SIMON GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselő Úr! Egy család eladósodása nagyon sok tényező együttes fennállása miatt alakulhat ki. Ilyen lehet a munkanélküliség, ilyen lehet a betegség, de ilyen az, amit a képviselő úr is felvetett, a fizetőképesség téves megítélése. Éppen ezért, merthogy sokfajta tényező van, a megoldás is komplex.

Egyetértek önnel, képviselő úr, hogy a prevencióra nagyon komoly hangsúlyt kell helyezni ebben az ügyben is, éppen ezért 2003-tól a kormány bevezette az adósságkezelési szolgáltatást, amely először a lakhatással összefüggő adósságtípusok konszolidációját tette lehetővé. Ez jellemzően egyébként a családsegítő központoknál működő szolgáltatás, de ezt kibővítve egy háromelemű szolgáltatáscsomaggá változtattuk: részben a hátralék törlesztését célzó adósságcsökkentési támogatás, másodsorban az adósságkezelésben részesülő családok emellett jogosultak a lakásfenntartási támogatásra is, és a harmadik elem maga az a tanácsadás, ahol a támogatottak a saját adósságuk rendezésének érdekében kötelezően együtt kell hogy működjenek az adósságkezelő tanácsadóval, aki segítséget nyújt a jövedelem elosztásában, amely segítség révén megelőzhető, hogy az adott család újból eladósodjon.

(14.10)

2006. január 1-jétől a 40 ezernél nagyobb lélekszámú településeken és a fővárosi kerületekben kötelező feladattá vált az ellátás működtetése. Ehhez egyébként a fedezetet a mindenkori költségvetési törvény biztosítja. Ezen lélekszám alatt az önkormányzatok mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy beindítják-e saját erőforrás alapján ezt a szolgáltatást. (Zaj. - Az elnök csenget.)

Elmondhatom önöknek, tisztelt képviselőtársaim, hogy ma az adósságkezelés jelenleg több mint 130 településen, elsősorban a városokban működik. Nagyon sok ezek közül olyan, ahol a kistelepülések a saját társulásos formájukban kezdték el működtetni ezt a tanácsadási szolgáltatást, és amelynek az ösztönzésére a tárca az elmúlt időszakban körülbelül 30 millió forint összegű támogatást is magában foglaló programot indított el. Érzékeltük mi is ezt a társadalmi problémát, érzékeltük azt, hogy a családsegítő szolgálatoknak ezt a tevékenységét meg kell erősítenünk. Éppen ezért szeretném elmondani a képviselő úrnak, hogy a családsegítő központok több szolgáltatása is segíti az eladósodás elkerülését: a veszélyeztetettséget észlelő jelzőrendszer működtetése, a pénzbeli és természetbeni szolgáltatásokhoz való hozzájutás megszervezése, valamint a munkanélküliek és adósságterhekkel küzdők részére egyfajta tanácsadás bevezetése. Mindezek mellett a jogszabályi felhatalmazás lehetőséget teremt a családsegítőknek, hogy az alapfeladataikon túl is (Zaj. - Az elnök csenget.) speciális szolgáltatást nyújtsanak.

Mindezeknek a figyelembevételével azt kérem a képviselő úrtól, hogy amellett, hogy ezt a nagyon súlyos és nagyon komoly kérdést felvetette, amely egyébként ráirányította a figyelmet arra, hogy az önmagunkért való felelősségnek is mekkora nagy szerepe van, de azért köszönöm szépen, hogy ezt szóba hozta. Kérem tisztelettel, hogy a válaszomat és az ehhez kapcsolódó kormányzati intézkedésnek a bevezetését fogadja el. Köszönöm szépen, tisztelt Ház. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu