DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Államtitkár úr, önt rosszul tájékoztatták. A bizottsági ülésen egyáltalán nem volt kielégítő a válasz, azért kérdeztem rá ismét az elnök úrra. Ha a jegyzőkönyvet el tetszik olvasni, abból kiderül, hogy további tisztázásra van szükség, mondtam is, hogy fogok interpellálni hétfőn. Ez a valóság, de a jegyzőkönyv erről tanúskodik, tessék elolvasni!

Az, hogy torz képet kaptunk, nem rajtunk múlott, és nem mi adtuk ezt a torz képet, hanem a nyilvánosság előtti titkolózás. És most sem kaptam igazából választ. Nem tudom, hogy valóban van-e szerződéskötés, 22 millióért van-e. A 220 millióra tetszett célzást tenni, hogy az nem jó, valamiért nem komilfó, de tulajdonképpen nem kaptam igazából választ, hogy kötött-e valaki szerződést, hogy áll a szerződéskötés, tényleg 22 millióról van-e szó. Mert az, hogy a pályázat hogy történt: itt van a kezemben a pályázat, világos, egyben van pályáztatva a föld és az eszköz.

Ha a föld- és az eszközvagyon együtt 22 millióért kelt el, akkor az skandalum. Erre nem kaptam egyértelmű választ, államtitkár úr. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Kérem, szíveskedjék esetleg majd később erről tájékozatni, de sokkal jobban örülnék annak, ha ezt a parlamenti bizottság előtt lenne...

Forrás: parlament.hu