HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Ha a közös gondolatot keressük ebben az előterjesztésben, akkor a legközelebb talán a felelősség fogalma áll ahhoz a legkisebb közös többszöröshöz, ami minden előterjesztőt motivált ennek a határozati javaslatnak a benyújtásában. Azt csak zárójelben jegyzem meg, mert illő megjegyezni, hogy Csapody Miklós képviselőtársunk hasonló témában beadott egy hasonló országgyűlési határozati javaslatot, de hallván, hogy egy többpárti készül, visszavonta azt, és így többpárti előterjesztésként került az Országgyűlés elé.
Szili Katalinnak - ahogy a bevezetőjében beszélt - igaza van, de egy dologban nem értek vele egyet. Nagyon sok olyan mondat hangzott el, ami mentegetőző és védekező volt, hogy kinek a hatáskörét nem vonja el, hogy kinek nem fog ártani, és milyen jó. Nekünk nem kell szégyenkeznünk e miatt az előterjesztés miatt, mert az Országgyűlés megtette azt, amit egyébként az alkotmány rá ró a határokon túl élő magyarok érdekeinek érvényesítése ügyében. Tehát mi jól cselekedtünk. Akinek szégyenkeznivalója van, az a kormány, a MÁÉRT megszüntetéséért.
Engedjenek meg egy idézetet. 1990-ben Antall József miniszterelnök úr mondta egy MDF-összejövetelen: lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kívánok lenni. Tetszenek emlékezni, hogy milyen támadások érték az akkori miniszterelnököt ezért a gondolatért? Azért az idő lassan mindent megold, hiszen ebben a határozati javaslatban nem más, mint ennek a gondolatnak a megvalósulása, a megtestesülése jön létre.
Még egy idézetet engedjenek meg szintén Antall Józseftől. A határokon túli magyarság ügyeiben azt vallotta, azt mondta és azt gyakorolta, hogy a határokon túli magyarokat érintő ügyben a mindenkori magyar kormány csak úgy döntsön, ha bírja az egyetértését a határokon túli szervezetek legitim vezetőinek, a határokon túli magyarság legitim képviselőinek. Ezt az elvet, ezt a gondolatot rúgta föl a kormány, amikor a MÁÉRT-et megszüntette.
(18.40)
Lett volna-e 2004. december 5-én népszavazás, ha például a kormány a kiírás előtt megkérdezi a határokon túli magyar szervezetek képviselőit? Nyilvánvalóan nem. Tehát féloldalas most a dolog: a parlament megtette, amit meg kell tennie ezzel a határozati javaslattal, megtette az alkotmányban rárótt kötelezettség teljesítésének feltételeit, illetve teljesítette azt, és most várjuk, hogy a kormány hasonló lépést tegyen. S ha nem is MÁÉRT néven, de egy olyan szervezeti formát hozzon létre, amikor a végrehajtó hatalom a döntés-előkészítés folyamatában vagy a döntés-előkészítésben kérje ki a határokon túli legitim szervezetek képviselőinek, magyar képviselőinek a véleményét, hogy az a fajta magyar érdek, az a Kárpát-medencei magyar érdek, amit akkoriban Antall József megfogalmazott, és ami benne van látens módon ebben a határozati javaslatban is, érvényesüljön. Mert az Európai Unióban csak annak a nemzetnek, illetve azoknak a nemzeteknek van sikerre esélye, amelyeknek identitása egészséges, akik összetartanak, és érzik a közös felelősséget egymásért.
Természetesen a Magyar Demokrata Fórum támogatja és elfogadásra javasolja ezt a javaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés