LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető Urak! Mert úgy gondolom, hogy egy közjogi tisztség betöltőjének akkor is meg kell adnom a kellő tiszteletet, ha nem én választottam. (Taps az MSZP soraiban.) Merthogy, és ez éppen mai beszélgetésünk tárgya, a demokrácia arról szól, hogy a választáson részt vevők többségének akaratát figyelembe kell venni. Ezt fogjuk mi is tenni. Elég baj, hogy a legújabb kori magyar demokrácia történetében nem mindig és nem mindenki érzi magára nézve kötelezőnek a többségi választói akarat elfogadását. Mi nem esünk ebbe a hibába. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Éppen ezért azonnal léptünk, és kezdeményeztük a szükséges törvénymódosításokat. Nem vagyunk tehát megsértve, ha nem is örülünk, legfeljebb csak csodálkozunk. Csodálkozunk, hogy lám, mégiscsak költségvetési módosítás kell ahhoz, ami korábban a költségvetést nem érintő kérdésnek látszott, és csodálkozunk azon, hogy lám, egyszerre lehet egyetérteni Bourbonokkal és az SZDSZ-szel is, ha valaki KDNP-s képviselő. (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.) Ettől még persze nyilván fontos és komoly megfontolást igénylő vita az, hogy ki győzött és ki vesztett.

A "ki győzött?" kérdésre nekem az a legegyszerűbb válaszom, hogy leginkább a papírforma. Nem akarom, hogy kipróbálják a világ többi országában, de bármely országban fölteszik azt a kérdést népszavazásra, hogy akar-e ön villamosjegyet venni, valószínűleg a válasz az, hogy nem akarnak. (Taps az MSZP soraiban.) Győzött tehát a papírforma. Ezért talán senki sem haragszik meg, hogy legelőször azoknak a szavazóknak, noha ők voltak kisebbségben, szeretnék köszönetet mondani, akik ellenálltak a kézenfekvőnek, és ellenálltak a papírformának. Köszönjük nekik. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ezzel együtt nemcsak értjük, hanem megértjük a többség igen szavazatát. Megértjük a helyzetüket, megértjük azt, hogy a kényszertakarékosság, a reálbércsökkenés időszaka után az első adandó alkalommal meg akartak szabadulni egy olyan tehertől, amitől megszabadulhattak. Nem gondoljuk, hogy ők minden változás ellen vannak, azt gondoljuk, hogy olyan helyzetben voltak, mint ahogy a legtöbb ember lenne, ha sok terhet cipel, és egyszer csak módja van az egyik csomagját letenni. Bizony, a többség ilyenkor leteszi, még akkor is, ha esetleg később szüksége lenne arra a csomagra is.

Keserűség nincs tehát bennünk, sértődöttség még kevésbé, de bizonyára nem is hiszik az ellenkezőjét: öröm sincs bennünk. Nem örülünk a papírforma győzelmének. Ez kétségkívül egyfajta vereség, hadd mondjam ki én ezt a szót, de olyan vereség, ami után az ember feláll, ha tudja, hogy dolga van, és nekünk, kérem szépen, dolgunk van, meg az országnak is, fontos dolgaink. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Így aztán felállunk. Dolgunk a kampány viharos csatazaja és leegyszerűsítő kérdései és válaszai után végre arról beszélni, hogy mi legyen, és ne csak arról, hogy mi ne legyen; végre arról beszélni, hogy mit kell csinálni, és végre nem arról, hogy mit kell visszacsinálni. Úgy fest, hogy a politikai erők közül az ezen való felelős gondolkodás leginkább ránk marad. (Zaj, közbeszólások mindkét oldalon.) Ez részben természetes, mert ez a kormány dolga, de részben a mostani első előjelek is ezt mutatják, hiszen valódi megoldásokat az "oldd meg, te kormány, valahogy" című semmitmondása helyett nem tapasztalunk. Tapasztalunk olyan közéleti nyilatkozatokat azoktól, akik azt mondták, hogy ez nem kell az orvosoknak, hogy most mégiscsak ki kell pótolni. Nem baj; ha nem is a kipótlást, de a felelős gondolkodást az egészségügy és az oktatás állapotáról természetesen vállaljuk.

(13.40)

Szűrtünk le tanulságot is, nem a népszavazásból önmagában, hanem az első kormányzati szakasz lezárultából. Leszűrtük a tanulságot, hogy még alaposabb, még mélyebb, még tehetségesebb párbeszédre van szükség. Ezt fogjuk tenni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Engedje meg, elnök asszony, hogy az utolsó másodpercben még egy köszönetet mondjak, köszönetet azoknak, akik dolgoztak a népszavazás törvényes lebonyolításáért. (Taps az MSZP soraiban.) Méltatlanul sértegették őket előtte, méltatlanul sértegették azzal, hogy csalni készülnek.

Forrás: parlament.hu