KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Egyetértek azzal, hogy mondanivalójának középpontjába a biztonságot állította. A gázellátás biztonsága, biztonságának növelése azt is jelenti, hogy egy nagyobb energiabiztonságot tudunk elérni, és a nagyobb energiabiztonság pedig a mindennapok biztonságát jelenti az emberek számára, a vállalkozások számára. Lehet azt mondani, ahogy nagyjából ön is fogalmazott, hogy a társadalom biztonságát tudjuk növelni azzal, hogyha gondoskodunk arról, hogy a gázellátásban növekedjen a biztonságunk.
(9.10)
Milyen feltételeket kell ehhez teljesíteni? Ön úgy fogalmazott, hogy a szállítási útvonalak diverzifikálását kell megcsinálni. Én egy picit leegyszerűsítve mondom, több irányból kell hogy érkezzen az országba a gáz.
Arra is nagy szükség van, amit az ön által hivatkozott megállapodás biztosít, hogy bővüljön a tárolókapacitás. Ebben nem várhatunk másokra; nekünk kell kezdeményezőknek lenni, nekünk kell elébe menni a problémamegoldásnak. Ahogy ön is említette, több párhuzamos munkálat folyik: egyrészt az Északi Áramlat, a Nabucco előkészítése, másrészt nyilvánvalóan az a Déli Áramlat elnevezést kapott nyomvonal, amelynek a megvalósulásáról most ön is szólt napirend előtt.
Azt alapvetésként kell elfogadni, hogy a realitásokkal számolnunk kell, hogy a hazai földgázellátás hosszabb távon oroszországi forrásokra kell hogy támaszkodjon. Éppen ezért nagyon fontos, hogy Magyarország részt vesz a Déli Áramlat megvalósításában, másképp fogalmazva: Magyarország nemzeti érdeke az, hogy ez a projekt megvalósuljon.
Érdemes arról is beszélnünk, hogy mit rejt a két ország közötti megállapodás. Erről kevesebbet beszéltünk az elmúlt hetekben. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a megállapodás rögzíti a kölcsönösen előnyös együttműködést azért, hogy megbízható legyen a Magyarországra irányuló szállítás.
A megállapodás azt is rögzíti, hogy Európa energetikai biztonságát is szeretné növelni ezzel a két ország, amely a megállapodást megköti. A két ország elhatározza, hogy elősegítik a gázvezetékrendszer tervezését, kiépítését, üzemeltetését. A megvalósítás formájaként a társaság létrehozását határozták el 50-50 százalékos arányban. Figyelemre méltó, hogy a két, megállapodást aláíró ország mindegyike egyensúlyban van, tehát nem próbál egyik a másik kárára előnyt szerezni a megvalósításból. Az áteresztőképessége ennek a vezetékrendszernek 10 milliárd köbméter földgáz/év. Azt tudni kell, hogy az EU összes felhasználása 500 milliárd köbméter évente. A gáztározó-kapacitás pedig 1 milliárd köbméter, amit Magyarországon létesítünk az elkövetkezendő években.
A létrehozott vagyontárgyak, létesítmények a társaság tulajdonát képezik, nem sajátíthatók ki, nem államosíthatók. A működtetéssel kapcsolatos feladatokat a társaság végzi. Magyarország vállalta, hogy a gázvezeték nyomvonalát törvényben rögzíti, és azt is rögzíti a megállapodás, hogy mit kell nekünk, Magyarországnak teljesíteni: megfelelő földterületet, megbízható és folyamatos energiaellátást kell a működtetéshez biztosítani, és a szerződés 30 évig hatályban marad, nyilván ezt követően is a szerződés meghosszabbítható.
Tehát, ha valaki végiggondolja, hogy milyen részletes elemeket tartalmaz ez a megállapodás, akkor nem vélekedhet úgy, ahogy az ellenzék vezére vélekedett néhány nappal ezelőtt, hogy ez gyakorlatilag egy üres papír. Ez egy lényeges papír, ez egy lényeges megállapodás éppen annak érdekében, hogy minél több gáz legyen Magyarországon, minél több helyről érkezzen Magyarországra a gáz, valódi gáz érkezzen. Ez Magyarország érdeke, és ez Magyarország biztonságát tudja megalapozni. Ezért elemi érdekünk az, hogy minden lehetséges projektben aktívan részt vegyünk, legyen az Nabucco, Déli Áramlat vagy Északi Áramlat.
Köszönöm, képviselő úr, hogy felhívta az ország figyelmét erre a fontos megállapodásra. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés