DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én nemcsak az együttműködésre való hajlandóságát emelném ki Borsos képviselő úrnak, hiszen a hozzászólásában ez egy hangsúlyos rész volt, de azt gondolom, helyesen - és talán ebben is mindenki egyetért egyébként, függetlenül attól, hogy a patkó melyik oldalán ül - kiemelte, és én magam biztosan egyetértek vele, hogy a Btk.-ban való szabályozást, a jogi norma kérdését, ami jogi keretet ad ennek az egész kérdésnek, amiről beszélünk, azt bizony tisztázni kell, hiszen az elmúlt időszakban is felmerültek - nem tudjuk, hogy mennyire megalapozott - hírek arról, hogy milyen szándékok vannak ebben a tekintetben. Jó lenne tisztázni, hogy mi ebben az öt parlamenti párt álláspontja, mi a véleménye ezekről a kérdésekről, mi a kormány álláspontja ebben a kérdésben, változott-e a korábbiakhoz képest vagy nem.

Azt gondolom, hogy az eseti bizottság lehetne egy olyan fórum, ahol ezt a kérdést akár külön bizottsági ülést is megérő módon tárgyalnánk, hiszen ez teremtheti meg azt az alapot, ami valóban együttműködéshez vezethet el. Azt gondolom, az eseti bizottság minden tagja erre törekedett az elmúlt hónapokban, de hogy ez fenn is tudjon maradni, ezekben az alapkérdésekben dűlőre kell jutnunk, meg kell ismernünk egymás álláspontját, mert akkor tudjuk felmérni, hogy pontosan honnan és hova tartunk.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu