CSIZMÁR GÁBOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Aki közszereplést vállal az új rend és szabadság program jegyében, az hadat üzen a normaszegésnek, a szabályok megkerülésének, és ha ő maga vét a szabályok ellen, akkor annak viselnie kell a következményeit. Kondorosi Ferenc kormánybiztos úr méltósággal viseli a személyét érintő, esetenként durva megjegyzéseket is, teszi ezt abban a meggyőződésben, hogy vállalt munkáját igen eredményesen végzi. De amit innen, a törvény házából eredménynek ítélünk, azt mások, akikre a törvény erejével lesújtanak a hatóságok, kárvallottként, sokszor sértődöttként élik meg.
Az új rend program keretében a kormány erőteljesen fellép a feketegazdaság ellen, hadat üzen a hamisítóknak, a színesfémtolvajoknak, a fatolvajoknak, az uzsorásoknak, a hitelezői csalóknak, a roncskocsikkal üzletelőknek. Biztos vagyok benne, hogy a Kondorosi úrral összefüggésbe hozható híreknek van közönsége az intézkedésekkel érintettek körében.
Bízom azonban abban, hogy képviselő úr nem erre a közönségre gondolt, amikor kérdését feltette, és bízom abban is, hogy Kondorosi úr törekvésében társra találhatunk képviselő úrban is.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés