MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon örülök, hogy ön ad választ a miniszterelnök úrhoz intézendő kérdésemre; feltételezem, hogy ön is hasonló információk birtokában van, és ismeri a miniszterelnök úrnak a saját magáncégeivel kapcsolatos ügyeket is. Ugyanis sajtóhírek szerint hét nagyvállalat tavaly decemberi megállapodás értelmében kevesebbet fizet az állami tulajdonú Magyar Villamos Műveknek, mint bármely más ipari fogyasztó a villamos áramért. Ugyanezen források szerint a cégek között van a Gyurcsány-birodalomhoz tartozó Motim Zrt. is, amelynek fogyasztása lényegesen kisebb, mint az e körben levő többi vállalaté. Ezt a villamosenergia-piac liberalizálása lehetővé teszi, hiszen alku tárgya lehet a villany ára. Aki többet fogyaszt, nagyobb kedvezményt tud elérni.

De a közbeszédben felmerül már az a kérdés, hogy aki kevesebbet fogyaszt, az meg a tulajdonosi kör miatt kaphat-e maximális kedvezményt. A Motim Zrt. szombaton már beismerte, hogy létezik a megállapodás, amely szerint 16 600 forintos piaci ár helyett 15 600 forintért vásárolhat egy megawatt áramot.

Ezzel összefüggésben több kérdés merül fel, tisztelt miniszter úr. Igaz-e, hogy lobbiztak a Miniszterelnöki Hivatalban a nagy cégek az olcsóbb áramért? Ha igen, miért lobbizhatnak a Miniszterelnöki Hivatalban a magántulajdonú cégek az állami tulajdonú cégekkel kapcsolatos üzleti ügyeikben? Etikusnak gondolja-e ezt vajon a miniszterelnök úr? - kérdezem öntől, tisztelt miniszter úr. Igaz-e az, hogy a nagy cégek azonos áron kapják az áramot, mint a miniszterelnöki érdekeltségbe tartozó Motim Zrt.?

A liberalizált piac sajátossága, hogy a megállapodás értelmében az MVM éves bevétele így egy-két milliárd forinttal csökken, azaz ezt a pénzt a többi fogyasztónak kell megfizetnie. Úgy érzi a közvélemény, hogy ezt az indokolhatja, hogy kevésnek tartja a Motim profitját a tulajdonosi kör, név szerint akár Gyurcsány Ferenc is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) És ezért felmerül az a kérdés, kérdezzük, mi igaz abból a vélekedésből, hogy az MVM Zrt. menedzsmentje azért lett lefejezve, hogy a Motim Zrt. ezek ellenére sem kapta meg a miniszterelnök úr által elvárt megfelelő kedvezményt.

Forrás: parlament.hu