DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Természetesen az ön által feltett kérdésekre abból a szakmai munícióból tudok választ adni, amit a gazdasági és közlekedési tárca bocsátott rendelkezésemre, és azokból az adatokból, amelyeket egyébként a közlekedési operatív programból nagyrészt lehet ismerni.

Egészen bizonyos, hogy a nyilvánosság számára azok a kérdések, amelyeket ön feltett, rendkívül fontosak, először nézzük tehát a 86-os főutat. A főút 11,5 tonnás burkolatmegerősítési munkáinak elhatározása a közlekedési operatív programban benne van. A híd, a műtárgyak felújítása, a kiszélesített burkolat, a csomópontok kialakítása, valamennyi, amit ön nyilván fontosnak tart és az ott élők fontosnak tartanak, szerepelnek ebben a tervben.

A gyalogjárdát illetően, amit az ön elmondása szerint én magam is fontosnak tartok, nem tudok konkrétumot mondani, mert a rendelkezésemre álló információk erről semmilyen módon nem rendelkeznek, de azt gondolom, hogy ez az ügy azért fontos, ezért azt tudom javasolni a képviselő úrnak, hogy ha mindazokat a hiányosságokat - egyébként a képviselői információi alapján a KÖZOP-hoz és az egyéb operatív programokról az információkhoz ön is hozzájuthat -, amelyeket ebben felfedez, képviselőként írásban benyújtja a tárcának, egészen bizonyos vagyok abban, hogy kap érdemi választ erre.

Ami a Tornyiszentmiklós és országhatár között M70-es autópályával kapcsolatos információkat jelenti, ön nyilván tudja, hogy ez a rész már elkészült, ugyanakkor az alsóbbrendű utak átmeneti forgalma mindaddig, amíg itt ez az átalakítás zajlik, bizony a Lédics-Lenti-Tornyiszentmiklós útvonalon problémákkal jár (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és ezeket az átmeneti gondokat, azt gondolom, mindenképpen csak addig kell viselni, ameddig ezek az új szakaszok el nem készülnek.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu