DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Kellett hármat számolnom, mert legszívesebben igen egyenesen visszautasítottam volna az ön interpellációjában elhangzottakat, de félek, hogy esetleg olyan mondatok hagynák el a szám, ami nem biztos, hogy szerencsés lenne most ebben a Házban. (Zaj az ellenzéki oldalon.) Ezért inkább kérőre fogom.

Ahelyett, hogy szemfényvesztésnek nevez egy olyan programot, amely az elmúlt időszakban 190 ezer panellakásban élőnek adott valamilyen támogatást, segítséget a korszerűsítési munkálatokhoz, ahelyett, hogy folyamatosan lebecsmérli azt a munkát, amit szakemberek végeznek ebben az országban és amely munka egyébként valóban megalapozza a kormány egyik sikeres programját, a panelprogramot, inkább arra kérem, üljön be mellém egyszer a kocsiba, tegyünk egy kört az országban Miskolctól Szegedig, az ön kerületétől Miskolcig, nézzünk körül, és ön is látni fogja, hogy reggeltől estig ahányszor ebben a témában megnyilvánul, félrevezeti a magyar lakosságot. Ahelyett, hogy segítenék a panelprogram későbbi továbbélésének, jobb és jobb feltételeinek megteremtését, rendszeresen keresztbefekszenek ennek a programnak is, kis sikert sem adva a magyar lakosságnak, például a panelban élőknek.

Az elmúlt időszakban - ahogy említettem - közel 190 ezer lakás 35 milliárd forint értékben tudott részt venni az energiatakarékossági programban, épületek, lakások energiafelhasználásának csökkentésében. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Kevés.) Önök bekiabálnak, hogy kevés, én ezt értem. Megtehetjük azt is egyébként, hogy akár népszavazási kérdésként feltesszük, hogy akarunk-e hússzor ennyi pénzt fordítani a köztársaság költségvetéséből a panelprogram finanszírozására. De akkor ezzel együtt tegyék fel azt a kérdést is, hogy a nem panellakásban élők számára is nyújtsunk sokkal-sokkal több támogatást ahhoz, hogy a magánvagyonban újabb energia-korszerűsítést vagy modernizációt tudjunk elérni. Mert olyan nincs, hogy az egyik kézből folyamatosan többet és többet költenek, a társadalom egy másik részének pedig nem adnak megoldási javaslatot a saját gondjaira.

Éppen ezért, bár a bekiabálások mellett nehéz koncentrálni a témára, de hadd folytassam: 8 és 50 százalék közötti energiamegtakarítás érhető el egy olyan lakás esetében, amely komplex felújítást megél. Ez a 8 és 50 százalékos energiamegtakarítás különösen úgy, hogy most már 400 ezer forintról 500 ezer forintra emeltük vissza a lakásonkénti vissza nem térítendő támogatás összegét, és úgy, hogy a Magyar Fejlesztési Bank kormányzati hátszéllel államilag támogatott hitelkonstrukciót nyitott, és úgy, hogy egyre több önkormányzat úgynevezett harmadik feles finanszírozót hív be a programba, igenis alkalmassá teszi a programot arra, hogy megemelt kerettel, évi 10 milliárd forintos folyamatos cash flow finanszírozás mellett újabb és újabb tízezrek számára nyissuk meg az energia-korszerűsítés lehetőségét.

Éppen ezért tisztelettel jelzem, hogy a program február 1-jétől újra nyitva áll. Éppen a lakóközösségek és az önkormányzatok kérésének megfelelően alakítottuk át, nem tettük kötelezővé sem a pályázást, sem azt, hogy hagyják ki az önkormányzatokat. Újabb lehetőségeket nyitottunk ahhoz, hogy olyanok is pályázzanak, akik eddig ezzel a lehetőséggel nem tudtak élni. S ami különösen fontos - ebben egyet kell értsek önnel -: a program, mint eddig is, igazodni fog az épületek műszaki állapotához, és sokkal hatékonyabb, szigorúbb kivitelezési folyamat-ellenőrzést folytatunk. Nem vagyunk egyszerű helyzetben, mert bár mi támogatjuk ezeket a lakókat, ám nem mi rendeljük meg a kivitelezési munkálatokat. De mégiscsak mind tűzvédelmi, mind pedig a minőség-ellenőrzés szempontjából be kellett építeni a pályázatba olyan elemeket, amelyekkel hatékonyabban tudjuk szolgálni azokat, akiket a közösség forrásából támogatunk, hogy korszerűbb, energiatakarékosabb lakásokban élhessenek.

Ehhez a programhoz kérem az ön támogatását, segítségét, és tisztelettel ezúton meghívom a minisztériumi dolgozószobámba, hogy az egész programról egy komplex áttekintést adhassak át önnek, hátha akkor nem tesz fel újabb ilyen - már bocsásson meg, de - tájékozatlan kérdéseket a Magyar Országgyűlés épületében.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu