TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hazánkban jelenleg évente hétezer amputációt végeznek érrendszeri problémák miatt, amit ha százezer lakosra vetítünk, éppen háromszorosa a nyugat-európai műtétek számának. Különböző becslések szerint az országban körülbelül 800 ezer artériás beteg él, minden második érintett állapota súlyos. Az egyik leghatékonyabb kezelési forma a szén-dioxidos gázfürdő, amellyel az eddigi vizsgálatok szerint 200 súlyos betegből csaknem 180-nál sikerült egészségjavulást elérni.

A járástávolság növekedése mellett figyelemre méltó az is, hogy a kezeltek csökkenteni tudták az addig rendszeresen szedett drága gyógyszerek mennyiségét. A természetes szén-dioxid-gyógygáz az érszűkület kezelése mellett segítséget nyújthat az érelmeszesedésben és a magas vérnyomásban szenvedőknek is. A hátránynak hitt természeti kincs - Marx Györgynek, az ELTE azóta elhunyt fizikaprofesszorának köszönhetően - ezreket menthet meg az amputációtól.

Tisztelt Államtitkár Úr! Reménykedhet-e a több százezer érbeteg, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár társadalombiztosítási támogatásban részesíti a szén-dioxidos gyógygázkezelésre szorulókat?

Tisztelettel várom válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu