TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Nagyon rövid kívánok lenni. Ékes képviselő úrral maximálisan egyetértek, és nagyon sok olyan gondolata volt, amit jó szívvel meg kell fogadni, mert ha a politikák fölé szeretné helyezni a romaügyet, én ebben abszolút partner kívánok lenni. Amikor azt mondjuk, hogy ez a legnagyobb problémája ma az országnak, vagy ha nemzetközi színtérre is helyezzük, az Európai Uniónak, akkor ezzel maximálisan egyetértek, és azonosulni is tudok vele. Viszont lehet látni és érzékelni azt, hogy valóban, ebben a beszámolóban számtalan olyan pont van, ami nagymértékben támogatást és segítséget kívánt nyújtani ahhoz a kormányprogramhoz, amelyik a roma integráció évtizede programot jelenti, és az NFT-s programokat, amiről Tóth Gyula beszélt. Ezek összessége azt jelenti, hogy a kitörési pontokat megtaláltuk. Természetesen sokat kell még tenni annak érdekében, hogy láthatóak legyenek azok a kezdeményezések, amelyeket most elindítottunk.

Egyetlenegy viszont fontos: az oktatás, a foglalkoztatás, a lakhatás nélkül nem lehet integrációról beszélni, és pontosan az a lényeg, hogy ez a kormány azt mondja, hogy nem külön-külön, hanem komplex módon kell kezelni ezt a témakört, és ha komplexen kezeljük, akkor lehet igazán elérni azt, hogy látható eredmények legyenek, és ilyeneket érzékeljünk. Az elmúlt időszakban tényleg nem lehetett erről beszélni, viszont ez a beszámoló már azt mondja, hogy a komplexitás egy fontos kérdés, és rámutat ennek a lényegére.

Herényi Károly frakcióvezető úrnak csak jelzem, hogy nagyon sokszor támogattuk közösen is a Farkas János Alapítványt, államtitkárságom ideje alatt minden évben támogattuk közösen is az ő kérésére legtöbbször, és az azt követő időszakban, éppen Csizmár Gábor úr miniszteri pozíciójában volt, amikor szintén kérést küldtünk el irányába, és ő támogatta a kiutazását a Farkas János Alapítványnak, illetve a fociválogatottnak, ami nagyon fontos és kiemelkedő támogatás volt. Ezért kérném, hogy pontosan fogalmazzunk ebben a kérdésben, mert nagyon sokan dolgoztunk annak érdekében, hogy ők ki tudjanak utazni, és méltóképpen képviseljék Magyarországot, a magyarországi focit, ha úgy tetszik, a nagyságát ennek a dolognak.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu