TELEKI LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság 2008. március 11-én megtárgyalta a jelentést és a beszámolót, amelyet 10 igennel, 8 nemmel, tartózkodás nélkül fogadott el.
A többségi vélemény a bizottságon belül úgy fogalmazódott meg, hogy nagyon átlátható diagramokkal, statisztikákkal alátámasztott beszámolót láthatunk és láthattunk a bizottsági ülésen, amelyben kiemelten volt jelen az a témakör, ami a választásokhoz köthető, és ami egy nagyobb terjedelemben vitaként a bizottságban is előkerült. Ez a vita többnyire arról szólt, hogy az a kedvezményes mandátum, amelyet most nem láthatunk a beszámolóban, mivel a 2005-ös választási törvénymódosításnál ez a lehetőség alkotmányjogilag nem állta meg a helyét, így nem tudott a törvényben bent lenni, illetve a költségvetésnek a megoszlása, ami a bizottságon belül szintén kardinális kérdés volt. Itt a finanszírozáson azt lehet érteni, hogy jelen pillanatban 75 százalékát alapban kapják a kisebbségi önkormányzatok, míg a 25 százalékát, illetve az afeletti részt pedig pályázni lehet.
Ez azért fontos, mert a jelenlegi kormányzat úgy gondolta - és ezt nagyon fontosnak tartják egyébként a kisebbségek, így a legnagyobb kisebbség, a cigány kisebbség is -, hogy a feladatfinanszírozási elv fontos lépés, mert igazán feladathoz van kötve, hogy azt a bizonyos pályázati forrást, amely a 25 százalék feletti részt tartalmazza, azt el tudja nyerni. Tehát így nem az a 740 ezer forintos keretösszeg állhat rendelkezésére, ami jelen pillanatban volt, hanem ennél többet is tud magának pályázat formájában a kisebbségi önkormányzatok többsége megszerezni.
A finanszírozás mellett a kedvezményes mandátumot említettem, illetve a két másik terület, ami nagyon fontos volt, a helyi és a területi választások. Első ízben volt jelen a kisebbségi önkormányzatok életében 2006-ban a területi választás, a megyei szintek létrehozása. Minden megyében tudtak létrehozni kisebbségi önkormányzatokat, a cigány kisebbségi önkormányzat megyei szinten minden megyében megalakult; ez a beszámolóban látszik is, és élesen ki van emelve. Ami nagyon fontos, hogy a megyei színtereknek a költségvetésük szintén hasonló módon biztosított az államháztartási költségvetésben, tehát mind a helyi, mind a területi szinten a költségvetések így alakultak. Az országos önkormányzatnál szintén hasonló módon kiemelten próbáljuk meg nemcsak a működését biztosítani és támogatni az országos önkormányzatoknak, hanem különböző intézmények átadását is szorgalmazza a kormányzat, és ezt a bizottságon belül is észrevételeztük, így az országos önkormányzatnál is hasonló módon intézmények átadásáról és egyéb más intézményi kereteknek a megalkotásáról van szó, amit nagyon fontosnak tartunk.
A másik nagyon fontos témakör volt a bizottságon belül az oktatás helyzete. Az elmúlt, tehát 2005 és 2007 közötti időszakban azok a számok, amelyeket láthattunk a beszámolóban, azok azt mutatják, hogy stagnálás történt, és nem voltak különösebb nagyobb pénzügyi emelkedések az elmúlt időszakban, illetve abban az időszakban, ami valóban igaz, de nagyon sok képviselő rákérdezett, más bizottságban is jelen voltam, ahol kérdezték, hogy ha az elmúlt négy évet nézzük és látjuk, akkor hogyan lehet azt látni, hogy mennyire emelkedett vagy mennyire csökkent, mondjuk, az ösztöndíjak esetében a források keretösszege.
El kell mondani azt, hogy valóban, a számok tükrében azt látjuk, hogy a kétéves periódusos rendszerben nem emelkedett kimondottan az összegek számaránya, habár 2006-ban mintegy 200 millió forinttal többet kapott a közalapítvány, a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány, mint az előző évben, tehát itt azért látszik némi emelkedés.
Az ösztöndíjaknál azért van ez a helyzet, az elmúlt napokban is utánajártam még, mivel van egy olyan elvi mechanizmusa az ösztöndíjat odaítélő alapítványnak, hogy minden egyes ösztöndíjat ki kíván elégíteni, tehát elutasítani egyetlenegy cigány gyereket sem kellett az elmúlt időszakban, ha csak a magyarországi Cigányokért Közalapítvány ösztöndíjprogramját nézzük és tekintjük. Ez azt jelenti, hogy az a pénzügyi forrás, ami rendelkezésére állt a Magyarországi Cigányokért Közalapítványnak, az elegendő volt ahhoz, hogy az általános iskolába, középiskolába és szakiskolába járó diákoknak a tanulmányi ösztöndíját tudja finanszírozni.
Persze itt felvetődött az, hogy a főiskolai helyzetből adódóan talán kellene majd bővíteni a következő időszakban. Amit nagyon fontosnak tartok jómagam is, hogy a következő költségvetési évben valószínűleg számítani kell arra, hogy egyre több főiskolai diák van a magyarországi romák körében, ami nagyon nagyfokú előrelépés, ezért azt gondolom, hogy arra mindenképpen oda kell majd figyelnünk, hogy az ösztöndíj további bővülését eredményezze a költségvetés is, tehát a főiskolai, egyetemi hallgatók számára próbáljunk meg biztosítani ösztöndíjprogramot.
Az óvodai ellátásról, mivel nagyon fontosnak tartja a kétéves beszámoló, hogy óvodától egészen egyetemig bezárólag érjünk el olyan lehetőségeket, hogy valóban a legkisebb kortól próbáljuk meg megteremteni a lehetőségét, feltételét annak, hogy a cigány gyerekek - elsősorban itt is kiváltképp a cigány gyerekekre gondoltunk - lehetőséget kapjanak arra, hogy az óvodai ellátást minél korábban tudják igénybe venni, annak érdekében, hogy az általános iskolai tanulmányaik, illetve a középiskolai vagy a felsőfokú tanulmányaik sokkal sikeresebbek legyenek, mint amit az eddigi helyzet mutat, ami egyébként valóban nagyon rossz és nem lehet mértékadó, amit láthattunk és érzékelhettünk a magyarországi oktatási helyzetben. Tehát ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy az óvodától az egyetemig bezárólag mindenképpen a roma gyerekek esélyt kapjanak arra, hogy tanulhassanak.
Az integrált oktatás és a szegregált oktatás szintén előtérbe került a bizottsági ülésen. Az integrált oktatáson belül pályázni lehet integrált normatívára, ami nagyon fontos jelenség. Viszont itt is megállapítható az, hogy továbbfejlesztését kell hogy majd a következő időszakban megtegyük, mégpedig azért, mert ezt - mint ahogy említettem - pályázati forrásból lehet megfinanszírozni.
(11.40)
Itt majd esetlegesen akár normatív, akár egyéb más formát kell még továbbgondolásként eszközölnünk annak érdekében, hogy akik valóban integrált oktatást kívánnak végrehajtani, azoknak lehetőségük legyen az integrált oktatás feladatainak ellátását kellő szakmaisággal végrehajtani.
A szegregált oktatás nagyon sarkalatos kérdés, és több ízben előtérbe került már itt, a parlamentben is, amelyet nagyon nehezen lehet megválaszolni. A szabad iskolaválasztás lehetősége többnyire behatárolja azt, hogy ezek a szegregált oktatási helyzetek kellőképpen legyenek kezelve úgy, hogy ne lehessen azt látni, hogy ahol a cigány gyerekek megjelennek, onnan tömegesen viszik el a nem cigányok a gyerekeiket. Ezt nehezen tudjuk kezelni, mert mint említettem, a szabad iskolaválasztás lehetősége ott van, és lehetőségként bárki oda viszi a gyerekét, ahova akarja. Felmerült a kérdés az elmúlt évben, hogy talán kellene körzetesítést megoldani. Ezzel sokan nem értenek egyet, sokan egyetértenek. Azt gondolom, a jövő kérdése, hogy ebben a kérdésben hogyan lehetne előbbre lépni.
Zárszóként mondanám, hogy a roma évtized program elindítása megtörtént, és folyamatosan - éppen a 2006-2007. évben - átvette az elnöklését a magyar kormány, így a roma évtized kilenc országának irányító hatósága Magyarországon volt. Ez nagyon fontos, mert nemzetközi színtéren is azok a jó gyakorlati programok, amelyeket itt lehetett látni, mint például a cigánytelep-felszámolási program, az oktatásban az integrált oktatási forma, vagy éppen lehetne sorolni különböző NFT-s forrásokat, fontos alapjai annak, hogy a magyarországi cigányság, illetve az összes kisebbség, a 13 kisebbség akár a működését, akár pedig a programjaik támogatását a nemzeti fejlesztési terven, az Új Magyarország fejlesztési terven keresztül meg lehessen valósítani.
E gondolatok jegyében született meg a döntés a bizottságunkban 10 igen és 8 nem szavazat mellett. Ezen keresztül, a bizottságunk munkáján keresztül is támogatni kívánom a beszámolót, és kérem a parlamentet, hogy fogadja el a beszámolót és a jelentést.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés