ALMÁSSY KORNÉL (MDF): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Demokrata Fórum régóta vallja, hogy nincs jobb befektetés a tanulásnál. Nagy kár, hogy erre Gyurcsány Ferenc hat év szocialista kormányzás után látszik ráébredni. Az MDF fontosnak tartja a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását a minőségi közoktatási rendszeren keresztül, ennek azonban egyik alapvető, a kormányfő által felvázolt programból hiányzó eleme a teljesítményelven, a pedagógusok közötti szakmai versenyen alapuló javadalmazási rendszer.

Annak örülünk, hogy 2009-től pluszforrások kerülhetnek be a magyar közoktatásba, azonban számos kérdésünk és kritikánk van a bejelentett kormányzati intézkedéscsomaggal kapcsolatban. Az MDF álláspontja szerint ugyanis nem elég pénzt osztani, nem elég 25-40 ezer forint odaítélése után abban bízni, hogy ettől majd minden megváltozik. Komolyan félünk attól, hogy bérfeszültség keletkezik a magyar közoktatási rendszerben, hiszen mi a garancia arra, miniszter úr milyen garanciát tud arra adni, hogy azok a pedagógusok, akik 10-15 éve a pályán vannak, nem fognak-e kevesebb pénzt keresni, mint azok a fiatal pedagógusok, akik kikerülnek az egyetemről vagy a főiskoláról. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nincs szükség a fiatal pedagógusok támogatására, azonban azt gondolom, itt megint olyan bérfeszültség keletkezhet, ami komoly problémát okozhat a rendszerben.

A másik kérdésem pedig az óvodába íratás 20 ezer forintos anyagi ösztönzésére vonatkozik. Itt egyrészről attól félünk, hogy egyfajta segélybiznisz indul meg, és ha valakit beíratnak az óvodába, akkor az első hét után elhagyja az óvodát, és csak a 20 ezer forintot veszi fel. Erre, azt gondolom, mindenképpen oda kéne figyelni, és talán, az MDF úgy látja, hogy ezen források biztosítása helyett például a megfelelő óvodai férőhely emelésére, az óvodai ellátás minőségének javítására kéne forrásokat biztosítani. Azt gondoljuk, ez nagyobb problémát jelent ma a középosztálynak.

Ezekre a kérdésekre várok választ miniszter úrtól.

Forrás: parlament.hu