ALMÁSSY KORNÉL az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt akadémiai Elnök Úr! A Magyar Demokrata Fórum nevében én is szeretném megköszönni ezt az igen színvonalas és őszinte jelentést, amit olvashattunk és amit tárgyalhat a Magyar Országgyűlés. A Magyar Demokrata Fórum úgy látja, hogy a kutatás-fejlesztés állapota, a tudomány állapota hűen tükrözi az ország gazdasági versenyképességét, és a kutatás-fejlesztés támogatása a gazdasági versenyképességünk növelésének a motorja is lehet egyben.

Ebben az anyagban nagyon őszinte képet kapunk a magyar tudomány helyzetéről, a magyar tudomány lehetőségeiről. Azt gondolom, hogy azok az eredmények, amelyeket ebben a jelentésben olvashatunk, annak tükrében, hogy a magyar gazdaság milyen problémákkal küzd, a magyar egyetemek, főiskolák, magyar kutatóintézetek milyen problémákkal küzdenek, ezeknek a számoknak, ezeknek az adatoknak és tényeknek a tükrében azok az eredmények, amelyeket a magyar tudomány, magyar tudományos élet, a Magyar Tudományos Akadémia tudott prezentálni, kiválóak, előremutatóak és támogatandók.

Nagyon örülök, hogy azokra a problémákra, amelyekre a jelentés fölhívta a figyelmet, itt az Országgyűlésben is hasonlóan reagáltak a képviselőtársaim.

(11.50)

Bízom benne, hogy azok a problémák, amelyek ebben a jelentésben megjelennek, a kormány figyelmét is föl fogják kelteni.

Én azért szépen sorra mennék a problémákon, mert azt gondolom, nem lehet ezt elégszer elmondani, hogy milyen fontos és milyen jelentős dolog lenne, ha a magyar kormányzat - a mindenkori magyar kormányzat, teszem hozzá - a kutatás-fejlesztésre nagyobb figyelmet fordítana, mert valóban, a kutatás-fejlesztés a gazdasági versenyképességünk nagy-nagy támogatója lenne, és főképpen egy olyan helyzetben, amikor Magyarország gazdasági növekedése egyszázalékos, akkor jó lenne elgondolkodni azon, hogy a kutatás-fejlesztésre nagyobb forrásokat és nagyobb energiákat kéne fordítani.

Kezdem először a K+F ráfordításokkal. Az Európai Unió átlagában ez 1,91-92 százalék, Magyarországon ez 0,8-0,9 között mozog, elérte már az egy százalékot is, tehát gyakorlatilag mondhatjuk azt, hogy 1 százalék körüli szinten mozog a GDP-arányos ráfordítás. Ez mindenképpen nagyon elszomorító az Unió átlagát tekintve. Magyarország hátul kullog. És volt ebben a jelentésben olyan adatsor és olyan táblázat, hogy nem a felzárkózó mezőnyben vagyunk, hanem egy olyan mezőnybe kezdünk kerülni a kutatás-fejlesztési ráfordítások tekintetében és az ország tudományos élete tekintetében, ami egyre inkább azt mutatja, hogy Magyarország leszakad az Európai Unió átlagához viszonyítva is.

Azt is tudjuk, hogy az Európai Uniónak is komoly kihívás a kutatás-fejlesztés támogatása, hiszen szeretnénk versenyképesek lenni Japánnal, az Egyesült Államokkal, de ehhez az is nagyon fontos, hogy az Európai Unión belül az újonnan csatlakozott országoknak a kutatás-fejlesztési támogatása, hozzájárulása is növekedjen. Azt gondolom, hogy ezeket az aggasztó számokat mindenképpen ki kell javítania a kormányzatnak.

Ami még nagyon érdekes ebben az anyagban, ami világosan mutatja, hogy Magyarországon a K+F ráfordításoknak a struktúrája sem megfelelő, hiszen miközben az Európai Unióban 54,5 százalékát az üzleti, vállalati szektor teszi ki a K+F ráfordításoknak, Magyarországon ez 39 százalék. Elismerem, hogy a kormányzat tett lépéseket annak érdekében, hiszen a GVOP-pályázatokon ezt láthattuk, hogy a vállalkozói szektort hozzuk helyzetbe a kutatás-fejlesztési támogatások odaítélésével, azonban azt gondoljuk, hogy itt nagyobb adókedvezményekre, nagyobb kormányzati inspirálásra lenne szükség arra vonatkozóan, hogy serkentsük a gazdaság vállalkozó kedvét, hogy fektessenek be a kutatás-fejlesztésbe. Magyarországon ez az arány teljesen fordított, és Magyarországon ma is inkább az egyetemek, főiskolák végeznek nagyobb részt a kutatás-fejlesztésben, mintsem a vállalati szektor. Azt hiszem, hogy adókedvezményekkel lehetne ezt serkenteni.

Nagyon jó dolog az innovációs hozzájárulás. Én néztem, a bizottsági vitában elhangzott az, hogy ezt egy sarcként fogják fel a vállalkozók. Szerintem nem sarcként fogják fel a vállalkozók, jó dolognak fogják föl az innovációs hozzájárulást, és örülök annak, hogy a kormányzat a nyári ellentmondó hírekkel és próbálkozásokkal szemben nem szüntette meg az innovációs hozzájárulást, mert azt gondoljuk, hogy ez lehet egy kapocs, egy első lépés ahhoz, hogy minél többet fordítsanak a vállalatok kutatás-fejlesztésre.

Az is kiderül ebből az anyagból, hogy az első ezer K+F vállalkozásból az Unióban mindösszesen három magyar cég van, kettő a három közül az EGIS Rt. és a Richter Rt., és inkább a gyógyszeripar az, ami húzza a magyar vállalkozások ráfordítását a K+F szektorba. Ezen túlmenően a kis- és középvállalkozások gyakorlatilag alig-alig jelentkeznek a K+F fejlesztések tekintetében, és sajnos a többi nagyvállalat sem vállal forrást és vállal lehetőséget abban, hogy a K+F vállalkozások tekintetében ráfordításokat eszközöljön.

Meggyőződésem, hogy ha a K+F támogatások a kormányzati oldalról is nyitott fülekre találnak, akkor összességében elmondható, hogy a magyar gazdaság versenyképességét tudjuk növelni.

Nagyon megdöbbentő az az adat, ami a szabadalmak számának az alacsony voltát jelzi Magyarországon. Itt is azt gondolom, hogy a kormányzatnak át kellene tekintenie azt, hogyan lehet könnyebbé és olcsóbbá tenni a szabadalmi bejelentéseket, mert sok vállalkozó, sok olyan ember, aki szeretne szabadalmaztatni egy terméket vagy egy gondolatot, nem tudja megtenni anyagi erőforrások hiányában.

Elhangzott a vitában az is, és a jelentésből is világosan kiderül, hogy aggasztó a műszaki és természettudományi friss diplomások alacsony száma. Ez valóban így van. Az MDF nevében én majdnem minden felszólalásomkor elmondom azt, amikor itt tandíjról vitatkozunk meg a felsőoktatási reformról, hogy igazából el kellene már mozdulni végre a műszaki és természettudományi helyek számának a növelésében. A kormányzat egy százalékkal növelte ezeknek a helyeknek a számát az elmúlt években, mindig elmondják, hogy növeltük a számukat, igen, egy százalékkal növelték az elmúlt években ezt a számot, miközben azért elhangzott, hogy persze kedvet is kéne csinálni a természettudományi meg műszaki képzéshez. Szerintem igenis lehetne informatikai képzésre hallgatót találni, műszaki területre lehetne hallgatót találni, és a természettudományi képzés nehezebb terület, de ott is meg lehetne találni ezeket az eszközöket. Egyetértek az előttem elhangzott mondatokkal, amit Sándor Klára képviselő asszony mondott, hogy valóban, a természettudományos képzést át kell alakítani.

Bízom abban, hogy ebben kialakul egy ötpárti konszenzus. Én is azt gondolom, hogy át kellene alakítani a természettudományos oktatást a közoktatásban, ez a közoktatás feladata. A kémia, fizika, biológia oktatása, és ha a földrajzot is ideveszem, akkor ez négy tárgy, igazából nem eleget tevő és nem jó arra, hogy idevonzzuk a hallgatókat a természettudományos területre. Valóban el kellene gondolkodni egy olyan átalakításon, ami már Nyugat-Európában sikeres tud lenni, hogy komplexen, integráltan oktassuk a természettudományos tárgyakat. Szerintem ezt az általános iskolában meg lehet tenni.

De ami viszont nem hangzott el a vitában, hogy ehhez bizony arra is szükség van, hogy a pedagógusképzésünket, a tanárképzésünket is átalakítsuk, mert ma sajnos nem vagyok arról meggyőződve, hogy olyan pedagógusok kerülnek ki a természettudományi képzésről, akik valójában el is tudják adni ezt a területet a hallgatóknak. Én magam egyébként majdnem elborzadtam a természettudományos képzéstől a gimnáziumban, nagyon-nagyon nehezen találtam rá arra a pályára, amire végül is rátaláltam, én magam mérnök vagyok. De valóban, hasonlóan Sándor Klára képviselő asszonyhoz, az utolsó pillanatban döntöttem én is - én fordítva döntöttem -, hogy nem történelem szakra és nem bölcsészterületre megyek, hanem mérnöki tanulmányokat fogok folytatni. És abban, hogy ez a döntés ilyen nehezen született meg, azt gondolom, bizony el kell mondanom, hogy bűnösek voltak azok a tanárok is, akik engem nem tudtak megfelelően inspirálni, hogy érdeklődjek a fizika vagy a kémia területén.

Azt hiszem, hogy a pedagógusképzésünket így is át kell alakítani, mert nagyon szükséges az, hogy élvezzenek a gyerekek egy kémiaórát, egy biológiaórát, és mondjuk, ne párhuzamosan vagy ne adj' isten, egy-két év múlva tanuljanak meg olyan dolgokat kémiából, amit már biológiából előbb megtanultak, és fordítva. Azt gondolom, ilyen jellegű átalakításra mindenképpen szükség van. Ez a közoktatás feladata.

De jó, hogy egyébként ebben az anyagban egy független köztestület mondta ki azt, hogy a természettudományos képzésre nagyobb energiát kell fordítani, és a természettudományos képzést bizony át kell alakítani. És akkor talán nem az lesz a vita, hogy elég-e az óraszám a kémiaórára meg a biológiaórára, hanem hogy van egy megfelelő, a XXI. századnak megfelelő kísérleti, informatikai háttérrel alátámasztott természettudományi képzés Magyarországon. Szerintem ez egy fontos dolog, és ezt a közoktatási reform során meg kell tenni.

Ami szintén elhangzik ebben az anyagban, és leírásra került, az a magyar pályázati rendszer, illetve az európai uniós pályázati forrásokhoz való hozzáférés. Valóban, a GVOP-pályázatok nagyon sikeresek voltak Magyarországon, azonban amin változtatni kell vagy amire oda kéne figyelni, az egyrészről az előfinanszírozás kérdése, hogy könnyebben, egyszerűbben hozzá lehessen jutni az előfinanszírozáshoz, másrészről pedig elképesztő és elborzasztó - legalábbis egy évvel ezelőtt még az volt, nem tudom, mennyiben változott - a pályázati elszámolások helyzete. Olyan bonyolult pályázati elszámolási rendszer van Magyarországon, ami egész egyszerűen követhetetlen, és nem hiszem, hogy ma egy akadémiai kutatóintézet vagy egy egyetemi kutatóintézet vagy egyetemi tanszék föl van arra készülve, hogy különböző pályázati adatlapokat, gazdasági számításokat készítsen el. És nagyon nehezen lehet lehívni ezeket a forrásokat.

Én magam megint csak személyes példát hozok, 2004-ben nyertünk a GVOP-pályázaton eszközbeszerzésre pénzt, ami nem egy bonyolult dolog, mert csak eszközt kell venni, nincs benne bérpótlék, nincs benne bértámogatás, tehát nem kell bérszámfejteni; egy eszköztámogatási pályázatot 2004-ben nyertünk, és 2007 áprilisában jutottunk hozzá a forrásokhoz. Ha a Budapesti Műszaki Egyetem, ahol én tanítok, nem olyan jól menő és gazdag egyetem, hogy meg tudja ezt finanszírozni, akkor csak 2007-ben jutottunk volna hozzá az eszközökhöz, amelyek már korántsem biztos, hogy olyan korszerű eszközök lettek volna 2007-ben, mint amikor 2004-ben mi ezt megpályáztuk.

Azt gondolom, ezen mindenképpen változtatni kell. És van olyan tanszék a Műegyetemen, és gondolom, más egyetemen is, amely még mindig nem jutott hozzá a teljes forráshoz a 2004-es, 2005-ös pályázatokból.

(12.00)

Biztos vagyok benne, hogy itt túl komplikáltan és túl komplexen vettük vagy értelmeztük az európai uniós elszámolási rendszert. Kérem az illetékeseket, hogy ezen gondolkodjanak el, mert elborzasztja egyébként a pályázókat, és én magam is kétszer vagy háromszor meg fogom gondolni, hogy újra pályázni fogok-e uniós forrásokra, ami pedig érdeke lehet minden egyetemnek, hogy minél több európai uniós forrást hozzunk a támogatási rendszerbe.

Amiről még mindenképpen szeretnék beszélni, az az utánpótlás kérdése, illetve a PhD-hallgatók kérdése, a fiatal kutatók ott-tartása az egyetemeken, főiskolákon. Azt hiszem, ahhoz, hogy eredményesek tudjunk lenni a kutatásban, és valóban vonzóvá tudjuk tenni ezt a pályát, anyagi értelemben is vonzóvá kell tudni tennünk a kutatást. Mi azt várjuk el, hogy a kutatásban az egyetemeken és a főiskolákon, a kutatóintézetekben a legjobb képességű fiatalok maradjanak ott.

A doktori ösztöndíjak még úgy nagyjából rendben vannak - nyilván ez is növelésre szorulna -, de az már nagyon nincsen rendben, hogy három év doktori képzés után nem lehet megszerezni gyakorlatilag egy PhD-fokozatot. Nagyon nehéz megszerezni, nagyon kevés példa van arra, hogy három év után sikerül, legalábbis a műszaki és természettudományi területen az a jellemző adatsor, hogy inkább öt-hat év után tudnak egy PhD-fokozatot megszerezni a hallgatók. Így aztán sokan ki is kerülnek az egyetemekről, főiskolákról, és egészen más úton-módon próbálják megszerezni a PhD-fokozatukat.

Másrészről pedig, mondjuk, egy kezdő tanársegédnek, ha bruttó 150 ezer forintot keres, akkor nem biztos, hogy vonzó pálya ott maradni az egyetemen, miközben a piacon, a gazdaságban jóval többet, a dupláját, tripláját tudja megkeresni akár egypár év múlva annak a végzettségének megfelelően, amit megszerzett. Énszerintem ezen mindenképpen el kéne gondolkodni. Ugyan vannak különböző ösztöndíjak, de ezeknek az ösztöndíjaknak a lehetősége nagyon kevés. Itt fontos lenne a gazdaság szereplőinek és az egyetemeknek, főiskoláknak, az állami szektornak az együttműködése. Megint csak azt tudom mondani, hogy ha erre adókedvezményeket nyújtana a kormány, ha van egy gazdasági szereplő, aki fölvállalja, hogy fizeti egy állami egyetemen vagy főiskolán dolgozó kutatónak a bérét, akkor bizony ehhez lehessen kapni adókedvezményeket.

Németországban erre jó példák vannak, Németországban az egyetemeken, a kutatóintézetekben csak néhány dolgozónak a bérét adja az egyetem vagy a kutatóintézet, és a bérek egy jó részét egyrészt pályázati forrásból, másrészt a gazdasági szereplők együttműködése által tudják megteremteni, de ehhez az állam - a tartományi kormányzat vagy a német állam - bizony adókedvezményeket nyújt. Magyarországon is ezen el kéne gondolkodni, mert nem lehet egzisztenciát és családot alapítani bruttó 150-160 ezer forintos keresetekre, így nem lehet ott tartani a fiatal kutatókat.

Nyilvánvalóan magának a PhD-fokozatszerzésnek meg egyáltalán az egyetemi karrierlehetőségnek vagy egy kutatóintézeti karrierlehetőségnek is a helyzetét át kéne tekinteni, mert mindenképpen vonzóvá kell tennünk ezt a pályát, és fontos, hogy minél több fiatal, minél több tehetség Magyarországon boldoguljon, és Magyarországon kerüljön be az egyetemekre és kutatóintézetekbe. Nyilvánvalóan a nemzetközi egyetemeken, külföldi egyetemeken oktató fiatalokat, fiatal kutatókat pedig vissza kell hozni Magyarországra. Az MDF-nek a középosztály 13 pontjában elmondottak alapján erre fontos javaslatai voltak, mi ezt miniszterelnök úrral megvitattuk. Várjuk azt, hogy erre reakció szülessen, és várjuk azt, hogy tényleg vissza tudjuk hozni Magyarországra a tehetséges fiatal kutatókat.

Végezetül amiről még szeretnék beszélni, hogy fontosnak érzem és jó lenne, ha a kormányzat erre vonatkozóan szintén támogatást nyújtana és kommunikálná, hogy mit gondol az európai uniós neutronkutató központról, mert például azon túlmenően, hogy egy napirend előtti fölszólalásban az Európai Innovációs és Technológiai Központ idehozataláról beszéltem, legalább ilyen fontosnak tartom, hogy ez a debreceni projekt megvalósuljon. Ami ha megvalósulna - ez egy hosszú távú projekt, 2009 tájékán kéne elkezdeni a kutatóközpont felállítását, és ha jól tudom, Svédország és Spanyolország is vetélytársunk ebben -, akkor egyrészt Debrecenben és abban a térségben meg szerintem egyébként Nagyváradon is munkahelyeket lehetne teremteni, és több ezer diplomás mérnökre, kutatóra lenne szükség egyrészt Magyarországról, másrészt pedig Európa minden részéből, és Magyarország lehetne ennek a központja. Ebben a tekintetben nagyon fontos lenne, ha a kormányzat lépéseket tenne.

Magyarországon azt is egyértelművé kéne tenni - és ebben az Akadémiának fontos szerepe van, és látom is egyébként a törekvéseket -, hogy a tudomány, a kutatás-fejlesztés nem valami távol lévő, a mindennapoktól távol lévő dolog, nem néhány professzor kémcsővel a kezében próbál valamit kutatni: a kutatás-fejlesztés munkahelyeket teremt. Munkahelyeket teremt, a legjobb tudást hozza az országba, és komoly gazdasági erőforrást jelenthet egy országnak, ha a kutatás-fejlesztésre fordít. Azt gondolom, hogy ez a mi közös felelősségünk, a Magyar Országgyűlés felelőssége, az Akadémia felelőssége és a kormányzat felelőssége is az, hogy fölvállalja a kutatás-fejlesztés támogatását.

Végül hadd idézzem akadémiai elnök úrnak a bizottsági ülésen elhangzott idézetét, amit egy írországi jegyzőkönyvből és szaklapból vett ki, amit az Írországban lefolytatott hasonló vita kapcsán mondtak az ír professzorok. "Ez az utolsó lehetőségünk; a kormány eddig csak pofázott, most kell elköteleznie magát, különben Írország lassan meg fog halni, és nem marad más belőle, mint a multinacionális ipari világ egyik telephelye." Azt gondolom, hogy Magyarországon is hasonló elgondolásnak kéne végigmennie a kormányzatban és minden politikusban is, hogy támogassuk a kutatás-fejlesztést.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MDF padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu