KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Rögtön azzal szeretném kezdeni, hogy szeretném megköszönni valamennyi frakció részéről nemcsak a támogatást, ezt, ennek a köszönetét is az általános vitában már megtettem, és az együttműködési készséget, hanem azokat a stratégiához kiegészítésképpen elsősorban a mai estén elhangzott gondolatokat, amelyekkel a stratégia továbbfejlesztését vagy a stratégiához kapcsolható cselekvési program kialakítását szorgalmazták, illetve ahhoz adtak gondolatokat.
Örömmel kell megállapítanom, hogy a részben kritikaként megfogalmazott vagy kiegészítési igénnyel megfogalmazott kérdéseknek egy jelentős része, talán nem abban a mélységben és nem olyan részletekben kidolgozva, mint ahogy azt képviselőtársaim esetleg várták, vagy ahogyan ez kiderült a gondolataikból, de mindenképpen benne vannak a stratégiában.
(19.20)
Rögtön azzal kezdeném, hogy talán az valóban kérdés lehet, hogy mennyiben pontos az a sor, mennyire fejezi ki a fontosságot az a sorrendiség, amit a stratégia elején fölvázoltunk. Azt hiszem, nagy örömmel és szívesen értek egyet Bencsik képviselő úrral abban, hogy az 1. pontban egy ilyen közös stratégia kidolgozásánál, különösen ha ez egy ennyire új területen vág úttörő munkába, akkor az adott területtel kapcsolatos tudatosság, a társadalmi közös gondolkodás kell hogy az első helyre kerüljön, jelen esetben a környezettudatosság. Nyilván ez a fajta attitűd, ez a fajta hozzáállás az, amiből levezethető vagy amiből következik minden további lépésünk, tehát ezzel teljes mértékben egyetértek, és csak inkább jelezném, hogy ott nem feltétlenül sorrendet jelentett az a felsorolás.
Az bizonyos, és az is a célja ennek a stratégiának, hogy megszólítson társadalmi csoportokat, célzottan is. És ebből a szempontból örülök, hogy ma is legalább három felszólalásban szerepelt nyomatékkal, hogy a klímastratégia egyik nagyon fontos eleme, hogy mindazokat a tevékenységeket, mindazokat a tevékenységi formákat, amelyekkel negatív változásokat idéztünk elő, vagy rásegítettünk negatív folyamatokra, azokat csökkentsük, fogjuk vissza. Tehát a megelőzés vagy hogy jobban érthető legyen, energiaszinten a takarékoskodás, a hulladékgazdálkodás, a fogyasztáshoz kapcsolódó szinten a mennyiség csökkentése, a tudatosabb fogyasztói magatartás kialakítása vagy a CO2 területén a kibocsátás mennyiségi csökkentése, tehát alapvetően azt mondhatjuk, hogy az első és legfontosabb kérdéskör és -csokor mindenképpen a megelőzés és a csökkentés.
Igaza van utolsóként felszólaló képviselőtársamnak, hogy abban van tudományos vita világszerte, hogy mennyiben felelős az ember ezért az éghajlat-változási folyamatért, amiben élünk. Abban nincs vita azonban: felelőssége, hogy a magatartásának, az eddigi tevékenységének, elsősorban az ipari, gazdasági tevékenységének a következményei nem pozitívak ebben a bizonyos változásban. Tehát mi fújjuk-e a passzátszelet, vagy csak rásegítünk erre, ez lehet egy kérdés, de úgy érzem, nem nagyon változtatja meg érdemben a mi magatartásunkat. A mi magatartásunk lényege az kell hogy legyen, akár részben járulunk csak hozzá ezekhez a természeti katasztrófákhoz, kedvezőtlen változáshoz, akár mi okozzuk, mindkét esetben egyértelmű a cselekvés első fázisa, hogy tudniillik ezt a fajta tevékenységet, ami ilyen hatással lehet, csökkentsük.
Hogy ebben a nemzetközi megfelelés ilyen nyomatékkal szerepel, és a nemzetközi elvárásoknak való megfelelés - idézőjelben mondom, szinte a nemzeti megfelelést is meghaladóan -, azt hiszem, a dolog jellegéből adódik. Ahogy ezt a stratégiában is leírtuk, olyan közös fellépést igényel a környezetünkkel kapcsolatos reagálás és ennek a közös klímastratégiának a véghezvitele, azért szükséges a közös fellépésünk, mert gyakorlatilag bár Magyarország viszonylag kismértékben járul hozzá ezekhez a negatív folyamatokhoz, de igazából a mi erőfeszítésünk akár gazdasági oldalról nézem vagy költségeit tekintve, akár pedig hatékonysági oldalról nézem, tehát eredményoldalról, bizony determinált azáltal, hogy mások ugyanilyen irányban ilyen lépéseket tesznek-e.
Tehát az közös célunk, nemcsak úgy értve, hogy itt Magyarországon, hanem a világon közös célunk kell hogy legyen, hogy ezeket az elkerülhetetlen lépéseket viszonylag harmonizáltan és egy időben, egy irányban tegyük meg. Különben nagyon nagy költséggel és kontraproduktív vagy nem eléggé hatékony megoldásokba keveredünk. Ezért mondjuk azt, hogy Magyarország csatlakozzon azokhoz a legfontosabb irányokhoz, amelyek akár ENSZ-, akár uniós szinten, akár régiós szinten ebben a kérdésben megfogalmazódnak.
Szeretném hozzátenni az anyagnak azt az elemét is, amely a régióban is gondolkodik, és azt szorgalmazza, hogy itt a Kárpát-medence vagy Közép-Kelet-Európa térségében is érdemes lenne egy közös stratégia mentén egy közös akcióprogramot végrehajtani, hiszen egy sor olyan környezeti elem van, amelynek a minősége, amelynek a változása egy közös fellépéssel lényegesen jobban javítható, vagy változásának a hatása könnyebben kiküszöbölhető. Az árvízi védekezés triviális esetként adódik itt a Kárpát-medencében, de nyilván nemcsak ez, a talajszennyezéstől az éghajlatváltozásig, a légszennyezettségi állapotig nagyon sok mindent hozhatnék ide.
Megint csak az egyik felszólalásban szerepelt a lakossági és a középületekben rejlő energiatakarékossági lehetőség. Erről külön szeretnék beszélni, mert talán sokak számára - nem itt a teremben ülők számára, hanem akik hallgatják vagy figyelemmel kísérik, vagy valamikor visszaolvassák a jegyzőkönyvet - érdemes megemlíteni, hogy az összes energiafelhasználásunknak valamivel több mint a fele épület vagy épületeken keresztül valósul meg. Ennek java része lakossági fogyasztás tehát, és egy kisebb része, de még mindig jelentős része az intézményi.
Tehát úgy is mondhatnánk, hogy az épület és az épületek körüli energiafelhasználás az energiatakarékosság szempontjából abszolút meghatározó. Éppen ezért foglalkozik azzal a stratégia - talán valóban igaza van képviselőtársamnak, hogy nem teljes részletességgel kibontva, de nagyon komolyan foglalkozik azzal a kérdéssel -, hogy a klímastratégia részeként az építőiparban, az épületgépészetben, az alternatív energiák kis lakásokban vagy egyedi módon történő megjelenítésében mekkora lehetőség rejlik. Tehát ebben igenis akár azoknak a célkitűzéseknek, amelyeket itt most a kibocsátás oldaláról, energiatermelés oldaláról fogalmazunk meg, azoknak a célkitűzéseknek döntő hányada az energiatakarékossági oldalról megtakarítható lenne. Tehát technológiai váltás nélkül, egyéb nagy összegű ráfordítások nélkül hosszú távon is stabil és hosszú távon is megbízható és szerintünk elsődleges célként jelentkező megoldást jelentene az energiafelhasználás csökkentése.
Igazából ez a kulcskérdés mindegyik területen, a fogyasztás visszafogása, akár a hulladék területéről beszélünk, az energiatakarékosság, a környezeti szennyező anyagok, legyen az talajszennyező anyag, más szennyező anyag, tehát a környezetbarát agrárkultúrák kialakításának a kérdése mind ugyanarról beszél: csökkentsük a káros anyagokat, csökkentsük a szennyezést, és ezzel próbáljuk elejét venni a folyamatoknak, és csak a másodikként jelentkezik a technológiaváltás, a források megújuló váltása. Ez nagyon fontos, de mégiscsak azt gondolom, hogy ez a másodlagos vagy ez a második fontos szempont.
És végül, utolsóként hadd jegyezzem meg, hogy szó esett arról, és leginkább a közlekedés kapcsán, hogy vajon a stratégia és a kormányzati vagy önkormányzati, vagy egyéb más közösségi programok, tehát a tényleges napi cselekvésünk és döntéshozatalunk és a közös gondolkodásunk, a stratégia összhangban van-e.
(19.30)
Igen, azt hiszem, ez a legfontosabb kérdés, nem is akarok emellett elmenni, és ezért akarok erre itt a végén reagálni. Az lenne természetesen a jó és a kívánatos, ha a stratégia megfogalmazásával, a közös gondolkodásunk kialakításával egyidejűleg minden kormányzati lépés, önkormányzati lépés, sőt, akár azt mondhatnám, az állampolgár egyedi döntése is ezt követné. Természetesen azt hiszem, hogy időben ez sajnos, egymásutániságot fog hozni. Bizonyos elemekben elképzelhető, nem véletlenül szorgalmazzuk kormányzati szinten vagy kormányzati és egyéb közösségi szinten a zöldközbeszerzést, tehát a közbeszerzés olyan értelmű átalakítását, mint például, hirtelen nem tudom, melyik képviselőtársunk említette, hogy miért nem járnak, mondjuk, az állami vezetők, de legalább a környezetvédelmi tárcánál olyan járművekkel vagy hibrid autókkal, ilyesmivel, ami környezetkímélőbb. Azért nem, mert egy központi közbeszerzés részeként vásárolja mindenki az államigazgatásban, közigazgatásban a gépjárműveket, tehát ahhoz azt a bizonyos közbeszerzési eljárást kell zöldíteni, és akkor nemcsak egyes minisztériumokban, hanem akár szélesebb körben is át lehet állni.
Arról nem is beszélve, és az Európai Unió 2005-ben megfogalmazott elgondolásában is ez szerepel, ha általában alakítjuk ki és hosszú távra például a zöldközbeszerzés vagy a közbeszerzés zöldítésének szabályait, de ugyanezt mondhatnám az adójogszabályokra is vagy az adószabályok rendszerének átzöldítésére, tehát ha a közgazdasági szabályozókat, ha a piaci motivációkat hosszú távra zöldítjük, akkor át fog állni a gazdaság erre, és akkor fajlagosan nem lesz annyival drágább, mint jelenleg. Igazából ennek az a korlátja, hogy kis mennyiségben, pilotprojektként, tehát egyedi megoldásként ezek általában lényegesen drágább megoldások, mintha tömegesen alkalmaznánk.
A cél egyértelműen az, megint csak visszajutunk a legelejéhez: ha közösen összefogunk, nemcsak idehaza a különböző szinteken, hanem Európával és így tovább, akkor megvalósíthatjuk azokat a technológiaváltásokat, amelyek akár a közlekedésben, akár az építőiparban, akár a csomagolóiparban, akár az energetikában előttünk állnak.
Még egyszer szeretném megköszönni képviselőtársaim hozzászólását, és bízom benne, hogy közösen egy jó stratégiát fogunk alkotni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés