GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök asszony. Ha az ellenzéki frakcióvezető urakat azért küldték ide, hogy minden héten sértegessék a kormányt vagy a kormányfőt, nekem nincs ez ellen kifogásom, mert mindenki maga választja meg, hogy milyen szerepet vállal. Bár azt mondanám, hogy lehetne ezt szellemesen is, egy picikét magasabb intellektuális színvonalon előadni, hogy ne csak a frakció, hanem legalább az ország is szórakozhasson. (Taps a kormánypárti oldalon.) Bár kétségtelenül nem túl könnyű szellemet ott elvárni, akinek Horger Antal úr neve nem sokat mond. Ismerheti frakcióvezető úr: "Harminckét éves lettem én - / meglepetés e költemény / csecse / becse:" Úgy látom, maga a csecsebecsénél leragadt. (Derültség a kormánypárti oldalon.) Még egypár szakaszt kellett volna olvasni, és akkor rájött volna, hogy József Attila bizony járt egyetemre, és a rendkívüli tehetségű és a mai napig használt könyveiről híres Horger Antallal akasztotta össze a bajszát, amely történetről ebből a bizonyos versből tudhatunk. Nem tudom, hogy hozzátartozik-e egy mai parlamenti képviselőhöz - aki a hazafiságára, a magyarságára oly büszke - ennek a tudása, de ha nem tudná, szerintem Lendvai Ildikó vagy más tanár végzettségű kollégánk kollegiális együttműködésből szívesen korrepetálja önt a magyar irodalom szépségéből. Nem is kell mélyre menni, de szerintem legalább a középiskola harmadik-negyedik osztályának a színvonalán érdemes ismerni ezeket a dolgokat.
De ha már a szellemnél és az intelligenciánál tartunk, hadd mondjak azért valamit, mert úgy látom, hogy Navracsics képviselő úrnak és frakciójának az elmúlt két évben összességében két mondanivalója akadt. Ne legyünk túl szigorúak a frakcióhoz és a frakcióvezető úrhoz, de kétségtelen, hogy a kettő több mint az egy. Ebben az értelemben akár optimisták is lehetünk. De azzal eltölteni két évet, hogy minden második mondatunk Őszödről szól, a kettő között pedig háromszázforintozunk, nos ez a - hogy mondjam? - nemzet felemelésének a szándékával, egy erős Magyarország ígéretével a politika porondjára érkezett párttól és vezetőitől nem egy hatalmas nagy teljesítmény, elég vérszegény.
Mindenkinek lehetősége van eldönteni, hogy mit ajánl a magyar nemzet számára programként: 300 forintos programot-e - szerintem ez elég olcsó, tegyük azért hozzá; olcsó politika, olcsó párt, olcsójánosok -, vagy azt mondja, hogy kérem szépen, ennek a nemzetnek vannak nagy kihívásai. Belátom, hogy ezek a történetek nem egyszerűek, de azért Széchenyi István forogna szegény a sírjában, ha azt látná, hogy azok, akik egyébként példát állítottak neki közpénzből fizetett filmben is, összesen annyit értenek a világból, hogy töröljük el a 300 forintos vizitdíjat, aztán megijedve attól, hogy a népszavazásuknak mi a vége, telehazudják az országot azzal, hogy ők pontosan tudják, ez ezer forint lesz.
(14.00)
Ha már ön idézi, akkor nyugodtan fogalmazza ezt a dolgot meg önmaga többes szám első személyben, hogy tudniillik önök hazudnak ebben az ügyben reggel, délben meg este. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Így van! - Nagy taps a kormánypártok soraiban. - Vincze László: Várd ki a végét! - Derültség a kormánypártok soraiban.)
Mindig van választás: az ember vagy nagyvonalú, távlatos programmal az ország elé áll - ez nem könnyű, belátom -, vagy elmegy politikai paprikajancsinak. Ez is meg az is lehetőség. Én azt gondolom, hogy nem lesz abból erősebb Magyarország, ha valakinek annyi mondanivalója van, hogy magyar, ne fizess 300 forintot. Holnap lehet tartani népszavazást, hogy ne vegyünk BKV-jegyet. Holnapután lehet arról tartani népszavazást, hogy ne kelljen fizetni a vízért, mert víz hiányában az ember alig tud túlélni pár napot - mindenről. Az a párt, ami azt gondolja, hogy az a nemzet felemeléséhez vezető út, hogy egyik oldalról lebeszéljük az embereket, hogy vállaljanak több felelősséget magukért, másik oldalról pedig siránkozunk azért, hogy a költségvetés újabb és újabb terheket rak a polgárokra, és szeretnénk egyébként nagyobb versenyképességet, kérem szépen, ez olcsó dolog - olcsó, átlátszó, olyan semmilyen.
Azt gondolnám, hogy ha valaki az országot akarja vezetni, annak időnként elég bátornak és tehetségesnek kell lenni, hogy olyan programot is ad, amely egyébként első ránézésre biztosan nem könnyű, ami áldozatokat kíván, de tudja, aki erőfeszítés nélkül szeretné Magyarországot erőssé tenni, az nem igazat mond, hanem lebeszéli az országot arról, hogy mindazt, amit meg kellene tennie, azt megtegye. Önök ebben az ügyben nem tudom, hogy sikeresek lesznek-e, de most tudok önöknek valamit mondani: tudják, mi fog történni 9-e után? 10-e lesz. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Ennyi az önök népszavazásának az egyetlen kézzelfogható következménye, fel fog kelni a nap, ez a kormány maradni fog a helyén, teszi a dolgát, viszi előre az új polgárosodás politikáját, és azon gondolkodom, hogy akkor 10-én önök elkezdenek-e aláírásgyűjtést, hogy töröljék el a szemétdíjat. Bizonyos vonatkozásban egyébként én ezt szeretném. (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.)
Ami a miniszterek beszámolását illeti, nem tudom, hogy az elnök asszony szokott-e járni és milyen gyakran bizottsági ülésekre. Minden évben a miniszterek beszámolnak az illetékes parlamenti bizottság előtt. Ha önt ez nem elégíti ki, akkor ott a bizottság előtt van önnek lehetősége tájékoztatást kérni és kapni, de ez egy munkaparlament, arra valók a bizottságok, hogy ott beszámoljanak a képviselők.
De tudok mást is mondani: az ön anyagai között biztosan fellelhető az a nagyon vaskos összeállítás, amelyet a kormány egyéves fennállásakor nyújtott be a kormány, és adta át valamennyi parlamenti képviselőnek, az első egy év tételes elszámolása. Lehet, hogy ez a beszámoló nem tökéletes - lehet. Lehet, hogy bizonyos részletekben nem értünk egyet. Nézze, egy dolgot nem mondhat, elnök asszony, és azt hiszem, abba kellene hagyni, hogy állandóan hamiskásan megpróbáljuk a kormányt ilyen kérdésekben kritizálni. Ön tudja, hogy a miniszterek beszámolnak, kár, hogy nem mondja el a felnőtt, a felelős választópolgároknak, és azt hiszem, ön pontosan tudja, hogy egy évvel ezelőtt kaptak egy ilyen beszámolót. Megígérem most akkor önnek, amikor eljön ennek az ülésszaknak nagyjából a vége, és kettő évet tesz le a kormány, megint kapnak egy ilyen írásos beszámolót. És ha önnek ez nem lesz elegendő, újra tudom mondani, hívjon föl telefonon, interpelláljon, és ki fogjuk egészíteni ezt a beszámolót.
Ami pedig a reformalapot vagy adóreformalapot illeti, Kóka frakcióvezető úr hozzászólását: frakcióvezető úr, hívhatjuk ezt bárminek. Ebben őszintén szólva nem fogunk összeveszni. Ha önök ezt adóreformalapnak akarják hívni, akkor úgy is hívhatjuk, tudniillik a tartalmi egyetértés megvan közöttünk. Az tudniillik, hogy éppen az elmúlt másfél, két év eredményeként, ami létrejött állapot, arra vigyázunk. Ha jobb a költségvetés helyzete, mint amit terveztünk, akkor a lehetséges mozgásteret elsősorban adó- és járulékcsökkentésre használjuk, másodsorban hiánycsökkentésre, és csak harmadsorban finanszírozunk új programokat. Ebben van közöttünk egyetértés, volt is, már a múlt héten is.
Szerintem, ha külön el akarjuk nevezni ezt a mozgásteret adóreformalapnak, elnevezhetjük. Ebben egyvalami fontos, hogy a koalíciós pártokban van abban egyetértés, hogy szigorú költségkontrollt alkalmazunk és tartunk életben továbbra is a költségvetésben, hogy ami pluszbevételeink vannak, azt nem szabad elherdálni, nem szabad arra gondolni, hogy a választások közeledtével biztosan örülne mindenki, ha egy kicsike olcsó pénzt lehetne beletenni a rendszerbe, hanem bizony azt járulék- és adócsökkentésre kell fordítani. Ebben tökéletesen egyetértünk, ebben a pénzügyminiszter úr önnek partnere, és nyilván szívesen áll az ön rendelkezésére a továbbiakban is. (Dr. Veres János bólint.)
(Dr. Semjén Zsolt felé fordulva:) Kérem a képviselő urat, hogy Horger Antal úrnak pedig adja át az üdvözletemet.
Köszönöm szépen. (Derültség és nagy taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés