PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként úgy gondolom, a kábítószerekkel szembeni küzdelem területén felerősödtek a romló tendenciák az utóbbi időben. Ezért különösen indokolt, hogy az Országgyűlés eseti bizottsági szinten is folyamatosan tekintse át a kábítószer-használat visszaszorítását, és elsősorban a megelőzés intézmény- és eszközrendszerének működését vizsgálja meg. Vajon hatékonyak voltak-e az eddigi kormányzati intézkedések, főként a megelőzés és az ellátórendszer működése eredményességének tekintetében? Vajon mennyire volt sikeres a 2000-es, illetve a 2004-es nemzeti drogstratégiáról szóló kormányhatározat?

A Magyar Demokrata Fórum korszerű konzervatív pártként elsősorban egészségügyi és szociális kérdésként kezeli a kábítószerügyet, és a prevencióra, a megelőzésre helyezzük a hangsúlyt. Betegségpolitika helyett egészségpolitikában gondolkodunk.

Minden statisztika szerint az elmúlt években duplájára nőtt a kábítószerfüggő bűnelkövetők száma, valamint a megtalált és lefoglalt kábítószerek mennyisége. Ugyanakkor drasztikusan csökkent a prevencióra fordított pénz. Az Állami Számvevőszék jelentése is alátámasztja álláspontunkat. A dokumentum a kábítószer-függőséggel foglalkozó európai megfigyelőközpont 2004-es adataira hivatkozva kiemeli, hogy a magyar középiskolások fele fogyasztott már kábítószert. Szintén 2004-es adatok szerint, amíg például tíz évvel ezelőtt a fiatalok 80 százaléka tartotta veszélyesnek a marihuána kipróbálását, 2003-ban már mindössze 59 százalék tartott a drogtól. 2005 áprilisától már működött egy kábítószerügyi eseti bizottság az Országgyűlésben, a testület az elmúlt kormányzati ciklus végéig dolgozott, elkészített jelentését azonban nem tárgyalta meg a parlament.

A most működő eseti bizottság elsősorban a kábítószerkereslet-csökkentési feladatok teljesítésével foglalkozott az érintett minisztériumok és néhány intézmény, illetve civil szervezet beszámolói alapján. A bizottsági munka során a Magyar Demokrata Fórum számos alkalommal kifejtette véleményét. Stratégia megvalósításának értékeléséről lévén szó, nagyon fontos visszaidézni a nemzetközi közösség által elfogadott, érvényes alapelveket.

A kábítószer-probléma egy, a XX. század utolsó harmadában már a világ nagy részét érintő, globális probléma, amely igen sok társadalmi veszteséggel jár, elsősorban a fiatal nemzedék vitalitását, azaz testi-lelki egészségét, munkaképességét, gyermekvállalási kedvét rontja le. Ezért az állampolgárok túlnyomó többsége érti és érzi, hogy ezt a problémát határozottan kell kontrollálni, és nem lehet a szabadságot a szabadossággal felváltani.

Az évtizedek nemzetközi tapasztalatai egyértelműen bizonyítják azt, hogy a drogprobléma csökkentése csak teljes összefogással lehetséges, amelyben nemcsak a nemzetközi kormányzati szervezetek és a kormányok, hanem az önkormányzatok és intézményeik, illetve az állampolgárok felelősségét is deklarálni szükséges. Rendkívül fontos, hogy a kábítószerek iránti kereslet és kínálat csökkentése egy időben és egymással egyensúlyban történjék, egyébként küzdelmünk eredménytelen marad. Ez magyarul annyit jelent, hogy kiemelt szerepet kell adni az elsődleges megelőzésnek és kezelésnek, ugyanakkor hatékonyan kell felvenni a harcot a nyomozó és bűnüldöző szerveknek a kábítószert előállító és forgalmazó, a pénzmosást végző bűnszervezetekkel.

A XXI. században már fejlettebb, sokrétű tevékenységet folytató bűnszervezetek működnek szerte a világon, a tiltott kábítószer-kereskedelem összefonódik a terrorizmussal, a tiltott emberkereskedelemmel, fegyver- és robbanószer-kereskedelemmel, valamint a szexiparral és a szerencsejáték-biznisszel.

(12.00)

Igen fejlett technikával és emberi hálózattal rendelkeznek. Ezek a nemzetközi bűnszervezetek is globalizálódnak, és aláássák a normálisan működő társadalmakat. Itt üdvözli a Magyar Demokrata Fórum azt, hogy a schengeni egyezménybe való magyar belépés kapcsán először történik átfogó módon nagyszabású technikai fejlesztés a kábítószer-bűnüldöző szerveknél hazánkban.

A kábítószer-politikai alapelveket nem a drogakadémián sajátítottuk el egy holland coffee-shopban, egy pakli joint mellett rumot iszogatva, vagy a zürichi adófizetők pénzén a heroin intravénás belövésére fenntartott helyen, vagy egy diszkóban, a negyedik ecstasy tabletta után rángatózva. Akkor talán mi is a téveszmék hívőivé válnánk, és azt ismételgetnénk unos-untalan, mint a szűk körű, de annál nagyobb figyelmet követelő droglegalizációs mozgalom felkent prófétái, hogy a drogellenes háború megbukott, meg hogy nagyobb kárt okozott a kábítószerek elleni küzdelem, mint a kábítószer maga, és hogy a drogozás emberi jog.

A Magyar Demokrata Fórum az ENSZ keretében létrehozott harmadik ENSZ kábítószer-ellenőrzési egyezmény mellett áll ki, valamint a szervezett bűnözés és pénzmosás elleni nemzetközi konvenciók, az ENSZ drogpolitikai évtizedének céljai és az ENSZ kábítószer-határozatai, az Európai Unió kötelező joganyaga és ajánlásai mellett, beleértve az EU 2005-től 2012-ig hatályos drogstratégiáját is. Mindezeket a nemzetközi közösség alakította ki, mely a kormányok mellett a nemzetközi szervezetek mellé akkreditált civil szervezetek fórumait is régóta magába foglalja.

A tényeket felidézve ismert, hogy Magyarországon az illegális kábítószer, elsőként a heroin csak szórványosan bukkant fel az ország két pontján, Szegeden és Pécsen, majd Budapesten a '80-as évek legvégén. A heroincsempészet az egész Közép-Kelet-Európára kiterjedő rendszerváltási folyamat során megnyílt határokon könnyűvé vált, és a jugoszláv háború következtében ugrásszerűen megnőtt, 1992 és '94 között százszorosára nőtt a balkáni útvonalon beérkező heroin lefoglalása hazánkban.

A kábítószer illegálisan terjesztett, krónikus betegségeket és halált okozó, óriási profitot termelő árucikké vált. A növekvő kínálat gerjesztette egyre inkább a keresletet. Ezáltal hazánk a '90-es évek végére már Európa kábítószerrel közepesen fertőzött országai közé tartozott.

A helyzet további romlásához hozzájárult még az iskolai drogprevenció visszaszorítása 2000-től - manapság csupán az 1,4 millió diák 6-7 százaléka részesül valamiféle drogprevencióban -, holott azelőtt például Budapesten a középiskolák 80 százalékában folyt valamelyik iskolai drogmegelőzési program. A helyzet romlásához hozzájárult a drogfogyasztó kultúra agresszív térhódítása és a rendszerváltás óta végbement folyamatok is, az elszegényedés, érzelmi elsivárulás, a középosztály lesüllyedése, a családok felbomlása, értékválság, a jövőkép hiánya. Ezekről a gondolatokról már képviselőtársaim szinte frakciófüggetlenül beszéltek az elmúlt órákban itt, a Parlament falai között.

Nem kívánok számháborúba kezdeni és életprevalencia-adatokkal, tucatfelmérések eredményeivel riogatni képviselőtársaimat, tudván, hogy ez félrevezető fogalom. Az életprevalencia mindössze annyit jelent, hogy az életében valaki legalább egyszer kipróbálta-e már a drogot, ami inkább a diákok kíváncsiságát, azaz a droggal való egy-két próbálkozását jelzi és nem a valódi drogproblémát.

Azért sem kívánok számokat lobogtatni, mert a bizottsági munka során a Magyar Demokrata Fórum ráébredt arra, hogy a hazai drogepidemiológiai adatok a megbízhatóság, érvényesség, európai összehasonlíthatóság hármas követelményrendszerét tekintve az Unióban sajnos leghátul kullognak. A társadalomtudományi módszerekkel folyó drogkutatások felhasználhatósága igen korlátozott, a számottevő állami ráfordítások ellenére. Hiányoznak a drogoscsalád-kutatások, életútkövetések, ami abban a hitben ringatja a nyomást gyakorló kis csoportokat, hogy a drogfogyasztás sterilen csak az adott egyén emberi jogára szűkíthető le. Kezeléseredményességi vizsgálatok végzésére sem került sor egyetlenegy esetet kivéve.

A jogszabályi eljárások ellenére a drogkutatások többsége nem szerepelt az előírt központi kutatási nyilvántartásban, ezért sok az átfedés, párhuzamosság, a felesleges pénzkiadás. Ezzel szemben az agykutatások megalapozott eredményeit mindmáig nem mérlegelte az eseti bizottság sem, holott e téren a világ élvonalába tartozunk - endogén kannabinoid rendszer működése, opiátreceptor-kutatás, gyógyszerkutatás -, holott ezek egyértelműen a kábítószer-fogyasztás óriási kárát bizonyítják hazánkban. Így félő, hogy ezek a fontos bizonyítékok nem kerülnek figyelembevételre, holott a kábítószer-fogyasztás teljes liberalizálása mellett érvelő kis csoport a kábítószer-visszaélés teljes dekriminalizálását követeli a médiában és egyes fórumokon.

Két évtized már eltelt az első drogambulanciák 1987-ben történt létrehozása, azaz az illegális kábítószer-probléma észlelése óta. A kezelés kimenetelének, eredményességének vizsgálatára egyetlen intézményt kivéve mégsem került sor, mintha az lenne az érdeke a drogkezelési intézményeknek. Sok drogbeteg egyik intézetből sodródik a másikba, még ma is vannak, akik egyszerre több helyen is kezelésbe vételre kerülnek, mivel a nemzetközi ajánlások szerint a kliensek igényeihez igazodó kezelés ma is csak szólamok szintjén létezik.

A drogszakma a 2008. év elejéig késlekedett azzal, hogy elkészítse a szakmai-módszertani irányelveket, aminek mentén a kezelés, a minőségbiztosítás megindulhatna. Nem történt meg a kábítószer-visszaéléssel együtt járó súlyos betegségek laboratóriumi vizsgálatokkal és pszichiátriai diagnosztikával alátámasztott felmérése a drogfogyasztók körében. A kábítószer-fogyasztó populáció évenkénti HIV-, hepatitis C- és tbc-szűrése - önkéntes szűrés tanácsadással egybekötve - WHO- és EU-követelmény, ennek ellenére a hazai drogfogyasztóknak csak töredéke számára hozzáférhető és elérhető a szűrés. Így a hepatitis C kezelése és a HIV korai felismerése és terápiája is elmarad, ami sietteti a páciensek elhalálozását.

A tűcserében részt vevők esetében hiányzik a programba vételkor a fertőzöttség felmérése és laboratóriumi nyomon követése, ami megkérdőjelezi az évente több száz millióval támogatott tűcsereprogramok hatékonyságát. A beszámoló azt állapítja meg, hogy Magyarországon a kábítószerpiac '90-es évek elejétől jellemző gyors kiépülését több évig nem követte kellő ütemben a prevenció, a kábítószer-használattal kapcsolatos gyógyító munka és a szociális reintegráció intézményrendszerének fejlődése. Hiányos a lakosság információval való ellátása, a kábítószer-használat felismerése a várható következmények és a segítés elérhetőségének tekintetében.

Felhívom képviselőtársaim figyelmét néhány fontos tényre, mely kimaradt a beszámoló történeti visszatekintéséből, és megkérdőjelezi ezt az állítást. A kábítószer-probléma államigazgatási koordinációja már az 1960-as évek végétől aktívan és eredményesen működött, célja a gyógyszergyártás és a kereskedelem ellenőrzése, a recepthamisítások és a patikabetörések problémaköre volt az ENSZ 1961-es és 1971-es kábítószer-egyezményei alapján.

A megelőzés és a kezelés a '80-as években indult meg. A rendszerváltozás előtti egyetlen ifjúsági politikai szervezet, a KISZ keretében létrehozott alkoholmegelőzési, illetve drogmegelőzési program eredményes felvilágosító munkát végzett a szipu ragasztószer-visszaélési járvány terén a '80-as évek első felében. Az első, Kölnből adaptált drogmegelőzési program 1988-ban került kipróbálásra. 1985-ben alakult meg az Egészségügyi Minisztériumban a drogfüggők kezelését koordináló bizottság, melynek működése eredményezte az első specializált kezelési intézmények, drogambulanciák létrehozását Szegeden és Pécsett 1986-87-ben, majd az első civil drogrehabilitációs otthonok működésének a segítését.

Magyarország aktívan részt vett az ENSZ első multidiszciplináris kábítószer-világkonferenciáján 1987-ben és az ENSZ kábítószerek és pszichotrop anyagok illegális forgalmazása elleni egyezményt elfogadó 1988-as konferenciáján, valamint az ENSZ kábítószer-bizottsága munkájában. 1991 óta tagja Magyarország az Európa Tanács Pompidou-csoportjának.

Közvetlenül a rendszerváltozás után, 1991-ben az MDF-kormány alatt kezdődött meg az egészségügyi miniszter által vezetett Kábítószerügyi Tárcaközi Bizottság keretében az átfogó tárcaközi koordináció, melyben az akkor létrejött első civil szervezetek is helyet kaptak. A bizottság nem rendelkezett önálló költségvetési támogatási pénzeszközökkel, de az egészségügyi tárca keretében elvégezték az intézményrendszer és az igények fölmérését, és megindult az intézményfejlesztés, amihez összességében igen jelentős költségvetési ráfordításokat biztosítottak. Ennek eredményeképpen a '90-es évek utolsó éveiben már 200-230 intézmény jelentett drogbetegek kezeléséről adatokat az egészségügyi statisztikában.

A kezelési intézmények mutatóit már 1999-től a weboldalon is közzétette az egészségügyi tárca. A kezelésben lévők száma az 1994. évi 2800 főről 2004-ben 15 ezer főre emelkedett. A releváns egészségügyi statisztikai jelentési rendszer 1994-ben indult el az országos statisztikai adatgyűjtési program keretében.

Sajnos, ennek statisztikai adataihoz 2005-től nem lehet hozzáférni. Úgy gondoljuk, elhamarkodott lépés volt ezt megszüntetni.

Jelentősen hozzájárult a drogprobléma kezelésének szakmai fejlesztéséhez, hogy a '90-es években a Kábítószerügyi Tárcaközi Bizottság és az egészségügyi tárca égisze alatt folyó nemzetközi programok keretében több mint tízezer fő továbbképzésére került sor a kábítószerkereslet-csökkentés területén.

(12.10)

A fent felsorolt tényeket és eredményeket igen rövidlátó gondolkodásra vall lekicsinyelni.

Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottsági vita alkalmából a Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként egyedüliként tartózkodtam a jelentéstervezet benyújtásától. A jelentést a megszavazásakor mind az MSZP, mind a Fidesz, mind az SZDSZ, mind a KDNP megszavazta.

Sajnos az időkeret nem volt elég ahhoz, hogy a két jelentés közötti különbséget elmondjam, ezért azt egy következő felszólalásomban folytatni fogom.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu