DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindnyájunk előtt közismert, hogy a kormány folyamatos áremelésekkel nehezíti az emberek életét, napjainkra egyre több család kerül abba a lehetetlen helyzetbe, hogy a hónap végén nyilvánvalóvá válik: bevételeik nem fedezik kiadásaikat. Ennek egyik alapvető okozója a rezsiköltségek drámai mértékű emelése, hiszen a gázért is, áramért is egyre többet kell fizetnie a családoknak. 2002 óta önök összesen hat alkalommal emelték az áram árát, közel 60 százalékos, 56,4 százalékos mértékben.
Az áremelkedéssel egyidejűleg folyamatosan a közteherviselés fontosságát hangsúlyozzák. Ugyanakkor az elmúlt napokban a sajtó hírt adott arról, hogy néhány kiemelt cég, köztük a miniszterelnök tulajdoni érdekeltségébe tartozó Motim Zrt., az áramaukción kialakult árnál lényegesen olcsóbban kap meg mintegy 2 terawattóra, tehát mintegy 2 milliárd kilowattóra áramot, 65 euró/megawattos ár helyett 61 euróért, ami összességében előzetes és becsült adatok alapján mintegy 2 milliárd forintot jelent.
Kérdezni szeretném, államtitkár úr, igaz-e, hogy az erre irányuló tárgyalásokban a tárca és a Miniszterelnöki Hivatal részt vett. Igaz-e, hogy a Motim Zrt. a kedvezményezett vállalatok között van? És igaz-e, hogy ez néhány kiemelt, úgynevezett zsinórfogyasztó számára lehetséges - ez hat-hét vállalatot jelent -, ellentétben a mintegy 600-700 ezer magyarországi kis- és középvállalkozóval? (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
(15.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés