VELKEY GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! "Már elkezdődtek azok a globális folyamatok, amelyek az emberiség eddigi pazarló életmódja miatt megváltoztatják Földünk éghajlatát." - írja az előttünk fekvő stratégia bevezető első mondatában. A jelenségek tetten érhetőek, azok hatása vitathatatlan, az okok meghatározásában a tudósok többsége egyetért. Abban azonban, hogy a jelenségek lefolyása globálisan és egyes területeken miként alakulhat, és hogy időben milyen történések várhatók, még vannak viták.

Ugyanakkor ma már senki sem vitatja, hogy az emberiség tevékenysége egyre gyorsuló módon növeli a kockázatot, és mindennek súlyosan káros következménye lesz vagy legalábbis lehet. Vagyis mindenki egyetért azzal is, hogy az emberiség felelőssége a globális folyamatok alakulásában megkérdőjelezhetetlen, a felelősség pedig átgondolt cselekvést igényel. Miután a jelenség nem vitatható módon globális, nyilvánvaló, hogy a cselekvés kényszere is mindenkit érint, méghozzá arányosan és összehangoltan, vagyis teljeskörűen együttműködve.

Az előttünk fekvő vitaanyag alaposan és részletesen elemzi a globálisan jelentkező problémákat, kiemelve ebben hazánk, a Kárpát-medence és Közép-Európa speciális jellemzőit, adottságait, emellett hosszasan sorolja azokat a nemzetközi kezdeményezéseket, döntéseket, amelyek az összehangolt együttműködésen alapuló, közös globális cselekvést eredményezik. A hangsúly a közös cselekvésen van, amiben Magyarországnak részt kell vennie; nemcsak csatlakoznia a megegyezésekhez, hanem mindent elkövetve azért, hogy egyre szélesebb körű és egyre nagyobb eredménnyel kecsegtető megállapodások születhessenek, és természetesen be kell tartania a vállalásait, továbbá mindent el kell követnie azért, hogy az összes szereplő betartsa a vállalásokat.

Mindezt azért tartom fontosnak a hozzászólásom elején hangsúlyozni, mert a klímapolitika eredményessége csak nemzetközi összefogáson alapulhat, tehát a megállapodásokon, azok folyamatos kiterjesztésén és betartásán. Ebből következően hazánk nemzeti éghajlat-változási stratégiája sem indulhat ki másból, csak a megkötött megállapodásokból és azok tervezett, több alternatívát megfogalmazó továbbviteléből.

Miután többen beszéltek már a megállapodások tartalmáról, ezért ezt én nem részletezném. Én is optimista vagyok ugyanakkor abban, hogy a továbblépések az Európai Unió kezdeményezésével kiteljesednek, áttörés érzékelhető néhány korábban kevésbé aktív ország klímapolitikájában, ezek neve is elhangzott korábban.

Most térjünk át a hazai konkrét tennivalókra! A nemzeti éghajlat-változási stratégia a szükséges hazai intézkedések két nagy csoportját különbözteti meg: a kibocsátáscsökkentést és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást. Kezdjük a kibocsátáscsökkentéssel! Hazánk az üvegházhatású gázok kibocsátásában 2005-ben, a kiotói vállalásánál 24,6 százalékkal alacsonyabb szinten állt, mindez az 1985-1987-es bázisévnek és a '90-es évek elején bekövetkező súlyos gazdasági visszaesésnek volt köszönhető. 1992 és 2000 között a kibocsátás nagyságrendjében érdemi változás nem történt.

Az előttünk fekvő anyag a 2008-2020-as időszakra vonatkozóan két alternatív kibocsátáscsökkentési célt vázol. Akár a 20, akár a 30 százalékos EU-s célról beszélünk, mindenképpen érdemi változásokra, érdemi lépésekre van szükség hazánkban is. Ennek lényegét a stratégia egy alacsonyabb széntartalmú gazdaság elérése felé tett lépéssorozatként határozza meg, a cél helyes. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának érdemi arányú csökkentése a visszafordíthatatlan klímaváltozás elkerülése érdekében valóban nélkülözhetetlen, vagyis a stratégia nagyon helyesen érdemi változásokat kíván, nem elégszik meg azzal a megközelítéssel, amely a technológiai fejlődést a jövőben a problémák utólagos kezelésére alkalmasnak gondolja.

De hogyan érhetők el valódi változások? Mit kell tennünk ennek érdekében? A stratégia sikerességének véleményem szerint ez az igazi kulcskérdése, vagyis fontos, ma mégsem a legfontosabb kérdés, hogy miként rajzoljuk fel, milyen részelemekből állítjuk össze mai tudásunk szerint a kibocsátási előírásokat teljesítő, alacsonyabb széntartalmú gazdaságot. Helyesnek és támogatandónak gondolom azokat a célokat, amelyek a gazdasági szerkezetben a kevésbé energiaintenzív ágazatokat preferálják, érdemben növelnék a megújuló energia arányát, a közlekedésben a felszíni tömegközlekedést és például a kerékpározást helyeznék előtérbe, egyúttal radikálisan csökkentve a szállításban a közúti szállítás szerepét vagy a mezőgazdaságban a külterjes munkaintenzív, kis kemikáliaigényű termelést, illetve a helyi piacokra való termelést emelik ki.

A kérdés azonban ma elsősorban az, hogy milyen eszközökkel érhetők el és milyen időtávban ezek a célok. Nos, mindkét elem, vagyis az eszközök és az időtáv szempontjából is meggyőződésem szerint a legfontosabb feltétel a társadalom szemléletének megváltoztatása, a környezettudatos gondolkodás elterjedése, az, hogy az emberek ismerjék és értsék a kockázatokat, mert csak így lehetnek valódi támogatói, kikényszerítői és aktív részesei a szükséges intézkedéseknek.

Ebből a szempontból is kiválóan teljesít az előttünk fekvő anyag, tudományos igényességgel, ugyanakkor érthetően fogalmaz, átlátható, logikus szerkezetű, valódi ismeretterjesztő missziót is szolgálni képes munka. A folyamatokat kezdeményező és azok eredményességéért felelős kormányzatnak ebben az ismeretterjesztő, tájékoztató, meggyőző és egyúttal cselekvésre is mozgósító munkában hatalmas a felelőssége. Önmagában természetesen kevés eredményt érhet el, ezért nagyban kell támaszkodni az oktatás teljes intézményrendszerére, az önkormányzatokra, a civil társadalomra és nem utolsósorban a média szereplőire.

Itt szeretnék megállni; úgy vélem, hogy az oktatás szerepe ebben a témakörben is kimagaslóan fontos. Felelősen gondolkodó jövő generációt csak úgy tudunk elősegíteni, ha az oktatás minden részelemében, minden szintjén megjelenik a környezettudatos gondolkodás, beépül ez a szemlélet a tananyagokba, és a jelen generációk szempontjából pedig a média szerepe kiemelkedően fontos. Úgy vélem, hogy a tájékoztatásban a média immár nemcsak eszköz, hanem partner kell legyen, ha a klímapolitikai célokról beszélünk.

E feladatok fontosságát azért sem elegendő hangsúlyozni, mert épp a társadalom környezettudatos szemlélete az, amely kikényszerítheti a stratégia érvényesítését a fejlesztéspolitikában, a gyakorlati megvalósulás szempontjából nélkülözhetetlen részszabályozásban, abban, hogy az ágazati részérdekek ne csökkentsék, ne akadályozzák a komplex célok érvényesítését; hogy valóban horizontális elvként minden egyes szakmapolitika integráltan tartalmazza a nemzeti éghajlat-változási stratégia céljait, irányelveit, és hogy a társadalom, az egyes emberek valóban hozzák meg azokat a döntéseket, amelyek rajtuk múlnak, és érdemben befolyásolják a célok elérését. Meggyőződésem szerint alapvetően fontos ez a kérdéskör.

Ezután szeretnék visszatérni a kibocsátáscsökkentési célokra. Miként az előterjesztés is tartalmazza, az üvegházhatású gázok kibocsátásának 75 százalékáért az energiaszektor felel. A kibocsátáscsökkentés legfontosabb eszközei e téren: az energiahatékonyság növelése, az energiatakarékosság, a megújuló energia területének növelése és a szén-dioxid megkötése. Bár mindegyik elemet fontosnak tartom, mégis kettőt emelnék ki ezek közül, elsőként az energiatakarékosságot, abban is a lakosság és a közületek szerepét. Az energiatakarékosságban rejlő tartalékok csak úgy nyerhetők ki, ha egyrészt e téren is tájékozottak az emberek, vagyis tudják, hogy hol, miben és hogyan lehet, illetve érdemes takarékoskodni, másrészt közvetlenül is érdekeltek a megtakarításban, és képesek is tenni, lépni a megtakarítás érdekében. Ez utóbbi szempont kiemelten fontos a valódi elmozdulás érdekében.

(13.00)

A beruházási támogatások általában jelentős önrészt feltételeznek, így a rosszabb jövedelmi helyzetben lévők nem képesek élni ezzel a lehetőségekkel, vagy korlátozottan élhetnek velük. Szerepük, arányuk, az erre fordítandó forrásuk összessége természetesen növelendő. Emellett azonban a legfeljebb 10-15 éves megtérülési idejű átalakítások megfelelő hitelkonstrukcióval való támogatása a programokat önfinanszírozhatóvá teheti. Így azon lakossági csoportok is hozzájuthatnak a támogatáshoz és aktív szereplői lehetnek az energiamegtakarításnak, akiknek a jövedelmi helyzete az önrész biztosítását nem teszi lehetővé. Úgy vélem, hogy az épületek fűtési költségeinek csökkentésében ezeknek az eljárásoknak hatalmas szerepe lehet és hatalmas szerepe kell legyen a jövőben. A valódi érdekeltség megteremtése nélkül ez a program különben sem lehet eredményes, mint ahogy az érdekeltség nélkül megvalósított szabályozásszigorítás sem lehet és nem lesz sikeres. Kevés olyan ország van ugyanis, ahol a nemszeretem szabályozás kijátszásában ennyire kreatívak és sikeresek lennének az emberek, mint nálunk, Magyarországon.

A megújuló energia szerepének növelését illetően a biomassza energetikai célú hasznosítása és a geotermikus energia terén látom a legtöbb lehetőséget. Az előbbiben a fenntarthatóság kritériumait is maximálisan figyelembe vevő kistérségi piaci rendszerek kialakítását támogatnám. Tekintettel a közelmúlt vitáira, ezek közül is elsősorban a medgyesegyházi esetre, e téren is a lakosság tájékoztatásában, a természetes tartózkodás, félelem pontos információkkal történő oldásában látok komoly elmaradásokat és fontos feladatokat. Ebben a problémában, illetve ennek megoldásában én személy szerint több aktivitást vártam volna el a szakmától. Úgy gondolom, nem szerencsés, hogy a napjainkban zajló néhány kísérlet biomasszaügyben a kudarc irányába megy, illetve kudarcos kérdések merülnek fel ezek kapcsolatában.

A megújuló energiaforrások között a klímapolitika tárgyalásakor is hangsúlyosan kell figyelembe vennünk az embert, az élőmunkát, és erről eddig keveset beszéltünk itt: az élőmunkát, mint a legelemibb megújuló energiaforrást. Az energiamegtakarítás egyik lehetséges formája a kevésbé energiaigényes gazdasági tevékenységek arányának növelése - mondtam korábban is. Sőt az energiaigény és az eszközigény is kiváltható, csökkenthető a nagyobb élőmunkát igénylő ágazatok, gazdasági tevékenységek szerepének növelésével. Ehhez azonban valódi érdekeltség kell, amit a foglalkoztatás terheinek csökkentésével érhetünk el. Ki kell mondanunk tehát, hogy az adó- és járulékcsökkentés valódi éghajlat-politikai eszköz, és ezzel az eszközzel élnünk kell. Így teremthető meg az élőmunka szerepének kívánt növekedése, ami alkalmas irány az energiaigényes gazdasági ágazatokról való áttérésre.

A kibocsátáscsökkentés mellett fontos szerep hárul a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodásra is. Az éghajlatváltozás alapvetően érinti a természetes élővilágot, az emberi egészséget, az ember és a természet kapcsolatát. E változások alakulásában is fontos szerepe van a hőmérséklet- és csapadékviszonyoknak, amelyek azonban közvetlenül befolyásolják a vízgazdálkodás teljes rendszerét. A hosszan tartó aszályok, árvizek és belvizek együttes jelenléte a vizek megtartását, a lefolyásviszonyok tudatos alakítását és a mezőgazdasági vízigény biztosítását állítják előtérbe. A lefolyásviszonyok alakításában, a belvizes területek hasznosításában, az aszállyal fenyegetett területek természetes élővilágának megőrzésében is fontos lépéseket jelenthet a célirányos erdősítés folyamata. Az erdősítés a közvetlen vízgazdálkodási, természetvédelmi, vadgazdálkodási, turisztikai előnyök mellett fontos klímapolitikai szerepet tölthet még be a szén-dioxid megkötésében és a biomassza energetikai célú hasznosításában is. Az alkalmazkodás vízgazdálkodással összefüggő feladatait továbberősítik a már többek által emlegetett Vásárhelyi-terv lépései és továbbfejlesztése.

(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A korábban többször említett környezettudatos gondolkodás mellett a stratégia sikerre vitelének másik alapvető feltétele a források biztosítása. A stratégia biztató, bizakodó perspektívákat közöl e szempontból. Rövid távon a környezetenergia operatív program, az Új Magyarország fejlesztési terv, a vidékfejlesztési program egyes komponensei, továbbá a zöldberuházási program forrásai fontos lépéseket tesznek lehetővé, finanszírozhatóvá. Az EU következő finanszírozási szakaszában pedig az éghajlat-politikai célok támogatásának szerepe bizonyosan növekedni fog, amely a 2013 utáni időszak finanszírozásában jelenthet érdemi előrelépést.

A hozzászólásom végén még egyszer szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a nemzeti éghajlat-változási stratégia nem egy tárca, hanem az ország egészének az ügye. Ez csak akkor lehet valóban sikeres, ha minden társadalmi szereplő cselekvését áthatja, s ha beépül az egyes szakpolitikákba is. Mindez erős, határozott, jó érdekérvényesítő, konfliktust vállaló környezetvédelmi szereplőket, minisztériumot, minisztert és mozgalmakat kíván. Szoros szövetséget a kormányzat, a környezetvédelmi szakma és a tájékozott, így a célokért cselekedni is akaró társadalom szereplői között, valódi zöldlelkiismeretet és érdemi tetteket, amelyben fontos szerepet tölthet be az Országgyűlésben széles konszenzussal elfogadott Fenntartható Fejlődés Nemzeti Tanácsa és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa. Ezek a szervek fontos szövetségesei lehetnek a zöldtárcának, a környezetvédelem ügyének abban, hogy az integrált, integratív szemlélet valóban érvényesüljön, és a parlament és a kormány szakpolitikai döntéseit áthassa a klímatudatos, környezettudatos gondolkodás.

Az előttünk fekvő nemzeti éghajlat-változási stratégia egy kiemelkedő fontosságú folyamat kimondottan jó, alapos lépésének nevezhető, ezért a javaslatot egyértelműen támogatjuk, elfogadásra ajánljuk, és reméljük, hogy a jövőben e tekintetben is meghozott lépések összhangban lesznek a stratégia legfontosabb céljaival.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu