PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindannyian tudjuk, hogy a fogyasztói árkiegészítésről szóló törvényt módosítani szükséges ahhoz, hogy ez a technika el tudjon indulni Magyarországon is. Csak azt nem értem, ha ezt tudjuk - hiszen három évvel ezelőtt itt, a tisztelt Ház falai között egyszer ebben a témában már interpelláltam, és akkor is megállapítottuk, hogy ezt a törvényt módosítani volna szükséges -, akkor a kormánykoalíció miért nem nyújtotta be az ehhez szükséges törvénymódosítást. Miért csak arról beszélünk mindig, hogy valamit meg kell csinálni? Miért nem csináljuk meg már végre?

Én azt gondolom, hogy például ebben a mobiltelefonban (Felmutat egy mobiltelefont.) lévő csipkártyára a fejlesztéseket például Kínában a magyar informatikai cégek fejlesztésének köszönhetően néhány hét múlva lehet majd használni. Nem értem, miért van az, hogy a magyar cégek külföldön tudják bemutatni azt, amit kitaláltak. Miért nem Magyarországon vezetünk be valamit végre először?

A válaszát nem tudom elfogadni. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu