ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Az igaz, hogy önökhöz ment egy levél augusztus 30-án az elnökök nevében, de nincs mögötte magának a társulásnak a döntése. Ehhez a társuláshoz 39 település tartozik. Azon az ominózus ülésen, amikor döntöttek a tüskevári iskola működési engedélyének esetleges visszavonásáról és kérvény ment önök felé is, akkor 23-an vettek részt a térségi társulási ülésen, ebből 12-en támogatták a tüskevári iskola működési engedélyének a visszavonását, 11-en pedig tartózkodtak. Tehát ha úgy nézzük, a 39-ből összevissza 12 település nyilatkozott úgy, hogy nem kellene megadni az engedélyt.
Államtitkár úr, a múlt héten hétfőn vettük át a "futás a kisiskolák megmentéséért" petícióját a Parlament előtt. Itt, a Parlamentben is volt a felsőházban egy csodálatos konferencia, amely a kisiskolák megmentéséről szólt. Ennek az intézménynek, amikor megújulva át lett adva, 83 tanulója volt - most 97 tanulója van. Nyugodtan lehet azt mondani, hogy az egyik legdinamikusabban fejlődő települések közé tartozik az adott térségben, az adott szubrégióban. Sőt mi több, hat év után, a mai nappal elkezdődött a sürgősségi mentőállomás építése is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), tehát van perspektívája ennek a településnek.
Át kellene gondolni az önök döntését, és megadni az esélyt annak a három településnek, amelyik együtt működteti a tüskevári iskolát, hogy az életképessége meg tudjon maradni. Ez a fontos szerintem. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés