DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztességes helytállását csak dicsérni tudom. Egyben meg kell jegyeznem, hogy a reformok ezen része, ahol most tartunk, ez az ámokfutás, már oly mértéket ölt, hogy a tisztelt miniszter asszonya nem képes két órára behúzni a féket, és beülni a terembe, és az ellenzéki képviselők interpellációit és kérdéseit végighallgatni, és ő mint a reform istenasszonya, legalább ekkor itt lehetne a teremben. (Derültség a Fidesz soraiban.)
Amit ön válaszolt, az rendkívül érdekes volt. El kéne már ismerni végre, hogy ez a reform megbukott. El kéne ismerni végre, hogy a nyereségérdekelt biztosítókat sem tudják behozni a népakarat ellenére. El kéne ismerni végre, hogy nem így működik egy ország, sem gyógyítani, sem ellátást szervezni nem lehet így. Nem menedzserekre van szüksége ennek az országnak, hanem orvosokra és gyógyításra.
Úgyhogy háromszor 3 millió 300 ezer, 10 millió igen nevében mondjuk, hogy ebből elég volt, így tovább nem lehet csinálni. A válaszát nem fogadom el. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés