GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Mélyen tisztelt Elnök Asszony! Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőház! Hölgyeim és Uraim! A kormányzás különböző érdekek összeegyeztetése a vallott, képviselt értékek világán belül; sokfajta egyéni és csoportérdeké, rövidebb és hosszabb távú érdeké. A politikának éppen az a szépsége, ami a nehézsége is: hogyan lehet ebben a sokfajta érdekvilágban és ebben a nagyon színes értékvilágban egyszerre nyugalmat teremteni és változást hozni. Valóban, ez időnként nem könnyű és konfliktusos.

Az a kormánykoalíció, amely ma kormányoz, 2006-ban azt mondta, hogy Magyarország számára a változások sorozatára van szükség ahhoz, hogy Magyarország erősebb és sikeresebb legyen; ha úgy tetszik, alkalmazkodásra vagy - divatos szóval - reformokra. Most, 2008-ban a kormánykoalíció pártjai ugyanezt gondolják. Azt gondolják, hogy az akkor kitűzött célok helyesek voltak. Egyszerre kellett szolgálni a biztonságot, és egyszerre reformok sokaságát kellett indítani.

Miről szólt az a beszéd, amire ön is utalt? Döntően azt a kérdést járta körül, hogy vajon az elmúlt két év vitái, konfliktusai, nehézségei indokot adnak-e arra, hogy azt mondhassuk, kevesebb reform kell Magyarországon, kevesebb változás, kevesebb alkalmazkodás. Van, aki azt mondja, hogy igen, ez a válasz. A mi válaszunk - és az én személyes válaszom is - az volt szombaton, hogy nem kevesebb reform kell, de több biztonság kell. Úgy kell politizálni, hogy egyetlenegy polgár se érezhesse azt, választani kell a nemzet hosszú távú érdekei és az ő személyes rövid távú érdekei között. Ezt a konfliktust feloldani valóban nagyon nehéz.

Az első két évben, amikor egyszerre kellett gyors egyensúlyt teremteni és változásokat elindítani, nagyon sokszor szembekerült egymással a nemzeti érdek és az egyéni érdek. Arról szólt a szombat, és ezt képviselem ma is, hogy a célok feladása nélkül olyan új megoldásokat, olyan eszközöket kell választani, amelyek ezt a konfliktust nem idézik elő: egyszerre szolgálni nemzeti érdeket, és egyszerre megfelelni a személyes érdekeltségnek. Ha úgy tetszik, bársonyosabb reformok kellenek; ezt a kifejezést használtuk.

A magyar egészségügyben szükség van átalakításra, ezt egyikünk sem vitatta 2006-ig, és ma is azt gondolom, hogy szükség van. Azt is gondolom ugyanakkor, hogy az átalakítás folyamatában, miközben nagy intézményeket, szerkezeteket alakítunk át, törekedni kell arra, hogy ez ne járjon együtt a hétköznapok biztonságának csorbulásával, hogy ne érezhesse senki azt, jó, jó, hogy van reform hosszú távon, de nem akarom, hogy ez minőségromlással járjon, nem akarom, hogy a kiszámíthatóság csökkenésével járjon. Nem a célokat kell feladni, hanem meg kell hallani azt, amit az emberek mondanak, hogy ez a teher, ez a megoldás így túlságosan sok. Az eszközökön lehet is és kell is változtatni.

Nagyon fontosnak gondolom, hogy amikor egy kétéves időszakot lezárunk, akkor együtt legyen benne az elemzés és értékelés, legyen benne az önkritika is - szerintem helyenként megengedhető az irónia is -, és legyen benne ilyen módon politikai intellektuális alap, hogy merre menjünk tovább. A kormány és a kormány pártjai a következő két évre vonatkozó politikájukban azt tartják szem előtt, hogy egyszerre szolgálni az ország hosszú távú érdekeit, és átalakításokat végezni az oktatásban, a felsőoktatásban, az egészségügyben, a szociális rendszerben, az adó- és járulékkérdésekben, szolgálni az egyensúlyt, megőrizni a konvergenciaprogramot és szolgálni a növekedést, de mindezt úgy, hogy összhangban legyen az emberek hétköznapi biztonságérzetével.

(13.30)

Ez a célunk. És az a célunk, hogy folytassuk ennek érdekében a kormányzást. Legalábbis ez az ország célja, azt gondolom. Hogy mi az egyes pártok célja, azt az egyes pártok majd megmondják. A Magyar Szocialista Pártnak az a célja, hogy folytassa a kormányzást, a koalícióval együtt. Azt gondolom, így teremthető összhang az ország céljai és a kormányzás céljai között.

Köszönöm szépen, hogy meghallgatott. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu