GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igaza van Pettkó Andrásnak, amikor visszahivatkozik arra, hogy ennek a törvények a 2007. évi elfogadásakor is nagy vita volt erről a kérdésről. Ezzel együtt tisztelettel kérem önöket, miközben abbéli szándékomat elmondtam, hogy nyitott vagyok módosító indítványokra; egyet kérek: ezt a 20. §-t semmi körülmények között ne töröljük el. Tehát a választott tisztségviselők közül az elnökre, alelnökökre legalább hagyjuk meg ezt a paragrafust, figyelemmel arra, hogy a kamara tagjai, igaz, hogy ez egy önkormányzat, de a kamara feladataiból fakadóan a tagok itt függelmi viszonyba kerülnek a választott tisztségviselőkkel szemben.
Tehát azt gondolom, hogy ezért célszerű, ha meghagyjuk annak a lehetőségét, hogy két választási ciklus után minden körülmények között cserélődik a kamarai legfelsőbb vezérkar.
Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés