy mit, mikor, hogyan jelenítenek meg a hivatalok. Ebben nem volt semmi újdonság. Képviselő úr, el lehet ezt mondani százszor, lehet ezen keseregni, és nem akarok az önök kampányáról beszélni, de önök dobják fel a labdát a rémhírterjesztéssel. Én mondanám azt: az ezer forint hazugság, visszautasítjuk. Lehet ezzel riogatni az embereket, mi pedig nem tudunk mást tenni, mint kimegyünk, és azt mondjuk, hogy ez nem igaz, csak ez sokkal kevésbé hallatszik. Mi sokkal halkabban beszélünk, mint önök. Bízom abban, hogy a társadalom sokkal bölcsebb ennél, és elutasítja ezt a magatartást majd a következő népszavazáson is.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés