DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Úgy gondolom, nem az a vita tárgya, hogy ki adta be először vagy ki később. (Dr. Vojnik Mária: Hát akkor micsoda?) Hiszen 5190. számon jegyezte az ellenzéki oldal, 5191. számon pedig a másik oldal a törvényjavaslatot.
Úgy gondolom, hogy most elérkeztünk egy olyan ponthoz, amikor lehet békét teremteni ebben az egészségügyi kérdésben. A magyar nép nagy többsége elutasította azt, hogy az egyébként OEP-pénzként az orvos által beszedett vizitdíjat az orvosok szedjék be. Tehát valahonnan szerintem nekünk meg kell találni a forrást. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Mire? - Tatai-Tóth András: Bele kellett volna a kérdésbe tenni.) A törvényjavaslatunk és az önök törvényjavaslata között az a különbség, hogy mi megneveztünk forrásokat, a másik törvényjavaslat pedig csak a megszüntetésről szólt. (Keller László: Erről szólt a népszavazás.)
Lehet, hogy rosszat neveztünk meg, de akkor tegyük meg, és keressük meg a jó megoldást. Nem tehetjük meg a magyar egészségüggyel, ha egyszer úgy döntött a nép, hogy azt a részét megszünteti, hogy a magyar egészségügy, magyar alapellátás egy részétől, akárhogy is mondom, elvették a pénzt. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Ki?) A nép. (Derültség és zaj az MSZP soraiban. - Dr. Szabó Zoltán: Ha a nép elvette, azt mi nem bírálhatjuk felül. - Az elnök csenget.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés