KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A határozati javaslatot, tekintettel arra, hogy a kezdeményezők jó szándéka áll ezen megerősítő döntés mögött, és arra, hogy a határozattal nem teszünk mást, mint egy kialakult munkaformát erősítünk meg, és ahhoz adunk biztatást, hogy a benne részt vevők keressék egymás lehetséges erősítő közös véleményét, ezért a kormány nevében támogatom.
Ezt annak ellenére is teszem, hogy néhány ellenzéki képviselő ezt a kormányhatározatot támogató hozzászólása személyemben nem erősítette ennek az elfogadását. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) Azért is hangsúlyozom ezt, mert azt gondolom, éppen ezen jó szándékkal szemben fogalmazódott meg az az álláspont, amelyet erősen vitatok, amelyik is a korábban pártpolitikával, belpolitikával átitatott MÁÉRT visszakívánására irányult e fórum kapcsán.
Azt hiszem, hogy el kell ismerjük ennek a folyamatnak egyik leglényegesebb eredményeképp, hogy képesek voltunk a magyar-magyar kapcsolatrendszerben, mondhatom, sokak közös akaratával meghaladni azt a korábbi gyakorlatot, amelyik kivetítette a belpolitikai szembenállást a határon túli magyarságra, a magyar-magyar kapcsolatokra, és nemegyszer a belpolitikai küzdelmek eszközeként akarta felhasználni a magyar-magyar együttműködést.
Éppen ezek azok a példák, amelyek arra indíttattak bennünket, hogy meg kell újítani, meg kell változtatni az intézményrendszert, és ezt az intézményrendszeri változtatásra vonatkozó korábbi szándékot sikeresnek tekintem, és a kormány nevében ennek fenntartása mellett biztatom és támogatom azt a jó szándékú kezdeményezést, amelyik a KMKF formájában megfogalmazódik.
Ezzel a megjegyzéssel szeretném kérni a kormány nevében a határozat támogatását. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés