KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak nagyon röviden szeretnék néhány felvetésre válaszolni. Nyilvánvaló, hogy van országgyűlési kompetencia a kormányzati negyed projekttel kapcsolatban, azért vagyunk most itt, hogy ezt rendezzük. A rendezésnek vannak olyan feladatai, amelyeket a kormánynak kell végrehajtania, erről döntött a kormány, és saját feladatrendszerét a kormányhatározatban kijelölte. S nyilvánvaló, hogy elkerülhetetlen az elszámolás. Senki nem akar úgy viszonyulni ehhez a kérdéshez, hogy most meghozzuk ezt a döntést, az elszámolással meg várakozunk. Szó sincs róla!

Ékes képviselő úr hivatkozott az üvegzsebtörvényre. Ha csak abból indulunk ki, az elszámolási kötelezettség már akkor is fennáll. A zárszámadás során az elszámolásnak meg kell történnie, ezen túlmenően pedig a magam részéről teljes mértékben tudom támogatni, hogy - ahogy azt ellenzéki képviselők javasolták - egy meghatározott időben, akár június 30-áig azokról a tételekről adjunk egy elszámolást az Országgyűlésnek, amelyek egyébként a nyilvánosság előtt teljes mértékben bemutatandók. Nincs ebben semmi ördöngösség. Született most egy döntés, és egy ilyen nagy projekt esetén szükség van bizonyos elszámolásokra és a döntésből fakadó egyéb végrehajtandó feladatok elvégzésére, és nyilvánvaló, hogy az eddigi kiadásokról és az elkövetkezendő szükséges ráfordításokról be kell számolni.

A hűtlen kezeléssel kapcsolatban azért egy kis mértékletességre lenne szükség, képviselőtársaim. Amikor ez a döntés megszületett - s erre többen utaltak, Mécs képviselő úr is -, ez egy kedvező irányú döntésnek mutatkozott. S ha megnézzük a pénzügyi számításokat, azt látjuk, hogy évente 16 milliárd forintos megtakarítás mutatkozott államháztartási szinten. Ez tehát az államháztartás szempontjából előnyös projektnek nézett ki. Az más kérdés, hogy abban a feladatrendszerben, ami februárban mutatkozott, a kormány egyszerűen nem tartotta reálisnak ennek a megvalósítását. Ezt azért kellő szakszerűséggel kell értékelni, amikor különböző büntető kategóriákat fogalmaznak meg képviselőtársaim.

Úgy látom, a képviselők támogatása megvan a tekintetben, hogy ez az országgyűlési határozat elfogadásra kerüljön, és a szükséges döntést meghozza az Országgyűlés. A képviselői módosító javaslatok arra irányulnak, hogy az elszámolás meghatározott időn belül kerüljön elvégzésre az Országgyűlés előtt. Nem hiszem, hogy ezzel bárkinek is problémája lehetne. A kormány ezt nyilván mérlegelni fogja. Én azt tudom mondani, hogy ez természetes igény.

Egyrészt az ellenzéki képviselők, másrészt a kormányzat részéről természetes igény, hogy a kormány a közpénzzel elszámoljon, s ha ez megtörténik, akkor ezt a tételt lezárhatjuk.

Még egy dolgot szeretnék szóba hozni. Ellenzéki képviselőtársaim úgy beszéltek erről a kiadásról, hogy elfolyt a pénz. Szó sincs erről! A kiadás döntő része - ahogy Cser-Palkovics képviselő úr és Ékes képviselő úr is utalt rá - az ingatlanban megtestesül. Jelentős ingatlanvásárlást kellett eszközölni azért, hogy meglegyen a projekt megvalósíthatóságának a területe. Azt az ingatlant senki nem viszi el, senki nem lopta el, senki nem adta oda ingyen bárkinek. Ez az ingatlan az állam tulajdona, és a piaci folyamatokat ismerve azok a ráfordítások, amiket eddig eszközöltünk, jelentős mértékben növelik ennek az ingatlannak az értékét.

Vagyonvesztésről tehát nem lehet beszélni, hiszen ez a fővárosnak egy értékes területe, és azokkal az elgondolásokkal, amiket a tervezők felvázoltak a projekt előkészítése kapcsán, ezt a területet előbb-utóbb lehet úgy értékesíteni, hogy ebből az államháztartásnak semmiféle kára nem származik. Ha korrektek vagyunk, akkor abban is korrektnek kell lenni, hogy ne úgy tálaljuk a közvélemény felé, hogy kidobott pénz a 7 vagy a 10 milliárd forint, mert sem az ingatlanvásárlás, sem pedig az ingatlannak, illetve magának a projektnek az előkészítése nem kidobott pénz, az jelen pillanatban tőkeként itt van az államháztartáson belül, és adott esetben képes úgy hasznosulni, hogy ebből kára - még egyszer mondom - senkinek ne származzon.

(19.40)

Ezzel együtt kérem, hogy támogassák a kormány által benyújtott javaslatot, arra pedig ígéretet teszek, hogy a legnagyobb toleranciával fogjuk kezelni a módosító indítványokat, s azon vagyunk, hogy minden fillérről elszámoljunk. Ez a kötelességünk.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu