VELKEY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon pozitív történet a pálinkáról, a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló törvény előkészítésének és előzményeinek története. Azért is pozitív történet, Font Sándor hosszasan sorolta az előzményeket, mert egy nagyon hosszú, tartalmas, széles együttműködés folyt e mögött a történet mögött, amely lépésről lépésre haladt előre, míg eljutott oda, hogy megfogalmazódott a konkrét törvénnyel kapcsolatos igény és a konkrét szabályozási igény.

(16.50)

A másik fontos történetelem az, hogy lám-lám, fontos nemzeti kérdésekben létezik és működik összefogás politikai értelemben is a parlamentben, én ezt is nagyon fontos történeti résznek vagy elemnek gondolom, és remélem, hogy a jövőben is lesznek hasonló ügyek. Nyilván ez azért jöhetett létre, mert valóban közös hazai, nemzeti és gazdasági érdek, ami itt a háttérben van, és ez a gazdasági érdek alkalmas terep az összefogásra és a szoros együttműködésre.

Azért is jöhet létre ez az együttműködés, mert egy védett termékről, egy levédett névről van szó, úgy gondolom, ez fontos eleme ennek a történetnek, mert erre a védelemre épülhet nagyon sok pozitív intézkedés és lépés. A védelem fontos az értékmegőrzés szempontjából, a tradíciók megőrzése és a hagyományok tisztelete szempontjából is, de nagyon fontos a védelem gazdasági értelemben is. A védett egyedi termék piacra juttatása az európai piacokon dúló verseny szempontjából is nagyon fontos elem.

És itt jön az a gazdasági kérdéskör, ami szerintem ennek az egész pozitív történetnek fontos lényegi eleme, mert a pálinka fontos nemzeti imázshordozó termék lehet, és annak kell lennie. Ahhoz, hogy ez legyen, ahhoz, hogy sikeres legyen a piacokon, ahhoz nagyon nélkülözhetetlen a garantált minőség. A törvény helyesen és nagyon kemény szabályokat megfogalmazva rögzíti azokat a minőségi elvárásokat, amelyeket be kell tartani. Rögzíti azokat az elnevezéseket, amelyek a specializált termék altípusait megnevezik. Úgy gondolom, a piacra jutás szempontjából ezek a résztermékek vagy specializált termékek szintén nagyon fontosak; és fontos a névhasználat, fontos a címkézés - erről többen beszéltek előttem -; és nagyon fontosak azok a versenyek, amelyek nemcsak a minőségi előírások betartása, a minőségi követelmény erősítése, hanem a közös marketing szempontjából is lényegesek.

Jó terméket lehet csak eladni, és ahhoz, hogy ez a termék sikeres legyen a piacokon, ahhoz jól kell eladni. Ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen háttérintézmények működnek a közös ügy mögött. Ezért tartom kimondottan fontosnak, hogy a törvény szabályozza - és immár úgy tűnik, konszenzussal, jól szabályozza - a Pálinka Nemzeti Tanácsot. Egyetértek azzal a módosulással, amely a hatósági elemektől mentesíti ezt a szervezetet, és valóban, szerintem nemcsak konzultatív, hanem érdekvédelmi, érdek-képviseleti; és az összefogás, az összehangolás nagyon fontos színterévé teszi a tanácsot.

Ez utóbbiakat legalább olyan fontosnak tartom, mint a koordinációt. Úgy gondolom, a piacra jutás szempontjából a közös marketingnek kiemelten fontos szerepe van, a közös marketinghez pedig források kellenek. A forrás még ma is vita kérdése; úgy gondolom, a források odaítélése, juttatása szempontjából ki kell hangsúlyozni, hogy garantált források kellenek, nem esetleges források. Az esetleges források a tartós együttműködésnek nem adnak megfelelő kereteket. A garantált források adnak megfelelő kereteket, ezért a garantált forrásokra helyezném a hangsúlyt. Operatívnak kell lennie ennek a szervnek, és működőképesnek. Ebből a szempontból is fontosak a források, hiszen akkor lehet működőképes a szervezet.

A szervezetnek fontos eleme a stratégiaalkotás. Fontos eleme az ajánlások, javaslatok megfogalmazása, és fontos eleme az érdekképviselet, vagyis a véleményezési jog, amely minden kapcsolódó, csatlakozó területen megfogalmazódó szabályok esetében szükséges; és az összehangolás, természetesen a szakmai szervezetek, a különböző szinten, a vertikumban szerepet játszó szervezetek között. De összehangolás a nemzeti tanács és a hatóságok között, azért, hogy a hatósági munka segítse a közös érdekek érvényesülését, segítse azt a stratégiát, amelyet alátámaszt a nemzeti tanács.

Nagyon fontos az együttműködés és az összehangolás a termelők, a feldolgozók és a piacra jutást segítő szervezetek között. Tartós, igazi piaci siker csak kiszámítható viszonyok mellett és fegyelem esetén következhet be, szerződéses fegyelem nélkül egyszerűen nincs tartós piaci siker. Ezt a szempontot is fontosnak tartom, és úgy gondolom, hogy a pozitív példa azért is fontos, mert ez más hungarikumok, más hazai termékek forgalmazói, termelői számára is olyan utat kínál, amely lehetővé teheti azt, hogy ezek a termékek az európai piacon egy összehangolt, egyeztetett marketingtevékenység eredményeként eladható terméket produkálnak, amivel segíthetik a vidéki lakosság életfeltételeit, foglalkoztatási viszonyait és a vidéki térségek egyéb szintű felemelkedését is. Gondolok itt a turizmusra és más olyan tevékenységekre, amelyek értelemszerűen kapcsolódnak a pálinkához, a Pálinka Nemzeti Tanácshoz, az emögött meghúzódó minden gazdasági tevékenységhez és részelemhez.

A vitában többen elmondták már, hogy a konszenzuskeresés milyen irányokban zajlik. Nekem meggyőződésem, hogy itt a vitában, illetve a bizottsági vitákban meg fogjuk tudni találni azokat a közös pontokat és közös megfogalmazásokat, amelyek megadják annak a lehetőségét, hogy az Országgyűlés egyhangúlag vagy nagyon széles körű támogatással fogadja el ezt a javaslatot. Meggyőződésem az is, hogy az alkalmazás során ennek a közös törvényjavaslatnak vagy majd törvénynek az eredménye érdemi piaci siker lesz, aminek következtében valóban előrelépés történik a vidéki térségekben, a turizmusban, a foglalkoztatásban és egyéb kérdésekben is.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu