DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az Eurostat egyik legutóbbi jelentéséből az derül ki, hogy Magyarországon a vidék a fővároshoz, illetve a közép-magyarországi régióhoz képest leszakadóban van. Az Eurostat 2005. évről szóló 19/2008. számú közleményének adatait összevetve az előző évivel az derül ki, hogy az EU-átlaghoz képest az egy lakosra jutó GDP Magyarországon egyedül a közép-magyarországi régióban növekedett. Az ország többi részén csökkent ez a mutatószám. A legrosszabbul a Nyugat-Dunántúl járt, bármilyen hihetetlen. Itt 3 százalékponttal kisebb lett az előző évihez képest az egy főre jutó GDP.
Megdöbbentő a jelentéseket olvasni. Az adatok egyértelműen azt igazolják, hogy nem a területi különbségek csökkentését, a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatását szolgálta az EU-pénzek felhasználása és az MSZP-SZDSZ-kormány politikája. Nem véletlenül idéztem a parlamentben az egyik felszólalásomban az Ószövetséget, miszerint az ország legfőbb haszna a földművelést kedvelő király. Ez a mi viszonyainkra lefordítva azt jelentené, hogy esetünkben az ország legfőbb haszna lenne egy vidéket kedvelő miniszterelnök. Sajnos, ez ma Magyarországon hiánycikk.
A számok azt mutatják, hogy térségünk országaiban máshol sikeres volt a különbségek csökkentése, tehát nem varrhatjuk a globális folyamatok és más egyéb, rajtunk kívül álló tényezők nyakába a vidékfejlesztésnek ezt a számokkal alátámasztott kudarcát. Magyarországon nőttek a területi különbségek. A vidék hátrányos helyzetben van, és ez sajnos tény. Aggodalommal várhatjuk a következő évek adatsorait is, hiszen ismerjük a mezőgazdaság helyzetét, a válságágazatokat és az ágazathoz kapcsolódó más területek válságát, amely minden bizonnyal rontani fogja a vidék mutatóit.
A miniszter úr egy korábbi kérdésemre válaszolva elismerte - akkor ő volt itt a parlamentben -, hogy valóban keveset foglalkoztak a vidékfejlesztéssel, mármint a minisztériumban. Pontosan azt válaszolta, hogy azért nem foglalkoztunk az elmúlt fél évben igazán intenzíven a vidékfejlesztéssel, mert meg kellett alapoznunk azokat a forrásokat, amelyeket erre a célra fordítani lehet.
Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon szeretném, ha egyszer elmondhatnánk azt, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium valóban vidékfejlesztési csúcsminisztérium. Kérdezem: mire alapozzák a vidékfejlesztési politikát? Mi a garancia arra, hogy az EU-források valóban a vidék fejlesztését fogják szolgálni? Elemzik-e az eddigi források felhasználásának hatékonyságát? Van-e mód arra, hogy a tárca, a mi tárcánk elfogadtassa a kormánnyal, hogy Magyarország nem lehet sikeres leszakadó vidékkel?
Várom szíves válaszát. (Közbeszólás a KDNP soraiból: Kiváló! - Taps a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés