GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Fontosnak tartom, hogy azok számára, akik a parlament munkáját figyelmükkel megtisztelik, szánjunk néhány mondatot arra, hogy hogyan is működik egy ilyen eseti bizottság és annak a jelentésének a nyilvános megtárgyalása.

Fontos tudni a mostani vitánkat követőknek, hogy az eseti bizottság egy kis létszámú parlamenti bizottság, amelyben minden frakció képviselteti magát képviselővel, és szakértőket is delegálnak. Ha valaki veszi a fáradságot és megnézi ezen bizottság üléseinek a jegyzőkönyveit, akkor azt láthatja, hogy ott alapvetően egy higgadt, korrekt, méltányos, szakmai jellegű vita folyik. Ennek alátámasztására hosszan lehetne sorolni azokat a példákat, amelyek egyébként a bizottsági jelentésben is megjelennek, amikor is a kormánypárti képviselők önkritikusan vagy a saját kormányzati tevékenységükkel kapcsolatban méltányos kritikát megfogalmazva beszélnek az egyes területekről. Mint ahogy az is elmondható, hogy a bizottsági üléseken az olyan típusú, meglehetősen felszínes és demagóg politikai kirohanások, mint amit itt az imént hallhattunk, miszerint a Gyurcsány- és a Medgyessy-kormány a felelős azért, hogy Magyarországon az elmúlt években nőtt a kábítószert kipróbáló fiatalok aránya, ilyen típusú megjegyzések nem hangzanak el.

(10.40)

Lehet, hogy érdemes persze föltenni azt a kérdést, némiképp naivan, hogy vajon beszélnek-e egymással az ellenzéki képviselők, akik egy frakcióban ülnek, és az eseti bizottságban képesek, mondjuk, a Fidesz képviselői megszavazni egy ilyen jelentést, és annak vitájában higgadtan, méltányosan, korrekt módon részt venni, majd más parlamenti bizottságokban - a kábítószerügyi eseti bizottság munkáját, az ott meghallgatott szakértők által elmondott dolgokat, adott esetben a saját frakciójuk által a bizottságba delegált szakértők véleményét nem ismerve - nekirontanak egy politikai paláver keretében, és aztán mondanak egészen elképesztő dolgokat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tetszik vagy nem tetszik nekünk, nekem nagyon nem tetszik, én nagyon nem örülök ennek a dolognak, de Magyarországon ugyanúgy érvényesülnek nemzetközi trendek ebben a dologban, mint ahogy szerte a világon. Amikor Magyarországon az Orbán Viktor és Deutsch Tamás által nagy büszkén Európa legszigorúbbnak nevezett büntető törvénykönyve, drogtörvénye volt hatályban, nos, azokban az időkben Magyarországon változatlanul nőtt a kábítószert kipróbáló fiatalok száma, és változatlanul csökkent az az átlagos életkor, amikor ezt a fiatalok megteszik. Mégsem állt föl senki azzal, hogy Orbán Viktor vagy Deutsch Tamás lenne azért a felelős, hogy azok a folyamatok, amelyek az Egyesült Államoktól Európán keresztül mindenhol a világban sajnálatos társadalmi jelenségként jelen vannak, azok megjelennek Magyarországon is. Elnézést kérek, ez a legostobább és leginkorrektebb politikai szöveg, miszerint ezért a dologért X.Y. vagy a kormánypártok lennének a felelősek.

Ahelyett, hogy arról vitatkoznánk, hogy a magyar nemzeti drogstratégiának - amiről a bizottsági ülésen vitatkozunk egyébként - mely területeire nem fordít a költségvetés az elmúlt időszakban megfelelő pénzt, ahol aztán egyébként bőven lenne arra lehetőség és felület, hogy az ellenzéki képviselők jogos, visszautasíthatatlan kritikákat fogalmazzanak meg, ahelyett, hogy ezekről a dolgokról beszélnénk, megint elmegyünk ezekbe az elképesztő kampányszövegekbe, hogy itt személyesen Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc vagy a mostani kormánypártok tehetnének arról, hogy Magyarországon több fiatal próbálja ki - és fiatalabban - a kábítószert, mint az korábban volt.

Mondom még egyszer, ezek a folyamatok változatlan tendenciával érvényesültek akkor is, amikor önök voltak kormányon, és nyilván nem Orbán Viktor volt személyesen ezért akkor a felelős, és nem önök, akkori kormánypárti képviselők, már aki képviselő volt abban a ciklusban. Ezek a típusú szövegek a legrosszabb irányba viszik el egy egyébként rettenetesen érzékeny, nagyon összetett, komplex társadalmi probléma politikai megbeszélését, és jelentős mértékben rontják annak az esélyét, hogy konszenzusos megoldásokat találjon a magyar jogalkotás és a magyar politika arra, hogy egy ilyen típusú társadalmi problémával szemben hogyan lehet hatékonyan fellépni, ami valamennyiünk közös célja egyébként, én azt hiszem, és valamennyiünk közös érdeke.

Én azt gondolom, hogy ez a bizottsági jelentés meglehetősen erőteljesen törekszik arra, hogy méltányos legyen, és korrekt legyen. Szeretnék idézni ebből a jelentésből: "A hatpárti konszenzussal létrehozott nemzeti stratégia rövid, közép- és hosszú távú célkitűzései, a hozzájuk rendelt tevékenységek szinte valamennyi területen fontos és meghatározó fejlesztéseket irányoztak elő. A stratégia megvalósításának első hat évéről elmondható, hogy bár a legtöbb területen jelentős előrelépések történtek, nem történt meg a stratégiában foglalt valamennyi célkitűzés időarányos megvalósítása" - ezt mondja a jelentés.

A jelentés elmondja: "A prevencióval kapcsolatban elmondható, hogy a drogstratégiában megjelölt színtereken és a prevenciós üzenetek közvetítésére alkalmasnak ítélt valamennyi közvetítő tekintetében meghatározó jelentőségű fejlesztések indultak meg, de a fejlődés még mindig nem átható erejű." A jelentés megállapítja: "A közpénzek e területen való felhasználásában a prevencióra az összehasonlításban csak 10 százalék jut, ami nem harmonizál a stratégiai céljainkkal. A jövőben - mondja a jelentés - a prevencióra nagyobb arányban kell összegeket átcsoportosítani. A bizottság áttekintette a kábítószer-probléma kezelésével összefüggő hazai költségvetési helyzetet. A bizottság megállapította, hogy a nemzeti stratégiai program megvalósítására a jelenlegi és korábbi időszakokban sem állt rendelkezésre elégséges forrás. A közkiadások költségelosztása, értékelése további részletes vizsgálatot igényel."

Ezek, azt gondolom, hogy - mondom még egyszer - méltányos, önkritikus, korrekt mondatok. Bár azért azt is meg kell hogy jegyezzem, hogy az az egymilliárd forint körüli összeg nem kevés pénz. Nyilvánvalóan ennél sokkal több pénzt el lehetne és el kellene költeni a prevenció területén, de azért nem szabad úgy viselkedniük - mert nem korrekt, ha így viselkednek - az ellenzéki képviselőknek, hogy úgy próbálják meg beállítani, mintha a mostani kormánypártok egyáltalán nem szánnának érdemi költségvetési forrásokat ezen a területen. Egymilliárd forint, azért az nem kevés pénz.

Érdemes lenne arról is vitatkozni természetesen, hogy hogyan használjuk fel ezeket az összegeket. Érdemes lenne azt is megvizsgálni - és én örülök neki, többek között ezért tudtam támogatni a bizottsági jelentést -, hogy a bizottság jelentése, amikor felsorolja a későbbiekben megvizsgálandó feladatokat, akkor megemlíti azt is, hogy bizony az értékelés és a monitoring lehetőségeit vizsgálni kell, az elterelés intézményének hatékonyságát vizsgálni kell. És ha már erről beszélünk, érdemes megnézni azt is, hogy persze sokkal jobb lenne ötször ennyi pénzt költeni ezen a területen, de érdemes lenne azt is megnézni, hogy azt az egymilliárd forint nagyságrendű pénzt, amit évről évre elköltünk a drogprevenció területén, azt hogyan is költjük el.

Érdemes lenne megnézni az elterelés intézményrendszerét ebben a vonatkozásban. Én egyetértek azokkal a bizottsági ülésen elhangzott ellenzéki javaslatokkal és felvetésekkel, amit egyébként a bizottsági ülésen megjelent intézményvezetők, minisztériumi háttérintézetek vezetői, szakmai szereplők, kutatók, akiknek ezúton is szeretném megköszönni mindazt a munkát, amit a bizottsági ülésen és egyébként pedig azon kívül is elvégeznek... - nos, ők is elismerik, hogy ez egy létező probléma, hogy nem biztos, hogy a létező leghatékonyabban használjuk fel ezeket a költségeket, ezeket az összegeket.

Az elterelés intézményének az egyik komoly problémája, hogy mivel van ez a tisztázatlan helyzet a büntetőjogi szabályozás körül, amit a magyar politika egy rá jellemző - nem a szocialistákra, nem a liberálisokra, nem a Fideszre -, a magyar politika egészére jellemző, kicsit szőnyeg alá söprős megoldással oldott meg, miszerint tudjuk azt, hogy a kábítószer-fogyasztók nem bűnözők, ezt egyre több konzervatív ellenzéki képviselőtársam is elismeri, és beszédeiben használja ezt a fordulatot, eközben a magyar büntetőkönyv a kriminális körben tartja a kábítószer-fogyasztókat. Ez egyébként élesen ellentétben áll a magyar nemzeti drogstratégiával, amely elsősorban a prevencióra és a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. Tudjuk, hogy nem lehet hatékonyan prevenciót és megelőzést folytatni, hogyha a kamaszokat börtönbüntetés fenyegeti akkor, hogyha a saját szokásaikról és ismereteikről őszintén beszélnek, mondjuk, iskolai vagy más nyilvános körben. Tehát ezek egymással ellentétben álló dolgok.

Besöpörjük a szőnyeg alá a problémát az eltereléssel, mert tudjuk, hogy nem lenne helyes az, hogyha kábítószer-fogyasztó kamaszokat tömegével börtönbe zárnánk. Erre találta ki a magyar politika az elterelés intézményét, amely működött egyszer már '93-tól, az akkori MDF-es kormány hozta létre, aztán ezt megszigorította, ennek igénybevételének lehetőségét a Fidesz kormányzati ciklusa alatt az akkori kormánypárti többség, és azt a furcsa megoldást választotta, hogy csak a már függő drogbetegek vehették igénybe az elterelés intézményét, ami egy végletes és nem jó megoldás volt. Szerintem nem jó a mostani megoldás sem, ahol egyfajta cinkos összekacsintással a különböző szereplők egy büntetőjogi kiskapunak tekintik az elterelés intézményét, és azt mondjuk, hogy büntethetőséget kizáró okként szerepel ez a rendszerben. Aki vállalja - csak hogy értse mindenki, aki követi a vitánkat -, hogy egy felvilágosító, leszoktató hat hónapos képzésben vesz részt, az mentesül a büntetőjogi következmények alól.

Érdemes lenne végiggondolni, hogy mennyit költ a magyar állam arra, hogy büntetőeljárások indulnak meg szakértői költségekkel, óriási szakértői költségekkel a rendőrség, az ügyészség oldalán, büntetőeljárások indulnak meg, ezeket aztán felfüggesztjük, ezeket a fiatalokat elküldjük ebbe az intézményrendszerbe. Számos esetben vagy az esetek nagy részében olyan embereket küldünk el államilag, gyakorlatilag kényszerítve az egyébként állami prevenciós forrásokból finanszírozott elterelési programokba, akiknek ott semmi keresnivalójuk nincsen. Mert kikötnek ott olyan alkalmi, eseti drogfogyasztók, akik véletlenül lebuktak az ilyen típusú tevékenységük során, felvilágosításra sajnos, már nincsen szükségük, leszoktatásra, hála a jó istennek, nincsen szükségük, de ott ülnek ebben a programban, az államilag finanszírozott programban hat hónapon keresztül.

(10.50)

Ez komoly pénzbe kerül, és adott esetben kiszorítják ezekből a programokból a komoly problémás, egészségügyi szempontból is veszélyes helyzetben lévő, súlyos drogbeteg embereket. Ezekről a típusú problémákról bizony őszintén lehet, és úgy láttam, hogy a bizottsági ülésen lehet, de itt is, a plenáris ülésen is - ahol az eseti bizottsági ülés szűk nyilvánosságával szemben tévéközvetítés, rádióközvetítés van, újságírók követik jó esetben ezeket a típusú parlamenti vitákat - jó lenne, ha tudnánk ezekről a problémákról őszintén beszélni, és nem a megszokott kommunikációs gumicsontokat kezdenénk el rágni, hogy személyesen ki miért felelős, és ki a nemzetrontó, és ki az életellenes, merthogy ezek a dolgok nem vezetnek sehova.

Azt gondolom, a parlamenti eseti bizottság létezése és működése - talán furcsa, talán indokolatlan a pátosz, de ha tetszik - nemes hagyománya a magyar parlamentnek, mert mondom még egyszer, nagyon érzékeny, politikailag is nagyon kényes társadalmi problémával kapcsolatban a parlamenti frakciók legalább bizottsági szinten - több ciklus óta - képesek higgadt, a szakmai szempontokat is figyelembe vevő és kulturált párbeszédre. Nagyon-nagyon fontosnak tartanám, hogy azt, amit a bizottságban képesek vagyunk megcsinálni, azt képesek legyünk megcsinálni egyrészt más parlamenti bizottságokban is, másrészt a plenáris ülések és a nyilvános politika színterein is. Hiszen nyilvánvaló, hogy nem oldotta meg a magyar politika ezt a feladatot azzal, hogy a Fidesz kormányzati ciklusának idején - nagyon-nagyon elismerendő és támogatandó módon - megalkotott a magyar parlament, elismerendő módon konszenzussal egy nemzeti drogstratégiát. Nem oldottuk meg ezt a feladatot. Ugye, ismerjük ezt a jelenséget: a politika sokszor hajlamos arra, hogy létrehozzon bizottságot, felállítson stratégiát, ha valamit nem tud megoldani.

A nemzeti drogstratégia egyik nagy előnye, hogy konkrétan lebontható, konkrét feladatokra, területekre lebontható, és ha van értelme egy ilyen parlamenti eseti bizottságnak, akkor az pontosan az, hogy ezeken az egyes területeken - ha kell, az ágyszámokkal, ha kell, a forintok megszámlálásával, konkrét indikátorokkal - vizsgálja meg azt, hogy a különböző területeken az időarányos végrehajtás hogyan áll, és hol vagyunk elmaradásban; hogy nézzük meg, hogyan működnek a felvilágosító programok, hogy legyen konszenzus a sajnos, nagyon nagy társadalmi értetlenségtől sújtott ártalomcsökkentő programok környékén, legyen társadalmi konszenzus.

Nagyon-nagyon fontos, hogy ebben az eseti bizottságban senki nem kérdőjelezi meg azt - erről a vita későbbi részében talán még fogok szólni -, hogy miért fontosak a metadonprogramok, miért fontosak a tűcsereprogramok a kábítószerügy területén, hogy miért fontos ez az ártalomcsökkentő tevékenység, és hogy erre az államnak igenis kell költenie. Sajnos, e programok társadalmi támogatottsága - egyébként érthető okokból, az emberek nem értik, nem ismerik, bizalmatlanok ezzel szemben - nagyon alacsony. Fontos, hogy ekörül szakmai-politikai konszenzust tudjunk kialakítani.

Még egyetlen mondatot - elnézést kérek, elnök úr -, ne kérjünk számon, ezt szeretném kérni, olyan dolgokat a bizottságon, ami nem a bizottság feladata. Kötetek állnak rendelkezésre, amelyekben kutatók leírták azt, hogy a hazai kábítószer-fogyasztók társadalmi összetétele milyen. Ez nem egy parlamenti eseti vizsgálóbizottság feladata, el lehet olvasni ennek a magyar szakirodalmát.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu