DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr a múlt héten is ugyanezt a kérdést feszegette, akkor Veres pénzügyminiszter úrhoz intézte a kérdését. Én köszönöm szépen, hogy a mai hetet is ennek szánja, mert azt gondolom, nagyon fontos ez a finanszírozási kérdés, és elmondanám, hogy jómagam is a szektorsemleges finanszírozás abszolút híve vagyok. Éppen ezért javasoltam, hogy valósuljon meg a szektorsemleges finanszírozásnak az az elve, amikor a pénz a beteget követi, azaz a beteg mindig hozzájuthat a megfelelő ellátási összeghez.
Teljesen egyetértek azzal a gondolattal, hogy a közfeladatot ellátó intézmények finanszírozása ne a működési forma vagy a tulajdonos által meghatározott, determinált mértékben történjen. De mint ahogy képviselő úr ezt el is mondta nagyon világosan, az OEP-finanszírozást illetően fennáll a szektorsemlegesség: ugyanannyit kap egy-egy ellátásra egy önkormányzati, mint egy magánüzemeltetésű szolgáltató. Tehát megvalósul a szektorsemlegesség a társadalombiztosítási finanszírozásban.
A minisztérium kifejezetten jó megoldásnak tartja a gazdasági társasággá alakulást, pontosan azért, merthogy nagyobb átláthatóságot, rugalmasabb, hatékonyabb működést teremt, ezáltal jobban szervezhetők, működtethetők az intézmények.
Mint képviselő úr is hivatkozott rá, a 2008-as költségvetési törvény tartalmazza a közalkalmazotti törvény hatálya alá tartozókra vonatkozó bértáblát; hangsúlyozom: ez a közalkalmazottakra vonatkozó bértábla. Ez azt jelenti, hogy azokban az intézményekben, amelyek közalkalmazottat foglalkoztatnak, legyenek akár kórházak, akár óvodák, akár iskolák, ott jogszabály írja elő a kötelező béremelési kötelezettséget. Ez azonban nem vonatkozik gazdasági társaságokra, ahol az alkalmazottak a munka törvénykönyve hatálya alatt működnek. Hiszen eleve arra sincs szabály és nem is lehet, hogy egy gazdasági társaság csak olyan mértékben fizetheti az ő dolgozóit, mint a közalkalmazotti bértábla; ez egy ettől elkülönült jogviszonyt jelent. Nagyon fontosnak tartom tehát kiemelni, hogy ez a béremelés az összes, az önkormányzatok által üzemeltetett költségvetési szervet érintette. Nem kórházspecifikus, nem szakrendelő-specifikus: minden egyes közintézményre vonatkozott, ahol közalkalmazottak dolgoznak, hiszen rájuk vonatkozik a közalkalmazotti érdekegyeztetésen megalkudott, kialkudott bértábla.
Még egy konkrét kérdésére hadd térjek ki, mert megütötte a fülemet. Képviselő úr arról beszélt, hogy bevételkiesést okozna ez valakinek. Képviselő úr, kérem, hogy ne mondja ezt! Nem változik az OEP-bevétele egyetlenegy intézménynek sem attól, hogy éppen gazdasági társaságként vagy pedig a közszféra részeként, költségvetési szervként működik. Nincs ebben különbség, képviselő úr, erről szól az OEP szektorsemleges finanszírozása. A ceglédi kórház ugyanakkora összegre lenne jogosult, ha költségvetési szerv lenne, és ugyanakkora összegre jogosult akkor is az OEP-től, ha gazdasági társaságként működik. Ebben tehát semmilyen különbség nincs, így nem beszélhetünk bevételkiesésről.
S hadd válaszoljak a konkrét kérdéseire! Részletesen ismertettem a tárca álláspontját; tehát ebben az esetben nem a szektorsemleges finanszírozásról, hanem a közalkalmazotti bérek emeléséről van szó.
Elmondta, hogy az OEP-finanszírozás nem tesz különbséget az intézmények között - ezzel teljesen egyetértek. S éppen ezért azt gondolom, hogy egy szektoron belül ha valaki többet vagy kevesebbet keres, az bizony nem diszkrimináció, az egyszerűen a verseny megjelenése az adott ágazatban, az adott helyen.
Köszönöm szépen, és kérem válaszom szíves elfogadását. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés