BENCSIK JÁNOS, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A nemzeti éghajlat-változási stratégia középpontjában elsődlegesen az üvegházgáz-kibocsátás csökkentése áll, amely törekvés első ránézésre épp a gazdasági és informatikai bizottság által képviselt szakterületeket érinti a legérzékenyebben. Ezáltal úgy tűnhet, hogy a bizottság ellenérdekelt a stratégia megalkotásában. Ezzel szemben az előterjesztés általános vitára való alkalmasságának véleményezése során a bizottság abból a tényből indult ki, hogy az Európai Bizottság klímahatározatai az energetika, az infrastruktúra-fejlesztés és a termelő gazdaság területén is kötelező érvényűek.
Az ülésen az is megfogalmazódott, hogy a klímaváltozásból következő feladataink nemcsak az uniós előírásokon alapulnak, hanem azok teljesítése erkölcsi kötelesség is. Nem az ember van a gazdaságért, hanem a gazdaság az emberért. Miután a klímaváltozás negatívan befolyásolja az ország lakosságának biztonságát és életkörülményeit, ezért a nemzetgazdaság erőforrásait e negatív folyamatok mérséklésére és az elengedhetetlen alkalmazkodás feltételeinek megteremtésére kell összpontosítani. A cselekvés elhalasztásának költségei magasabbak, mint az időben történő összehangolt cselekvésé.
A vita során megállapításra került, hogy az éghajlat-változási stratégia megvalósítása szükségszerűen nem csökkenti hazánk fejlődési képességét. A káros kibocsátások mérséklése és az alkalmazkodás új munkahelyeket teremthet mind a környezeti iparban, mind az energetikában, mind a mezőgazdaságban, mind a közlekedésben, mind az építőiparban egyaránt. Ahhoz viszont, hogy Magyarország ezen előnyökből részesülhessen, kiemelten kell támogatni a Magyar Tudományos Akadémia kutatási programjait, és adókedvezmények biztosításával kell ösztönözni a termelő vállalkozásokat is az innovációt eredményező kutatás-fejlesztési tevékenységek finanszírozása érdekében.
Mindamellett, hogy az iparban számos energiamegtakarítási lehetőség és ebből fakadóan kibocsátáscsökkentést eredményező technológiai beavatkozás létezik, kiemelt figyelmet kell fordítani a lakossági és közintézményi energiahatékonysági programok elindítására és pénzügyi támogatására. Az egyébként jó szakmai színvonalon elkészített stratégiának ez a leggyengébb pontja, hiszen a megvalósítását szolgáló pénzügyi alapok jelen állapotukban elégtelennek bizonyulnak.
A bizottsági ülésen megfogalmazódott az is, hogy a nyugati országok példája is azt mutatja, hogy az autós közlekedés irányából már igen nehéz a tömegközlekedés irányába ösztönözni a magánszemélyeket, ezért az eddiginél nagyobb kormányzati figyelmet kell fordítani a környezetbarát tömegközlekedési rendszerek fejlesztésére.
Miután az éghajlatváltozással együtt kevesebb és az eloszlás tekintetében kedvezőtlenebb csapadékviszonyokra kell felkészülni, gyorsítani szükséges a Vásárhelyi-terv végrehajtását is.
Miután a gazdasági és informatikai bizottság kiemelt feladatai közé tartozik az ország biztonságos energiaellátásának elősegítése, hangsúlyozni szükséges, hogy ezen a területen komoly vitákra lehet majd számítani az éghajlat-változási stratégia végrehajtása során. Olyan megoldásokat kell majd találni, amelyek egyrészt jelentős mértékben járulnak hozzá az üvegházgázok kibocsátásának csökkentéséhez, másrészt pedig fenn tudják tartani a nemzet energiaellátási biztonságát.
Az előadottak figyelembevételével a gazdasági és informatikai bizottság a nemzeti éghajlat-változási stratégiát egyhangú igen szavazatával általános vitára alkalmasnak ítélte.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés