ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Közben kénytelen voltam konzultálni az elnök úrral is egy pillanat erejéig, ugyanis itt az a feladat a forgatókönyv szerint is meg egyébként is, hogy a bizottság álláspontját kell ismertetni szóban. El kell mondanom azt, már csak a jövő szempontjából is, hogy a személyes, egyéni fölszólalását ilyen esetben meg kell tudni különböztetni attól, ami a bizottság által elküldött volt. (Taps az MSZP soraiban.) Miután én ebből a pozícióból nem tudom az adott szituációt konkrétan ellenőrizni, ezért az elnök úrral próbáltam röviden konzultálni, hogy ez volt-e a megbízatás avagy sem. A hozzászólás második felére azt mondta, hogy az nem ezt tükrözte pontosan, ez az ő egyéni felszólalása volt. Ezt ön is elmondta egyébként, a szó szerinti jegyzőkönyvből visszatekinthető. Én kérem, a jövőben bárki, aki bizottsági álláspontot ismertet, maradjon azokon a kereteken belül, amit egyébként ez takarni kíván. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)
Most megkérdezem Havas Szófia képviselő asszonyt, hogy kíván-e szólni a vitában. (Dr. Havas Szófia: Nem.)
Aszódi Pál képviselő úr hiába kért szót kettő percben, nincs vita ebben a döntésben, tehát nem tudok szót adni neki, úgyhogy kérném tisztelettel... (Közbeszólás.) Ebben nem tudok önnek most szót adni, ezért elnézést is kérek.
Most a határozathozatal fog következni. Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy a bizottság úgy foglalt állást, hogy a képviselő asszony mentelmi jogát az Országgyűlés ne függessze fel.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felfüggeszti-e Havas Szófia országgyűlési képviselő asszony mentelmi jogát.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 11 igen szavazattal, 209 nem ellenében, 77 tartózkodás mellett Havas Szófia mentelmi jogát nem függesztette fel.
Tisztelt Országgyűlés! A mentelmi bizottság H/5383. számú javaslatában indítványozza, hogy a Debreceni Városi Bíróság megkeresésével érintett ügyben az Országgyűlés Tasó László országgyűlési képviselő mentelmi jogát ne függessze fel. Most megadom a szót Cser-Palkovics András úrnak, a bizottság előadójának, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés