FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az expozémban sem rejtettem véka alá, hogy vannak még lefedetlen kérdések. Remélem, a kívülálló nem azt látja, hogy még sokat vitatkozunk ezen, hiszen összegészében úgy merem tippelni, hogy 95-98 százalékban teljes az egyetértés. Csak tényleg azért, hogy az ötpárti egyetértés mellett még felvillantsuk, hogy milyen szakmai, technikai uniós követeléseknek szeretnénk megfelelni, illetve az ezekről vallott nézetek mennyiben különböznek akár a minisztérium felfogásában, akár pedig a szakmai szervezetek felfogásában.
(17.10)
Nagyon szépen köszönöm a minisztérium hozzáállását, az előzőekben, tehát a háttértárgyalások során tanúsított hozzáállását is. Habár megjegyzem Bedő Tamás képviselőtársamnak, hogy az expozémban én is külön megköszöntem államtitkár úr és a mögötte álló FVM szakmai segítségét, de most is megteszem, hogy itt a parlament keretében erősítette meg a kormány támogatási szándékát. És természetesen köszönöm mindegyikük felszólalásában ezt a támogató szándékot.
Engedjék meg, hogy néhány konkrét felvetett gondolatra is reagáljak. Valóban véleménykülönbség van közöttünk a notifikáció kérdésében. A kormánynak ebben a mozgástere jóval kötöttebb, ezt mi képviselők elismerjük. Keressük meg azt a technikailag jó megoldást, amelyben a kormány presztízse nem sérül az uniós döntéshozók előtt, mi pedig a szándékunkat elérjük egy időben elfogadott törvénnyel.
Államtitkár úr változatlanul jelzi, hogy a Pálinka Nemzeti Tanács működtetéséhez nem kellene egy önálló, nevesített költségvetési rész. Mi ezzel egy picit kacérkodunk. A hozzászólók is utaltak arra, nem lenne baj, ha tisztáznánk, hogy hosszú távon stabilan kiszámítható legyen ennek a tanácsnak a működtetése. De nem csak az övé, hiszen majd a marketingstratégia kérdésköréből adódó feladatok ellátásához - tehát a hosszú távú programokhoz - igenis szükséges, hogy egy stabil költségvetéssel rendelkezzünk, amiből kalkulálni lehet, hogy az egyes kitűzött feladatokra mennyi forrás áll rendelkezésre az adott évben, valamint a promóciós rendezvények, az országos szintű rendezvények és természetesen a klasszikus marketingeszközök bevetésére mekkora a fedezet.
Amiről államtitkár úr említést tett: igen, szeretnénk, ha az elemzések pontos végrehajtása érdekében a VPOP-tól adatokat kapna a Pálinka Nemzeti Tanács. Úgy gondolom, hogy ehhez semmilyen rendszerszintű átalakítás, adatszolgáltatási módosulás, változás nem kell. Éppen ezért juttattuk el az FVM-hez is a jelenleg VPOP által igényelt adatszolgáltatási kötelezettséget a pálinkafőzdék részéről. Ebben sokkal több adatot sokkal részletesebb bontásban kér a VPOP, mint amennyit anonim módon, tehát nevesítés nélkül, összegészében kérne majd át a Pálinka Nemzeti Tanács. Az igazi lényeg talán az, hogy lássuk, melyik fajtákból, milyen típusú pálinkákból mennyi került lefőzésre, és közben látnánk a piaci igényeket, és hogy hogyan reagál a piac. Mi ezt vissza tudnánk közvetíteni az érintett vállalkozások, a főzdések felé, hogy errefelé menjenek, mert úgy néz ki, most ez a hajlandóság a fogyasztók körében. Ilyen értelemben kérjük ezeket az adatokat. S mint említettem, semmilyen átalakítás, információbekérés- és információtárolás-átalakítás nem kell, mert ezek az adatok jelenleg is rendelkezésre állnak a VPOP-nál.
Bedő Tamás képviselőtársam jogosan említette meg azokat a kérdéseket, amelyekben majd a parlamentnek kell döntenie, például a Pálinka Nemzeti Tanács funkcióját. Valóban, nem új hatósági szervezetet szeretnénk létrehozni, hanem egy olyan koordináló és az államigazgatási szervekkel együttműködő, a figyelmüket felhívó, de helyettük el nem járó szervezet jönne létre, amely a pálinka ügyéért aggódik napról napra. Szeretnénk, ha ez egy olyan erős, hiteles testület lenne, amelynek a szavára mindenki odafigyel és elfogadja azt, kezdve a gyümölcstermelőtől egészen a kereskedelmi végpontig, amikor a fogyasztó hozzájuthat ehhez a termékhez. Szeretnénk, ha a Pálinka Nemzeti Tanács ezt az utat mindig is végigkövetné, és ha negatív értelmű megjegyzést, kritikát, véleményt tesz, az olyan súlyú legyen, hogy annak morális következménye legyen a pálinkástársadalomban, és ha ennél súlyosabb következményei lesznek, akkor az illetékes hatóságokhoz is - amelyek felügyelik ezt mint élelmiszer-biztonsági területet például az ÁNTSZ, vagy pénzügyi, jövedéki vonatkozásban a VPOP - meg kell tennie a szükséges lépéseket a Pálinka Nemzeti Tanácsnak. A mi felfogásunk szerint ő maga értelemszerűen nem járhat el ezekben az esetekben.
Bedő Tamás képviselőtársam kitért a pénzügyi háttérre. Én magam hajlok a fix megfogalmazásra, hogy a marketingeszközök vonatkozásában egyértelmű legyen a nemzeti tanácsnál a működtetéshez szükséges pénz. Megjegyzem, itt szóba került a pálinka minőségének a vizsgálata. Technikailag ma már létezik olyan laboratórium, amelyik ezeket meg tudná vizsgálni, de ezek nagyon költséges dolgok. Mi úgy gondoljuk, hogy a működtetési, marketingeszköz-költségből valószínűleg áldozni kell arra is, hogy a nemkívánatos jelenségeket vizsgálati úton kiszűrjük. Egy-egy vizsgálat százezres nagyságrendű, ezért jószántából nagyon nehezen fogja ezt bárki elvállalni, ha nem látja azt, hogy erre a célra tudunk pénzalapot biztosítani. És ez nem is fogja visszatartani a nemkívánatos jelenségektől az egyes piaci szereplőket, ha azt látják, hogy úgyse tudják ellenőrizni, hogy mi is van abban az üvegben, és megfelel-e a címkén feltüntetett tartalomnak.
Itt köszönöm meg a Fidesz-frakció részéről Császár Antal támogató hozzászólását. Jó lenne, ha a Pálinka Nemzeti Tanács valóban operatív testület lenne, és véleményünk szerint elég lenne 13 fővel ennek a felállítása. Változatlanul szükségét látjuk annak, hogy a Földművelésügyi Minisztérium delegáltja mellett a Pénzügyminisztérium delegáltja is ott legyen. Mi, szakmai szervezetek a Pénzügyminisztérium delegáltja alatt a VPOP-t értjük. A VPOP-val a hétköznapokban rendkívül szoros és jó a pálinkástársadalom kapcsolata, mert ennek a társadalomnak érdeke, hogy felfedje a nemkívánatos jelenségeket, hiszen itt konkurenciaharcról is szó van - ezt mondjuk meg őszintén -, hiszen vannak, akik megpróbálják az adókat kikerülni. Az nem kívánható meg egyetlenegy becsületes pálinkásvállalkozástól sem, hogy az adott jogszabályoknak megfelelően mindent betartson, amikor azt látja, hogy körülötte ezt nem mindenki teszi meg. Ilyen szakmai együttműködés jelenleg is folyik mind a négy országos érdek-képviseleti szervezet és a VPOP között, ezért nevesíteni tudjuk, hogy a VPOP-nál kik a legjobban hozzáértők azok közül, akik ezzel a területtel foglalkoznak. Nagyon örülnénk, ha a szakmai konzultációkban a Pálinka Nemzeti Tanácsban tagként részt vennének. Úgy érezzük, elengedhetetlen lenne az ő iránymutatásuk, mert hihetetlenül nagy rálátásuk van a nemzetközi jogviszonyokra, a hazai belső viszonyokra, a jelenségekre, amiket a VPOP elég sűrűn fel tud fedni, és jelezni tudja a pálinkástársadalomnak, hogy ha egy ilyen dolog megjelenik, akkor arra hogyan kell reagálni. Tehát mi szükségesnek tartjuk azt, amit Császár Antal is elmondott.
Megköszönöm Velkey Gábor képviselőtársam és az SZDSZ-frakció támogatását. Számunkra is fontos - s itt eljutunk Gyenesei István képviselőtársam gondolatához -, hogy egy védett termékről van szó. Jó lenne, ha kellően komolyan gondolnánk, hogy Magyarországnak nem sok védett nemzeti terméke van. Remélem, ez a törvény stabilizálni fogja, hogy hogyan viselkedünk ezzel a termékkel Magyarországon, amikor majd kezdünk kifelé kacsingatni a nemzetközi piacra, és ott egy imázsterméket kívánunk létrehozni. Már sokszor említettem, hogy Skóciáról azonnal a whisky, Franciaországról meg a konyak jut eszünkbe, amikor szeszes italról beszélünk. Azt gondolom, eljön az ideje annak - mert minden adottságunk megvan hozzá, magyarul kitűnő a termékünk, a pálinka -, hogy ezt a terméket megismertetve a szélesebb fogyasztói közösséggel határon túl is, Magyarországhoz tudatilag azonnal hozzá kell hogy kapcsolják a pálinkát. Ennek rengeteg eleme van, remélem, hogy a nemzeti pálinkastratégiát kidolgozók majd utat is mutatnak arra, hogy a külföldi magyarországi képviseleteknél alapvető legyen, hogy a vendégeket jó minőségű pálinkával megkínálják, és hogy ez a diplomáciai testületeinknél is szokás legyen.
(17.20)
És amikor mi fogadunk vendégeket, kötelező legyen, hogy a kínálatban benne szerepeljen. Természetesen ott kell szerepelni az ismert nemzetközi hírű italoknak is, de anélkül magyarnak lenni, vendéget fogadni, hogy a pálinkát ne kóstoltatnánk meg vele, nem illik; én úgy gondolom legalábbis, hogyha komolyan gondoljuk a pálinka következő útját az elkövetkezendő időszakban.
És köszönöm, mi is úgy gondoljuk, hogy a forrásoknak valahol garantáltnak kellene lenni. Ezen vitatkozhatunk, hogy mekkora ez az összeg. Nyilvánvalóan politikusok vagyunk, tudjuk a költségvetés helyzetét, lehetetlent ne kívánjunk. Ezért is láttam szívesen a módosító indítványok között egy olyant, amely korlátozza az eddigi, felvillantott nagyobb étvágyat - ha szabad így fogalmaznom - a marketingforrások tekintetében. Talán már ez a százmilliós nagyságrendű összeg az, amin tényleg el lehet vitatkozni, hogy ez legyen stabil. Ez nem azt jelenti, hogy azonnal automatikusan áttolni a Pálinka Nemzeti Tanácshoz, hanem igenis mint főkoordinátor, az FVM, és sok ponton nevesítjük az FVM mindenkori miniszterét mint felelőst ennek a szervezetnek a működéséért, az FVM költségvetésében legyen meg ez az összeg, de ez fixen kerüljön át például a jövedéki összegből a Pénzügyminisztériumtól az FVM keretébe. Onnantól kezdve a pálinkástársadalom megnyugszik, én úgy érzem, amikor tudjuk, hogy ezen belül a Pálinka Nemzeti Tanácsban az FVM két képviselője a terveink szerint részt vesz, meg tudjuk beszélni, hogy ez az akkor majd adott összeg milyen területre, hogyan kerüljön felhasználásra.
És dr. Gyenesei István képviselőtársamnak is köszönöm a több pontra kitekintő felszólalását. Jó lenne, ha marketingstratégiának általánosan el tudnánk fogadtatni, hogy az igényes fogyasztók itala a pálinka. Hihetetlen mélyről jön a pálinka, nekünk néhány éves tanulmányunk van arról, hogy mit gondolnak az átlagfogyasztók a pálinkáról, és sokszor sajnos nagyon negatív jelzővel illették.
De miért? Azért, mert még nem volt az a törvény, ami rendezte volna, hogy mi a pálinka. És szerencsétlen fogyasztók azt hitték, hogy pálinkát isznak, amitől aztán lett nekik különféle problémájuk, bajuk, a hideg kirázta őket, és egyéb, és ehhez még jó néhány negatív jelzőt hozzátehetnénk, és azt gondolták, hogy na, ha ez a pálinka, akkor ez nekik nem kell. Ezt én meg is értem, mert az ne is kelljen, ami ilyen negatív érzületi hatást vált ki a fogyasztás következtében.
De az, amiről Gyenesei István beszélt, az pedig igenis célunk, a törvény által legalábbis, hogy megismertessük, éreztessük, ismertessük az emberekkel, a fogyasztókkal, hogy mit gondolunk mi egyáltalán a pálinka címszó alatt, és hogy mi az a minimum, amikor azt mondjuk, hogy na, ezt már érdemes megkóstolni. És természetesen, ha a pénztárca bírja, nagyon különleges pálinkáink vannak, tízezer forintos pálinkák is vannak már a piacon, mert meg kell érteni, ez nem lehet olyan termék, amit nagyon olcsón kívánok, hogy én hozzájuthassak. Lehetnek alaptermékek, de a különféle változatok, az érlelések és még sok minden nagyon megnövelheti ennek a pálinkának az értékét.
A szakmabeliek tudják, hogy egy-egy bogyós gyümölcsből nagyon nehéz pálinkát főzni, azért, mert nagyon kicsi a kihozási aránya, tehát eleve nagyon drágán tudom megvenni a gyümölcsöt, és nagyon kevés lesz belőle a szesz, amit végül is pálinkának le fogunk főzni. Ennek nem lehet néhány száz vagy néhány ezer forintos a boltba kerülési értéke. Ezt tudomásul kell venni, de ezt meg kell értetni a fogyasztókkal is.
Konkrét kérdések, felvetések is hangzottak el Gyenesei képviselőtársam részéről. Azt gondolom, hogy Ausztriával nem lesz probléma. Való igaz, hogy mi ezt írjuk a törvényben, hogy mit tekintünk mi pálinkának, de az Unió viszont egy magasabb rendű jogszabályban rendezi Ausztria kérdését abban, hogy ő kizárólag a sárgabarack esetében írhatja rá, hogy pálinka - és ezt rendezi neki a kérdéskör -, négy tartományban előállított pálinka esetében. Ezek határ menti tartományok, magyarjaink - hogy így mondjam - ott is ismerik a pálinkafőzés tudományát, Kárpát-medencei hagyomány. Ausztria abban járt élen, hogy ő időben gondoskodott róla, hogy ezt a védelmet a négy tartomány megkapja, és így együttesen dolgozunk ausztriai barátainkkal, hozzátéve, hogy a szakmailag amúgy is konzultatív kapcsolat máris kialakult, de kell is hogy kialakuljon, hiszen az Unió kötelezettsége szerint hét éven belül a pálinka technológiai leírását az EU-hoz be kell nyújtanunk. Ez majd egy komoly feladata lesz a szakmai szervezeteknek, és ebben föltétlen kell Ausztriával konzultálni, mert ő érintett a pálinka technológiai leírásának a kérdésében.
Ausztriával egyébként nincs problémánk, nagyon békésen oldottuk meg idáig az együttműködést. Talán sokkal egyszerűbb volt, mint a tokaji kérdéskör a szlovákokkal, ezt hozzáteszem. Ennél gördülékenyebben mentek ez idáig az ügyek, és azt gondolom, ezután is.
Hogy a hungarikumok kérdéskörébe hogy kerülhet a pálinka, ez egy jó kérdés, de sajnálatos módon - ezt már itt többször elmondtam az előző ciklusban - nincs definiálva, hogy mik a hungarikumok Magyarországon. Nincs ilyen törvényünk. Most van egy határozati javaslat bent, ha jól láttam, ennek is újólag majd neki kell futnunk. Tehát addig nem tudunk definiálni, nem tudunk rendbe iktatni valamit, hogy hungarikum vagy nem hungarikum, amíg nincs meg a definíciója, és borzasztó nehéz lesz ezt a definíciót meghatározni, hogy ki mit gondol a hungarikumok alatt. Én ezt valahogy úgy fogalmazom meg, hogy mindaz, ami ránk, magyarokra tradicionálisan jellemző, másokkal nem összekeverhető. A pálinka biztosan ilyen, ezt mi tudjuk, hogy hungarikum, de konkrét definíciója a hungarikumoknak jelenleg jogszabályi szinten nincsen.
Egy technológiai kérdés is fölmerült, hogy esetleg a szeszesitalgyártásnál nem eléggé elkülönült a pálinka technológiai gyártása. Erről a jövedéki törvény viszont kötelezően gondoskodik, ennek el kell különítve lenni. Olyannyira, hogy nemcsak az, hogy egy nagy kategória, mint szeszesital és pálinka teljesen külön technológiával és zárt rendszeren elkülönítve kell hogy a párlás megtörténjen, hanem például mondok egy konkrét esetet, egyik pálinkafőzdés barátunknál, aki főzet bérfőzésben is, és készít kereskedelmi főzésre is végterméket, azaz palackoz, a három főzőüstből egyben csak a bérfőzést végezheti, és a másik kettőben végzi a kereskedelmi főzést. Ez fizikailag ugyan egy légtérben van, de fizikailag teljesen külön csősoron, csőkígyón kell hogy menjen a folyamat, és teljesen külön gyűjtőedénybe, értelemszerűen teljesen külön számlálón is. Tehát még ezt is el kell választani a jövedéki törvény értelmében, ha bérfőzést és kereskedelmi főzést végez.
És akkor a zárszóban még a pálinkához kapcsolva: talán az expozéban nem is volt időm kifejteni, de a hozzászólók is éreztették, esetlegesen az, hogy a pálinkával most itt törvényi szinten foglalkozunk, és azt gondoljuk, hogy jó lenne marketingforrásokat is találni, a nemzeti marketingstratégia következtében majd egy új utat vagy egy meghatározott utat kijelölni a pálinkának, ennek a kihatása nem csak konkrétan a pálinkafőzdések érdeke.
Miért nem? És erre már utalást itt találtunk, de én szeretném ezt még megerősíteni. Gondoljunk csak bele, hogy alaphelyzetben egy gyümölcstermelő gazdáról, egy főzdésről és egy kereskedelmi tevékenységet folytatóról kell hogy szóljon ez a történet, mert csak így lesz a gyümölcsből végfogyasztott termék, és jut el a fogyasztóhoz. Itt már látható, hogy több a szereplő. Ha a pálinkafogyasztás kultúráját és fogyasztási szokásait magasabb szintre emeljük, akkor ennek egyértelmű következménye lesz, hogy több gyümölcs kell hozzá. Tehát mondhatnám azt, hogy a mezőgazdaságnak az egyik ága érdekelt abban, hogy ez a pálinkastratégia jól sikerüljön, a mezőgazdaságból érintettek. És láthatóan a marketingpénz nem közvetlenül a mezőgazdasági termelőhöz fog menni, de mégis közvetett haszonélvezője lesz.
De ennél tovább megyek: gondoljunk csak azokra a periferikus vállalkozásokra, amelyek kapcsolhatók a pálinkakultuszhoz, ami remélem, hogy kultusz, és ezt erősíteni fogjuk. Például a gasztronómia és a vendéglátás, azt hiszem, ez olyan területe a pálinkának, amely kikerülhetetlenül az ő érdeküket is segíti, hiszen egy kuriózumról, egy érdekességről, egy megszólítási lehetőségről van szó, amikor a vendéglátó egy ilyen termékkel várja a vendéget.
De gondoljunk azokra az eszközökre, például a kiöntőkre vagy a poharakra, amelyek külön kultuszt képviselnek a pálinkások világában. Megjegyzem, az üvegeket gyártó egyik magyarországi cég - az Ajka Kristályról van szó - több évig kísérletezett azon, hogy milyen formájú legyen a pálinkáspohár, mire aztán az egyik nagyon nagy hírű étterem fő pohárnokával formázták ki és kísérletezték ki, hogy mely öblözetből milyen nyílásszárral, milyen magasságú legyen ez a kis pohár, hogyan lehet a legfinomabban kikóstolni, a megöblítés után az illatokat kiszagolni abból a pohárból.
(17.30)
Tehát ennek külön tudománya alakult ki. Ha ebben a kultúrában, a pálinkafogyasztás kultúrájában bevezetjük azt, hogy a kiöntő milyen legyen, a pohár milyen legyen, láthatólag további ágazatoknak is segíthetünk esetleg a jövőjük tekintetében.
Ezekkel a gondolatokkal együtt szeretném megköszönni, mint említettem, államtitkár úrnak és a hozzászólóknak támogató javaslataikat, és az elkövetkezendő két hétben pedig szeretnénk, hogy a módosító indítványokat hangoljuk össze, hogy egy egységes törvénytervezetet tudjunk végszavazással megszavazni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés