IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindannyiunk előtt ismert, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal, mint a többi nemzetbiztonsági szolgálat a Magyar Köztársaság szuverenitásának biztosítása és alkotmányos rendjének védelme érdekében létrehozott szervezet. Feladatai közé tartozik a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének törvénytelen eszközökkel történő megváltoztatására vagy megzavarására irányuló leplezett törekvések felderítése és elhárítása. Az elhárítás szakmai tartalmát vitathatatlanul és döntően az egyes jogellenes cselekmények megelőzése, megakadályozása jelenti. A törvény emellett kifejezetten és szó szerint is telepít bűnmegelőzési feladatokat a Nemzetbiztonsági Hivatal feladatkörébe.
Ebből következően a Nemzetbiztonsági Hivatal 2006 októberében a közlemény kiadásával nem követett el jogellenes cselekedetet, hanem az alkotmányos keretek között a bűnmegelőzés egy olyan eszközéhez nyúlt, amely nemhogy nem járt az egyébként lehetséges alapjog-korlátozással, hanem az egyes személyek semminemű személyiségi jogát sem érintette. A közlemény nem arra hívott fel, hogy az emberek ne éljenek gyülekezési jogukkal, hanem arra figyelmeztetett, hogy annak gyakorlása során fokozott figyelemmel járjanak el.
Tisztelt Képviselő Úr! A nemzetbiztonsági szolgálatok törvényes, szakszerű és eredményes működése mindannyiunk alapvető érdeke. Biztosítom képviselő urat arról, hogy Szilvásy György miniszter úr irányító munkáját aszerint látja el, hogy a Magyar Köztársaság polgári nemzetbiztonsági szolgálatai mindenkor az alkotmányosság és a jogszabályok keretei között végezzék felelősségteljes munkájukat.
Tisztelt Képviselő Úr! A Nemzetbiztonsági Hivatal által kiadott közlemény sem tartalmilag, sem pedig formailag nem tekinthető a jogalkotásról szóló törvény szerinti jogszabálynak, illetve jogi iránymutatásnak, tehát nem is értelmezhető e törvény keretei között. Megjelentetőjének ugyanis egyáltalán nem állt szándékában jogértelmezésbe bocsátkozni, és nem is tette azt, csupán az utcákon tapasztalható kaotikus állapotok veszélyeire kívánta felhívni a figyelmet. A közlemény még csak nem is szólított fel valamilyen cselekmény gyakorlására vagy attól való tartózkodásra. A közlemény, de a jogi iránymutatások kiadásának országos gyakorlata sem tett miniszterelnöki intézkedést szükségessé, ezért erre nem is kerülhetett sor.
Tisztelt Képviselő Úr! Végezetül határozottan visszautasítom azt a feltételezését, hogy a kormány 2006 októberében meg kívánta félemlíteni az embereket. Egyben felhívom képviselő úr figyelmét arra, hogy a szolgálatok tevékenysége feletti parlamenti ellenőrzés legalkalmasabb fóruma az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, amelynek keretében számítunk konstruktív és megtisztelő részvételükre, együttműködésükre.
Köszönöm a figyelmét, a figyelmüket, és kérem, fogadja el a válaszomat. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(15.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés