DR. KINCSES GYULA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egyetértek Béki Gabriellával, ez a kérdés nem elsősorban pénzügyi kérdés. Sokat beszéltünk arról, hogy mit jelent ez pénzügyi szempontból, de egyik, számomra mérvadó mondás szerint 300 forintról egy normál országban nem szoktak népszavazást tartani. Itt sem erről a 300 forintról szól a népszavazás, hanem sokkal mélyebb kérdésekről, és nagyon szépen köszönöm, hogy a képviselő asszony ezekre is rávilágított.

Hasonló gondolatok foglalkoztattak akkor, amikor Molnár Béla képviselő úr hozzászólását hallgattam, és most azt a mellékszálat vegyük is ki, hogy azokba az önellentmondásokba ne bonyolódjunk, hogy ha ezer forint a vizitdíj, akkor hogyan lehet felemelni ezer forintra, hiszen ezek nem lényegi kérdések, hanem a kampány egyik jellegzetes tünetének lehet inkább tekinteni. De miután a képviselő úr a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője, ezért ki merem mondani azt a szót, hogy szubszidiaritás, és azt hiszem, ennek az egész folyamatnak a lényege az, hogy a szolidaritás elve, amiről sokat beszéltünk, hogyan tud kiegészülni a szubszidiaritás elvével.

Bocsánat, hogy ilyen szavakat használok, és természetesen meg is magyarázom. A szubszidiaritás tudniillik az egyházi kánonjogból az EU alapelveibe átvett olyan kifejezés, ami II. János Pál pápa megfogalmazása szerint is azt jelenti, hogy a problémákat elsődlegesen a keletkezésük helyén kell megoldani, és a felsőbb szintek beavatkozásának csak a szükséges mértékre kell korlátozódni. Társadalompolitikailag ez azt jelenti, hogy igen, mindannyiunknak tudnunk kell, hogy ott áll mögöttünk a közösség ereje és védelme, de nem automatikusan, helyettünk intézik a dolgokat, hanem a saját magunk aktivitását is igényli.

Azért tartom ezt rendkívül fontosnak, mert ha nem e szerint az elv szerint szervezzük a társadalmat, akkor társadalom legfontosabb erejéről, az egyének aktivitásáról, önmagukért való tevéséről mondunk le. Az állam nem lehet senki helyett egészséges, az egészségi állapot javítása kizárólag úgy érhető el, ahogy Béki Gabriella képviselő asszony is mondta, hogyha mi, állampolgárok is érdekeltek vagyunk egészségünk megőrzésében, ha nemcsak az kerül pénzünkbe, hogyha rongáljuk, hanem a rongálás helyreállításának is van kockázata. És a vizitdíjjal kapcsolatos valós szemléletét ennek a kormánynak a megszavazott egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény szemlélteti valójában, amelyik azt mondja ki, hogy a vizitdíjat a pénztárak átvállalhatják, de abban az esetben, hogyha a biztosított részt vesz a felajánlott szűrővizsgálatokon. Ez az a fajta szemlélet, ahol az állam nyújt egy segítséget, és a polgárnak szintén mellé kell tenni a saját aktivitását, érdekeltségét az egészség szempontjából, ez az, ami előrevisz, és ezt képviseli ez az egész vita.

Tehát én is azt gondolom, hogy "a jövő igennel kezdődik" szöveg nem valós. Mondhatnám azt is, hogy megnéztem egy értelmező szótárban, és a jövő j-vel kezdődik. Tehát ilyen szempontból sem igaz, de a dolog lényege az, hogy a jövő nem azzal kezdődik, hogy az embereket visszavisszük egy felelőtlenségbe, a saját maguk érdekeit nem forszírozó és őket nem segítő rendszerbe, hanem azzal, hogyha tudatosítjuk, hogy ott áll az állam mindenki mögött, de az egyének aktivitását, a társadalom legfontosabb erejét is megbecsüljük. (Dr. Kelemen András: Simán eladtad a lelkedet.)

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu