PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár úr felszólalása után azért nyomtam kétpercest jelző gombot, mert nem szeretném, hogy azon tévénézők vagy a vitát az interneten nézők, akik csak néhány perce bonyolódtak bele a vitába vagy nézték a vitát, ne tudják azt, hogy mintegy két és fél órával ezelőtt azzal kezdtem a felszólalásomat, hogy a bizottságon belül kisebbségben maradtam, hiszen 7:1 arányban leszavaztak.
Viszont azt gondoltam, hogy a parlament plenáris ülésén el kell mondanom, hogy az MDF mint egy korszerű konzervatív párt képviselőjeként hogy gondolkodtunk a bizottságban, az elkészített alternatív jelentés és a benyújtott jelentés között melyek a lényeges pontok. Ezeket próbáltam itt a két felszólalásomban ismertetni a Házszabály által megszabott keretek között. Természetesen ezeket a javaslatokat, ugyanúgy, mint az alternatív jelentést a bizottság valamennyi tagja számára átadtuk, de államtitkár úr számára a mai napon át fogom küldeni, hogy a szakértői csapatával meg tudja nézni, és bízom benne, hogy az MDF számos javaslata be fog épülni a kormányzat politikájába, hiszen itt egy célunk van, az, hogy Magyarországon minél kevesebben nyúljanak a tiltott szerhez.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés