GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Azt gondolom, egyikünk előtt sem rejtély az, hogy a gazdaság kifehérítése miért fontos dolog. Vissza lehet nyúlni két évtizedet, meg lehet nézni különféle becslési adatokat, hogyan is nézett ki az 1990-es évek elején ez a helyzet. Nagyjából kutatási eredmények, becslések azt támasztották alá, hogy körülbelül a bruttó hazai nemzeti terméknek a 30 százaléka ebben a szférában teremtődött.

Ha ma megnézzük ezt a helyzetet, akkor ugyancsak kutatási eredményekre, becslésekre hivatkozva 16-18 százalékpontosnak mondható ez a nagyságrend. Ez is hatalmas. Ez is olyan mértéket ölt, amely elkerülése vagy további csökkentése igen nagy eredményeket hozhat mindenki számára. Miért is fontos ez? Fontos ez egyrészt azért, mert mindenki számára kézzelfogható eredményeket hozhat. A politika számára azért, színétől függetlenül, mert olyan rejtett tartalékokat nyit meg, amelyek a későbbiekben lehetőséget adnak társadalmi feladatok ellátására. A gazdálkodó szervezetek számára pedig azért, mert hitem szerint messze többségében vannak ebben az országban a tisztességes gazdálkodók, a tisztességes tevékenységet folytató vállalkozások. Ennek eredményeképpen tehát, ha azok, akik versenypozicionális előnyre tesznek szert nem korrekt módon, szorítottabb körülmények közé kerülnek, akkor nyilván a másik oldalról azokat segíti ez a folyamat, akik tisztességesen teszik a dolgukat.

Harmadrészt pedig és nem utolsósorban, maguk a munkavállalók, az egyes ember az, aki haszonélvezője még, és talán ez a legfontosabb, hiszen ezen keresztül a kiszolgáltatottságuk az egyes embereknek is csökken. Ha nem mást, csakis az elmúlt esztendők sajátosságait nézzük, ha mondjuk, a 2007-es esztendő eredményeit nézzük, akkor látható módon szembeötlik az, hogy mintegy 200 ezer emberrel többen fizetnek járulékot. Több mint 130 ezer olyan alkalmazott van ebben az országban, bővült jelleggel, akik után a kétszeres minimálbér után fizetnek járulékot. 14 százalékkal csökkent a veszteséges vállalkozások száma. De ha még konkrétabb munkaügyi ellenőrzéseket veszünk elő, akkor azt láthatjuk, hogy mintegy 58 ezer vizsgálatból 42 ezer olyan eset volt, ahol a munkáltató valamilyen értelmű szabálytalanságot elkövetett a foglalkoztatás tekintetében. Ha a munkavállalók számát nézzük, akkor ez fajsúlyosabban köszön vissza, több mint 740 ezer ember esetéből gyakorlatilag 370 ezer ember ennek a szabálytalan foglalkoztatásnak volt az alanya.

Hozzá kell tenni azt is persze, hogy nem ez a lényeg, hanem sokkal inkább az, hogy a feketefoglalkoztatás tekintetében a hatóságok a feltáró tevékenységüket eredményesen végezték, hiszen a tavalyi esztendőben mintegy 73 ezer feketén foglalkoztatott embert értek utol, amely kiküszöbölése nem az emberek ellenében, hanem pontosan a helyzet feltárása okán az emberekért születik meg. De nem elég a hatósági tevékenység. Partnerekre van szükség, köztestületekre, kamarákra, gazdasági érdek-képviseleti szervezetekre, olyanokra, akik a saját érdeküket felismerve ebben az együtt gondolkodó és együtt cselekvő folyamatrendszerben részt vesznek. És persze, szükség van a pozitív diszkriminációk sokaságára is, mondjuk, azokban a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben, ahol a foglalkoztatási oldalról szorított helyzetek vannak jelen időszakban, és voltak akár az elmúlt két évtizedben.

De mindezek mellett, ha nemcsak a foglalkoztatás aspektusát nézzük a dolognak, hanem úgy összegészében a gazdaság kifehérítésének a kérdéskörét, akkor természetes az, hogy a nettó adókülönbözetek megállapításánál, azok mértékeinek az életre hívásánál elengedhetetlen fontossággal bír az is, hogy ezek a források hogyan és milyenképpen kerülnek felhasználásra, mennyire a társadalom azon típusú kérdéseihez illesztődnek hozzá, amelyek szorítandó, megoldandó és a priorált feladatsor sokaságában vannak jelen.

(13.10)

Ezt a kérdéskört, tehát a gazdaság kifehérítését, a gazdaság fehérítésének a maximalizálását azért forszírozom, mert úgy hiszem, azt gondolom, hogy az ebben a folyamatrendszerben való előrehaladás egyértelműen segíti azoknak az ügyeknek a szolgálatát, amelyek a politika színterén és a politikától függetlenül is a társadalom elvárásaihoz illesztett ügyek kapcsán, azokhoz illesztetten válhatnak működőképessé.

Azt gondolom, miniszter úr e tekintetben fog ebben a kérdésben majd választ adni a felvetett kérdéseimre.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nagyon jó! - Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu