DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A Magyar Posta a postai hálózat átalakítása során figyelemmel volt a szolgáltatás megfelelő színvonalú ellátására, és az érintett településeken a törvényi előírásoknak megfelelő változtatásokat hajtott végre.

A hálózat racionalizálására egyébként a teljes postai piacnyitásra történő megfelelő felkészülés érdekében elengedhetetlenül szükség volt. Ez a postai piacnyitás 2012-ben lesz esedékes. A társaság ugyanis az elfogadott európai normákat és a hatályos magyar törvényi kötelezettséget jelentősen meghaladóan, indokolatlanul magas számú postahelyet működtetett európai viszonylatban. Elég csak utalnom arra, hogy jelenleg a Magyar Posta Zrt. rendelkezik egész Európában a hatodik legsűrűbb hálózattal, amelyhez ugyanakkor a hetedik legkisebb küldeményforgalom párosul. Ez a helyzet nyilvánvalóan hosszabb távon fenntarthatatlan.

A posta a hálózatátalakítását követően természetesen folyamatosan figyelemmel kíséri a forgalom alakulását. Így történt ez Vásárosnaményban is, ahol 2007 májusában várakozási idő mérésére került sor, melynek eredményei a képviselő úr észrevételeit támasztották alá, amely szerint indokolt a felvételi ablakok számának növelése és a vásárosnaményi posta átalakítása.

A Magyar Posta a munkahelybővítés mellett akadálymentesíteni is fogja a hivatalt. Az előkészületek már február végén meg is kezdődtek, a munkálatok pedig körülbelül két hónapot fognak igénybe venni. Az átalakítási munkák befejezéséig a posta rugalmasan, munkaátszervezéssel igyekszik csökkenteni a várakozási időt, addig is az érintett ügyfelek szíves türelmét kéri.

Köszönöm megtisztelő figyelmét.

Forrás: parlament.hu