ALMÁSSY KORNÉL (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! A fiatal pedagógusok támogatását, mint mondtam, én sem tartom rossz dolognak, azonban ha minőségi közoktatásról beszélünk, talán azt a tényt is át kellene gondolnia a kormányzatnak, hogy évről évre a magyar felsőoktatás közel 15 ezer pedagógust bocsát ki, s a magyar közoktatási rendszernek 2500 pedagógusnál többre egész egyszerűen nincsen szüksége. Erre a dologra szerintem megoldást kellene találni, és talán azokat a pedagógusokat beengedni a rendszerbe, akik tényleg életpályájuknak és elhivatottságuknak tartják azt, hogy pedagógusok, jó tanárok és tanítók legyenek.

A másik kérdés az óvodai férőhely, illetve az óvodáztatás kérdése. Én az ön nyilatkozatából múlt héten azt olvastam ki, hogy a beíratáshoz kap 20 ezer forintot a hátrányos helyzetű család, és utána félévente, amit ön is említett, miniszter úr, hogy 75 százalékban részt kell venni a foglalkozásokon, akkor még félévente 10 ezer forintot kap a család támogatásként. Ezzel a második dologgal teljesen egyetértek. Viszont azt gondolom, a beírattatás kérdését vitatjuk mi. Azt gondolom, hogy ezt át kellene gondolnia a kormányzatnak.

Forrás: parlament.hu